Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Gyerekkorom egyik nagyon keserű élménye volt, amikor meggyúlt a szérű. A maiak azt sem tudhatják, mi fán terem ez, de aki ismeri Ady csodálatos versét a grófi szérűről, elborzadhat, ha netán ilyen tűzesetről hall. Akkor is, ötlik fel, az egész falut mozgósították a búzakazalokat nyeldeső lángok megfékezésére, nem sok sikerrel. S estefelé ott állt a falu népe a megkormosodott mező szélén, az enyésztő lángok nyomán maradt pernyerakások mellett. Voltak, akik sírtak, sokan káromkodtak. Éppen ebédnél ültünk, amikor zörgettek a kapun, Túri bácsi, a párttitkár rikácsoló hangját felismertük, „Albert bácsi, ég a szérű!”, kiabálta, megállt minden kapu előtt, s mi, elhagyva az ebédet, rohantunk a falu másik felében lángoló határ irányába. Az Élet égett! Így mondták a búzának.
Szomorú volt pár héttel ezelőtt a török Marmaris üdülőhely közelében veszélyesen közeledő lángokat látni, s félni is tőlük, hisz a tavaly éppen az erdőtüzek miatt menekítették ki annak a szállodának a vendégeit, ahol mi is laktunk. Ott nem az Élet égett, hanem az éltető erdőrengeteg, feketére festve a környező hegyóriásokat, pernyét zúdítva még a távolabbi vidékekre is. A hajóra, amely a közeli szigetre szállított.
És akkor itthon, a televízió jóvoltából, látjuk is égni immár nem a begyűjtött gabonát, hanem a még lábon álló, vágásra érett hatalmas búzatáblákat. És nem egy helyen, nem azonos megyében, hanem szerte az országban, világban. Száz hektárok váltak és válnak a tomboló tűz martalékává, s ha Petőfi szerint a víz az úr, most tapasztalhatjuk, a tűz sem fékezhető. Főleg, ha gyilkos kezek idézik elő azokat. Ugyanis erre is történt célzás az egyik csatorna ezzel foglalkozó adásában. Igaz, az új grófok búzatáblái mellett ma már nem gyülekeznek a zsellérek, a koldusok, de érzik, mindannyian érezzük és tudjuk, hogy elsősorban nem ők sínylik meg e hatalmas tüzek okozta károkat, hanem azok, akik keservesen keresik kenyerüket.
Az Élet ég, gyorsan megsemmisül ilyen heves nyár derekán, de keserű íze főleg azok szájában gyűl össze, akiknek fáj, ha az égő Élet heve elviselhetetlenné válik.