A plágium szerencsés oldala

Az Őszi Sokadalom Könyvudvarterének első, péntek délutáni meghívottja Muszka Sándor költő, szerkesztő volt, aki az utóbbi két, Szégyen és Idegen állat című verseskötetét mutatta be Péter Beáta író, újságíró társaságában.

Péter Beáta a kezdetekről kérdezte előbb a szerzőt, hogyan telt a gyermekkora Kézdivásárhelyen, majd hogyan élte meg a váltást a kolozsvári nagyvárosi életre, illetve, utóbbi hogyan vált számára élhetetlenné. Muszka úgy vélte, gyermek- és tinikora átlagosan telt a kisvárosi környezetben. Zenekarban játszott, színjátszó csoportba járt. Aztán kiderült, hogy mégsem volt átlagos: a Vibrátor nevű punkzenekara kapcsán elmondta, mivel nem elégítették ki vágyaikat a megszokott mindennapok, úgy döntöttek, belevágnak valami újba.

– Zenei képzettsége egyikünknek sem volt. Kezdetleges felszereléssel csináltuk a zajt, és nagyon élveztük – fogta rövidre, hozzátéve, hangszereiket az orosz piacról szerezték be, a mikrofont az egykori pionírházból lopták.

A moderátor az írói pályafutása indulásáról is faggatta Muszkát, mint kiderült, nem véletlenül, hiszen története igencsak érdekes.

– Ment a televízióban Verne Gyula Grant kapitány gyermekei című regényének feldolgozása. Volt egy jelenet benne, ahol ült egy szakállas fickó, és írta a Grant kapitány gyermekeinek történetét. Láttam, hogy neki milyen jó dolga van, nem foglalkozik semmivel és senkivel, csak ül nyugodtan és ír. Nem kell neki lemennie a szeméttel, nem áll sorban tejért. Én is ilyen szerettem volna lenni. És akkor nekiálltam átírni a történetet, de nem érdekelt sem a kapitány, sem a gyermekei, én csak a szakállas fickóra akartam hasonlítani – mesélte a kezdetek kezdetét. Aztán nemsokára felkeltette a költészet, versírás is a figyelmét. Apja magnóján hallgatta Latinovits Zoltánt, ahogyan Ady Endrét szavalt.

– Amikor meghallottam, egyből megfogott. Komolyabbnak, szebbnek tűnt, mint a regény. Éreztem, ezzel kellene foglalkoznom, és akkor hozzáfogtam Ady-verseket átírni. Így kezdődött minden – mondta.
A kezdetek vázolása után csakhamar rátért a beszélgetés az említett két verseskötetre, amelyet Muszka felolvasásokkal szakított meg. Ahogyan Péter Beáta fogalmazott, a szerző előző köteteiben végletekig feszíti a székely humort, az utóbbi kettőben pedig végletekig feszíti a tragikumot.

Mint kiderült, Muszka egy időben ápoló- és gondozóközpontban dolgozott szociológusként, ahol munkakörébe nemcsak a papírmunka tartozott, hanem az is, hogy beszélgessen az ápoltakkal, hogy kiderüljön, hogyan lehet integrálni őket a társadalomba. Ezek ugyanis sokszor züllött vagy végzetes tragikummal szembesülő emberek voltak, akiket visszailleszteni a régi éle-tükbe szinte lehetetlen. A Szégyen című kötetében ezeket a sorsokat rögzítette.

– Az Idegen állatnak nincs különösebb története, talán annyi, hogy „maradt még a csőben”. Azokat a verseket, amelyek valamilyen oknál fogva nem fértek bele a Szégyenbe, vagy úgy éreztem, hogy eltér a tematikájuk, ebbe gyűjtöttem össze. Van egy kis kapcsolat a két kötet között, hangulatában mindenképp.
A szerző felolvasott utóbbi kötetből is, majd dedikálással zárta a beszélgetést.