Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Falunap Nagybaconban

Falunap Nagybaconban Kovászna megye

Két év kényszerkihagyás után szombaton ismét falunapot tartottak Nagybaconban. Helyszínül ezúttal is a sportpálya szolgált, a falu Hatod felőli kijáratánál.

Hirdetés
Hirdetés

A koradélutáni kulturális műsor után – melynek szereplői a nagybaconi fúvószenekar, a Sissi mazsorettcsoport, Szecsete Edit nagybaconi népdalénekes, a Pásztortűz néptánccsoport, a Dinamika tornacsoport, valamint helybéli óvodások és iskolások voltak – fogathajtó- és lovas erőverseny kötötte le a rendezvényre kilátogató közönség figyelmét. Míg a fogathajtó-verseny inkább ügyességi próbának volt nevezhető, addig az erőverseny itt is rönkhúzásból állt. A lovaknak egy vaskos rönkkel adott idő alatt minél nagyobb távot kellett megtenniük a pályán gazdáik biztatása mellett.

Mindeközben a színpad már üres volt, de a sátrak alatt még sokan üldögéltek, egy-egy üveg sör mellett, baráti beszélgetés keretében osztva a falu, avagy a nagyvilág eseményeit. A bejáratnál a gyermekeknek légvárat állítottak fel, ők azon csúszkálhattak, mások kipróbálhatták az arcfestést vagy más kézműves foglalkozásokat. Futballmérkőzést is rendeztek, este pedig a székelyudvarhelyi Synthia koncertezett.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás