Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Egyszerűen még gyerek volt, amikor én Barótra kerültem. Aztán végül kisült, mindössze két esztendővel marad el mögöttem, de annyira beépült a diákseregbe, hogy közöttük csak a fényképezőgépéről lehetett kiszúrni. Baróti volt, a nagyobb diákoknak kiváló barátja, s az lett nekünk is, a hozzá képest korosabb tanároknak. Most, annyi idő múltán, úgy érzem, az a két és fél esztendő, ami alatt naponta találkoztunk, mélyen belém ivódott. Be-betértünk az utunkba eső Fényesbe, s főleg téli délutánokon beléptünk a legrangosabb klubterembe, Emese szobájába a Kulcsár utcában. Ha volt maradék, megettük a Benci bácsiék ételét, s vége-hossza nem volt a beszélgetéseknek, amelyeken, ezt el kell ismernem, Szilágyi Peti irányította a kormánykereket, s szó esett ott mindenről. Ott mutatta, mutogatta be felvételeit a ma Fotósnak emlegetett Béluka, akit időnként humoros kedvünkben még Bélucinak is szólítottunk.
Civilben laboránsa volt az iskolának, de hozzátehetem a mindenes jelzőt is, s miért ne dicsekedjem el: első sajtófotóját a mi kezdetleges, de annál nagyobb szeretettel készített és fogadott, a háború után az országban elsőnek megszült iskolalapunk, az Életünk közölte. És ott volt az Irkutszki történet című szép színdarab színpadra való előkészítésében, s szereplőként, Áronkával, barátjával emlékezetes csibész-alakításukkal sikeres színpadi szereplőkként is tapsot arattak.
Azóta, hogy engem másfelé vetett a sors, a vagánykodó kis fotósból nagy, egészen nagy Fotós lett. Én azt is meg merem kockáztatni, hogy ott, Erdővidéken Bartha Árpihoz mérhető fotóművész, akit utánunk aztán „felfedezett” magának a Brassói Lapok, a Romániai Magyar Szó, s rendre mások is, mert nem csupán a munkájában lehetett megbízni, hanem a munkái minőségében is. Nemrég, még a halála előtt kezembe került egy kép, a szép emlékű Khell Tibor tanár úrral nézünk bele a lencséjébe az akkor még község főútján, mintha én integetnék is. Az volt az utolsó fényképem baróti pedagógusként.
És azóta Béluka felemelkedett a legrangosabbak közé, díjakkal is kirakta azt az utat, amely a kezdő fotográfiától a rangos képművészethez vezetett. Pár napja hunyt el, 79 évesen. Ott pihen a baróti sírkertben.