Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csoda, hogy túlélte

Csoda, hogy túlélte Kovászna megye

Nincs válasz arra a kérdésre, miért jut egyeseknek mérhetetlenül több megpróbáltatás életük során, már gyerekkortól kezdve, mint másoknak. Egyet tehetünk: segítsünk, amikor lehetőségünk van rá, mint most, a 19 éves Jonica Hunornak, aki balesetet szenvedett, és rehabilitációs kezelésének költségei meghaladják a család anyagi lehetőségeit.

Hirdetés
Hirdetés

Hunor még kórházban fekszik, testvére, Mónika mesélte el a család történetét, és a motorbaleset körülményeit. „A 19 éves testvérem súlyos balesete után öt héten át volt kómában Brassóban, az intenzív osztályon, ezalatt kétszer értesítették a családot, hogy készüljünk a legrosszabbra, három hete Kézdivásárhelyen ápolják. A motorbaleset május 24-én történt Ozsdolán, pontos körülményeit nem ismerjük, mivel egyedül volt. Este még látták, amikor nem tért haza, édesapám a rendőrséghez fordult, ott azt mondták, hivatalosan még nem indíthatnak keresést, nem telt el elég idő, ám a közösség összefogott, az önkormányzat szervezésében száznál többen indultak megkeresni Hunort Ozsdoláról, Hilibből, Kézdivásárhelyről, Gelencéről. Amikor rátaláltak, már kómában volt, veseleállással, az orvosok szerint pár órán múlhatott, hogy életben maradt. 20 órát töltött a szabadban, súlyos sérülésekkel: többszörös koponyatörés, agyi bevérzés, veseleállás, arc- és orrcsonttörés. A baleset után két nappal indult volna vissza Hunor külföldre, a munkahelyére. Szüleink 9 éve el vannak válva, hatan vagyunk testvérek, ám anyukánk elhagyta a családot, mi a Böjte Csaba által működtetett gyerekotthonban nőttünk fel Kovásznán, ahonnan rengeteg segítséget kaptunk, nagyon sokat köszönhetünk a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központnak, második családunknak, édesapánk és apai nagytatánk mellett”.

Hunor csodával határos módon annyira felépült súlyos sérüléseiből, hogy egy enyhe jobboldali bénulás maradt vissza, ortézisre volt szüksége, amit már meg is kapott, ám ahhoz, hogy maradéktalanul visszanyerje egészségét, mozgását, rehabilitációs kezelésre is szükség van. Erre szakosodott központ működik Félixfürdőn, oda szeretnék küldeni a fiatalt, és annyit máris tudni lehet, hogy az utaztatás csak magánmentővel lehetséges, ami önmagában jelentős kiadás.

Kelemen Kata, a Kézdivásárhelyi Szeretetiskola vezetője elmondta: nem is volt kérdés, hogy felkarolják ezt az ügyet is, és az egyesület számlájára fogadják az adományokat, az átláthatóság kedvéért. A fiatalember kezelésének támogatására lejben utalni a következő számlaszámra lehet
RO08OTPV301001264097RO02, számlatulajdonos Scoala Iubirii Divine, a megjegyzésekben fel kell tüntetni: Hunor számára. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2022. július 21., 16:11
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Úgy látom, hogy a lényeget megragadtad…ha nem tudsz jót szólni, hallgass. Engem erre tanítottak és eddig bevált. Próbáld ki nyugodtan!

    • User
      Dátum: 2022. július 21., 23:58
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Azért szerintem ilyen helyzetben nem ítélkeznünk kellene ! Ha nem tud segíteni felesleges az ilyen kommentáciò! “Ma rajtam holnap meg rajtad a sor” ! ( Üdv egy anya )

      • User
        Dátum: 2022. július 22., 12:00
        ÉRTÉKELÉS: 12

        Ha az ember józan ésszel gondolkozik, és tudja, hogy hol a határ!!! igazat adok a fenti hozzászólásnak nem történt volna meg ez..

        • User
          Dátum: 2022. július 23., 0:38
          ÉRTÉKELÉS: -3

          Nem csak a taknyos részeggel történhet meg ilyen hanem vén szamarakkal is !!! Nem dicsértem hogy alkoholt fogyasztott és motorozott csak azt írtam hogy mindenkivel megtörténhet … Józannal is pont ugyan úgy ! Baj hamar jön hadd ne ítélkezzünk ! Jò Isten éltesse hála az égnek túl élte és meg sem ölt senkit ! 🙏

          • User
            Dátum: 2022. július 24., 12:53
            ÉRTÉKELÉS: 10

            Felelőtlen idióta az ilyen, és még sok ilyen van mert ugyebár nagyok vagyunk 2 sör után, és kell valamivel fitogtatni magunkat..!!!!

  • User
    Dátum: 2022. július 25., 10:32
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Valaki elmondja, hogy mi történt pontosan? Mert mindeki itélkezik, de nem lehet tudni, hogy mi is van a háttérben!

    • User
      Dátum: 2022. július 25., 12:58
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Ozsdolán egy kocsmában volt ahol szerintem már jóval több alkoholt fogyasztott, mivel a pénztárcáját is elhagyta a kocsmában, és azután részegen elindult motorozni a közúton fel az erdőig…