Keressük a fényt!
Egy több évezredes emberi tapasztalatot foglalt tömör mondatba a Könyvek Könyve, mis...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ádámka előkészítős, hétfőn kezdte az iskolát. Szerencsére, ő nem érzékelte azt a stresszt, amin az apjával keresztülmentünk az elmúlt hónapokban – és valami azt súgja, még nincs vége. Minden akkor kezdődött, amikor a tanító néni posztolta az osztály Facebook-csoportjába azt a hihetetlenül terjedelmes listát, amely azt közli, mire van szüksége egy hatévesnek ahhoz, hogy átlépje az intézmény kapuit. Nagyon régen voltam kisiskolás, a férjem még a rendszerváltás idején. Nem emlékszem, mennyit nyomott a hátitáskám, hány ceruza volt a tolltartómban, édesanyámék hány túlárazott, év közben aztán sosem használt munkafüzetet vásároltak, de azt biztosan tudom, hogy a középiskolát az évfolyammal együtt elvégeztük ennyi eszközzel.
Egye fene, ha kell, hát kell. Először családostul indultunk neki a hosszú útnak, hogy beszerezzük az utolsó aranyszínű krepp-papírt is. Táska, tolltartó, töltőtoll, ceruza, radírgumi, ilyen, meg olyan füzet, fehér papír, doboz a tízórainak, doboz a tornaruhának, szappan, nedves törlő, wc-papír (illatosított, lila) – csupán a fél keresetünk hagytuk ott az üzletben, az elárusítók fülig érő mosolyától búcsúzva. A ruhanemű kiválasztására már egyedül kellett elmennem, megmentve mindenki mást az idegbajtól. Hatalmas mázli, hogy a kabátot tavaly nőttére vettük, így csak nadrágokból, pulcsikból, cipőkből kellett betárazni. Fekete tréning és fehér póló tornaórára, három szett – írta a lista vége felé, a negyedik oldalon. Minden darabnál figyelni arra, hogy mesefigura véletlenül se legyen rajta, habár már akkor tudtam, hogy dinó nélkül a gyermek fel nem veszi, ha piros hó esik, akkor sem.
Lelkes, vagy inkább kezdő anyukaként aztán a lista minden pontját kipipáltam. Eljött a nagy nap. A gyermek talpig fekete-fehérben, hiányos mosolya kivakítja a járókelők szemét. Kezében virág, igaz, szirom nélkül, mert azokat a piros lámpánál elszeretnemszeretezte. Beérve a tanterembe, hamar kiderült, hogy egyik írószerünk sem jó, mert nem minőségi – konyhanyelven nem a legdrágább, én smucig, az olcsóbbat vettem.
Vegyek fel kölcsönt, elmenjek egy újabb bevásárlásra, vagy keressünk egy iskolát, ahol jó a kétoldalú színes ceruza is?