VERSEK
Czegő Zoltán Sápkórból Páskándi Géza emlékére Mondja más is nem csak é...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hogy hogyan csinálták, nem tudom, de ügyeltek arra, hogy öregkorukra tartalékjuk, letett pénzecskéjük legyen. Nem ment ez olyan könnyen, mert apám, ahogy eljött nyugdíjba, egy baleset miatt két mankóra jutott. A dolognak mindig becsülete volt nálunk, így a kettejük terhét az én jó anyám cipelte. A pénzüket a kalotaszegi ládikóban, a tartalékot pedig a belső házban, a gerenda alatt tartották.
– Kezit csókolom, édesapám. Hogy tetszik lenni? Hogy szolgál az egészsége? Volna egy kis baj – mondtam egy napon.
– Mi lenne az leánka? Mekkora lehet az a baj? Tudnék-e segíteni rajta?
– Van-e pénzük, édesapám? Mert arra lenne szükségem.
– Mennyi kéne?
– Hát ennyi – mondtam halkan, zavaromban.
– Itt van. Tessék! Bódogu’jál, ekkorra meghozod! – adta ide a ládikóból a kért összeget. Becsületemre legyen mondva, mindig időben megadtam. Nálunk a becsületszónak nagy értéke volt. Apámnál nem volt helye a magyarázkodásnak.
Jóleső érzés visszaemlékeznem arra a kedves történetre, amikor az öregkor hozta furcsaságaival egy hétvégi napon így szólt anyámhoz:
– Mari! Menj el a szomszédhoz! Kérj a nevemben pénzt a leánkának! Anyám megfordulta magát a belső házban. Indult onnan kifelé. Kezét tüntetőleg katrincája zsebébe tette, és felém hunyorított. A pénz ott lapult a köténye zsebiben. Én rögtön felfogtam apám csavaros észjárását. Mintha semmiről sem tudnék, én is beálltam ebbe a játékba. Szülém kiment a kapun. Jól becsapta, hogy hallani lehessen. Elidőzött egy kicsit, mintha elment volna a szomszédig. Majd belépett az ajtón.
– Na Káruj, megjöttem. Épp a szomszéd készülődött valamerre, oszt visszafordult a kapuból. Tessék, itt van a pénz! – vette ki katrincája zsebiből.
Apám átvette. Megszámolta. Majd átadta nekem. S mint aki jól végezte dolgát, szipkájába belédugott egy kettébe vágott szívarcsikket. Lelke nyugodalmából pöfékelni kezdett. A szobát körbetáncolták a felszállott füstkarikák. A levegőben érezni lehetett valamit. Valamit, ami számomra felejthetetlen érzés maradt, az apám szeretetét, aggódását leánykájuk iránt, a vakarékért, a legkisebbért.
Tóth Margit