Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Azzal toppant be egyik nap a méltán felkapott zalánpataki Préda Barna, hogy baj van, nagy baj, mert Jenő bácsi két hete nem vette kezébe a vonót. Aki valamennyire is jártas zalánpataki ügyekben, az egyből tudja, hogy Préda Jenő bácsiról van szó, a falujában és a falu környékén hírneves prímásról, akinek 93 éves korában némult el a hegedűje, és siratja őt nem csupán faluja népe, de igen mindazok, akiknek valaha is alkalmuk volt hallani zokogó muzsikáját.
Igen, sokfelé még ma is muzsikának mondják a hegedűt, s ezerszeresen megérdemli ezt a kifejezetten sokat mondó szó, mert a muzsikából előcsalogatott dallamok napokig, hetekig átjárják lelkedet, ha éppenséggel a zene varázslatában el tudsz merülni. Ilyen lélekmelegítő szólamok bújtak elő a négy húrból, ha Jenő bácsi rájuk helyezte az elnyűtt, de mindig kéznél lévő vonóját.
Mondják róla, nem múlt el nap, hogy elő ne került volna a hangszer, s nem volt ember, aki ne állt volna meg a kapujában, ha abból a kicsi házból kihallatszott a legtöbbször keserves muzsikaszó. Fájó dolog, hogy azok, akik szívükön viselték és viselik a parasztmuzsikusok felkarolását, éppen Jenő bácsi esetében nem hallgattak a hatalmas erdőrengeteg mélyéről felfakadó hangokra, s nem vezették őt is fel a színpadra, ahol – nem szakemberként, de valamennyire hozzáértőként és Jenő bácsi lelkes barátjaként és híveként jelentem ki – neki is helyet szoríthattak volna.
Látni kellett volna az arcáról leolvasható örömet, amikor Uzonban vagy Szentgyörgyön, de Zalánpatakon is könyvbemutató ragyogó kísérőjeként és felemelőjeként vált ő maga is ünnepeltté, a vastaps elsősorban neki szólt. Itt volt, élő legendaként, de fel nem karolt hangszeresként, s mellette a másik nagy öreg, Farkas Jóska bácsi élő nótafaként. Mára mindketten sírba vitték hallatlanul szép művészetüket. Jóska bácsi korábban, másfél esztendeje, Jenő bácsi pedig a minap, 93 éves korában.
Azt emlegette, hogy a legszebb nótát még elhúzta volna Szentgyörgyön, ahol a megyei könyvtárban szinte egymaga bűvölte el Barni egyik könyve bemutatójának közönségét. Lehet, Dankó Pista szebben, művészibben húzta az Eltörött a hegedűm, nem akar szólani kezdetű keserédes szerzeményt, de meghatóbban, szívhez szólóbban aligha.
Köszönöm szépen az édesapámról írt szép szavakat !!! Isten áldja meg !