Elfogadni a kihívásokat

Örvendetes módon több háromszéki szerző és kötete is bemutatkozhatott az idén első alkalommal megszervezett, SepsiBook névre keresztelt sepsiszentgyörgyi könyvvásáron és kortárs irodalmi fesztiválon. Közéjük tartozott lapunk munkatársa, Borcsa János kézdivásárhelyi irodalomkritikus, irodalomtörténész, közíró, tanár, az irodalomtudományok doktora is, akivel Zsidó Ferenc író, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője beszélgetett, a Kriterion Könyvkiadónál Világot benépesítő művek címmel 2021-ben megjelent könyvéről.

A két jeles személyiség baráti hangnemben zajlott társalgása során többek között megtudhattuk, hogy az élő erdélyi irodalomkritikusok közül Borcsa János a legrégebbi ezen a pályán. Már nagyon fiatalon, közvetlenül a bölcsészkar elvégzése (1976) után eljegyezte magát ezzel az irodalmi tevékenységgel. Első kritikai írásokat tartalmazó kötete 1984-ben jelent meg Megtartó formák címmel, amely a szakma részéről itthon, Magyarországon és nyugati magyar irodalmi körökben egyaránt kedvező fogadtatásban részesült. Ennek eredményeként 1986-ban elnyerte a Romániai Írók Szövetsége debütdíját.

Az érintett 1980-at tekinti ez irányú munkássága kiindulási pontjának. Ekkor jelent meg a Páskándi Géza verseit értelmező írása, az Igaz Szó szerkesztősége által összeállított, fiatal romániai magyar írókat, költőket, vizuális művészeket bemutató Ötödik évszak antológiában.

Akár hogyan is vesszük a pályán eltöltött időszak Borcsa János esetében bőven meghaladta a negyven esztendőt, ami erős és folyamatos indíték, indíttatás nélkül nem lett volna lehetséges. Ezt esetében a kihívások elfogadása és azoknak való megfelelés igyekezete jelentette. Véleménye szerint ugyanis egy-egy irodalmi mű próbára teszi az olvasót, az értelmező számára pedig kihívást jelent. Annál is inkább, ha ezt egy kistérség falujának a katedrájáról teszi.

Az erdélyi, illetve az összmagyar irodalomkritikát úgy értékelte, hogy az 1980-as évekbeli és a mostani igény, követelmény között semmi nem változott, de mondhatni az elmúlt 191 évben sem. Bajza József 1831-ben, a Kritikai Lapok kiadvány indításakor tett megjegyzése napjainkban is érvényes maradt: „az irodalomkritikának rendszeres, tudományosan megalapozott, elvszerű tevékenységnek kell lennie”. Ennek az elvárásnak viszont a külső feltételek és a személyes tényezők hatása miatt nem mindig sikerül teljes mértékben megfelelni, de egy vérbeli kritikus a felkínált lehetőséget egyeztetni tudja a belső indítatással.

Ami a Kritikai szemle 2016–2020 között alcímet viselő könyvet illeti, már a benne található elemzések címei is sokat mondóak, ezért a teljesség igénye nélkül felsorolunk néhányat belőlük. A hiteles szavú Fodor Sándor, Olvassuk Bajor Andort!, Megjegyzések Magyari Lajos költői és közírói életművéhez, Ferenczes István a hajszálgyökerekről, Erdélyről mondja, amit mondani tud, A jelen súlya, Hívó otthoni táj (…).

Nagy erénye, hogy nem hétköznapi, azonban ízes és érthető nyelvezeten teszi közkinccsé mindazt, ami a szerzőkről és az életművükről Borcsában megfogalmazódot