Bíró Béla új kötete: Időgyulladás

Bíró Béla új kötettel gyarapította életművét, Időgyulladás cím alatt összegyűjtött újabb esszéi és kommentárjai kiemelt gondolkodói teljesítményre vallanak, sok közéleti kérdésben valóságos iránytűként igazítanak el.

Nemzedékem, a mai 70-75 évesek olyan szellemi környezetben nőtt fel, mely túlnyomórészt irodalomcentrikus volt, s melyben a költők amolyan kis Ady-leszármazottakként még váteszi jelmezt viseltek. Bíró Béla, aki közben filozófussá, Erdély legélesebb logikájú vitatkozójává és publicistájává nőtte ki magát, nem is kaphatta meg megérdemelt elismerését a maga szűkebb világában, holott teljesítményének kijárt volna, miként bizonyítja legújabb, immár sokadik, nagyon mai kérdéseket boncolgató, Időgyulladás című esszé- és publicisztikai kötete is, Bíró Béla nagy kedvvel műveli e két műfajt, miként maga vallja, olyan erdélyi előfutárok nyomdokaiba lépve, mint Mikes Imre, Kacsó Sándor és mások. A két világháború közti Brassói Lapok, a színvonalas erdélyi, kolozsvári, aradi, nagyváradi stb. sajtó jelentett revelációt számára, amikor hozzáfért kollekcióihoz egy bukaresti fejtágító igazán másra szánt alkalmával. Esszéiben érvényes diagnózisokat állít fel a legidőszerűbb kérdésekről, úgy mint az emberi és nemzeti emancipáció, a ma uralkodó világnézetek harca, a gender ideológia, Németország szerepe az EU-ban, a tömeges  bevándorlás, a többes identitás, a párhuzamos társadalmak, liberalizmus és neoliberalizmus különbsége, a vírusjárvány kezelése,  a német iszlám, a multik szerepe a piac és az állami irányítás mellett  és egyebek, mindig a legégetőbb ügyek kapcsán.

A kötet darabjai jó tíz évet ölelnek fel, ezért újraközlésükkor a megjelenés évét kár volt elhagyni. Példáiból kiviláglik, hogy a 20. század és az ezredforduló uralkodó eszmeáramlatainak beható ismeretében – nemzedékem ezeket meg is élte, nem csupán végiggondolta – nyújt elemzést a neoliberalizmus, a szocializmus és a mai konzervativizmus világnézeti tételeiről. Elemzése a legmaibb közéleti kérdésekben annyira érdekes, logikája annyira éles, hogy írásai tele vannak aforizmaszerűen tömör, idézetbe kívánkozó megállapításokkal, ezekből szemelgetünk e rövid recenzióban:

Ma „sem a piac, sem az állam nem töltheti be azt a szabályozó funkciót, mely a gazdasági egyensúlyú fenntartását lehetővé tenné. Azaz a neoliberalizmus korántsem a szabadpiacra alapoz, ahogyan azt az irányzat szakemberei állítják, hanem a multik politikai befolyására. Ez a befolyás válság dacára (…) ahelyett, hogy csökkent volna (…) sőt ennek következtében még fokozódott is.” A válság, mivel a piacot a multik sem fogják tudni becsapni, csak fokozódhat és ez „számunkra, romániai állampolgárok számára is rendkívül tanulságos, Románia ugyanis ennek a neoliberális kurzusnak egyik európai éltanulója.”

Más: „… a jövő immár nem a fasizmus és a kommunizmus harcában fog eldőlni. Hanem a Kína által kialakított kommunisztikus államkapitalizmus és a Nyugat által gyakorolt neoliberális kapitalizmus, azaz két (szinte már tökéletesen hatékony) imperializmus párharcában. Ami mindkettejükben közös, az az ideológiai diktatúra. Azaz a kapitalistává vedlett kommunista egypártrendszer és a politikai korrektség jegyében működtetett voltaképpen egyszólamú neoliberális többpártrendszer.”

Más. „Az egyenlőséget mai politikai elméletek az azonossággal mossák össze. A valóságban azonban nincs két azonos ember, két azonos kulturális közösség, két azonos állam. (…) Az egyenlőség soha nem konkrét azonosságok, hanem konkrét – tehát valóságosan létező – másságok egyenlősége. (…) Ha képesek lennénk az emberi jogokat a másságok természetes egyenlőségére alapozni, hosszabb távon az államok, a kulturális közösségek, sőt az individuumok közti erőszak is jobbára értelmét veszítené.”

Ezt folytatja másutt: „Amíg a győzedelmes román többség is saját identitását kezdi félteni, ha  a magyarok is ragaszkodnak saját identitásukhoz, és „védekezési mechanizmusokat”, azaz az asszimilációs technikákat és az autonómiához való jog tagadását az európai intézmények legitim eljárások gyanánt ismerik el, Európában is egyetlen lehetőség van: az identitáspolitikai káosz.”

És így tovább. Végig szem előtt tartva ama nemzetrész sorsát, melyhez tartozik és melynek boldogulását előmozdítani szeretné a következetes gondolkodás eszközével.