Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Öt pont a Farul előnye

Öt pont a Farul előnye Sport

Az Aradi UTA otthonában ért el 1–1-es döntetlent az utolsó negyedórában emberelőnyben játszó Kolozsvári CFR a labdarúgó Szuperliga 13. fordulójának zárómeccsén. A címvédő négy nyert bajnoki után játszott döntetlent, ráadásul négy meccs után először kaptak gólt.

Hirdetés
Hirdetés

A Rapid legyőzése után az FCU Craiova otthonában is nyerni tudott a megtáltosodott Chindia Târgoviște, amely Toni Petrea irányításával elhagyta az utolsó helyet, átadva a sereghajtó pozíciót a Mioveni-nek. Az elveszített mérkőzés után a craiovaiak edzője, Marius Croitoru lemondott vezetőedzői posztjáról. A 42 éves, román szakembert júniusban nevezték ki a craiovai együttes élére, irányítása alatt a 14 tétmérkőzéséből mindössze ötöt nyert meg a csapat, és háromszor játszott döntetlent.

Bánhatja a sok kimaradt lehetőséget a Sepsi OSK, amely hazai pályán maradt alul az éllovas Farullal szemben. A konstancaiak nem éppen listavezetőhöz méltó módon játszottak a Sepsi OSK Arénában, mégis elvitték a három pontot, köszönhetően annak, hogy hathatós hazai segítséggel gólra váltották első, és talán egyetlen nagy helyzetüket. Innentől fogva beálltak védekezni, és a hajrában Tudorie hiába tuszkolta hálóba a labdát, a videóbíró nem az OSK javára döntött. A Hivatásos Labdarúgó-liga (LPF) a forduló csapatába beválasztotta a győztes gólt jegyző Louis Munteanut és Gheorghe Hagi vezetőedzőt, aki újabb fontos győzelemre vezette csapatát, amelyet már sokan az egyik fő bajnokesélyesnek tartanak. A Sepsi OSK számára most egy újabb komoly erőpróba következik, hétfőn 21 órától a címtartó Kolozsvári CFR vendégeként lép pályára.

A 13. forduló eredményei: FC Voluntari – CS Mioveni 3–1, FC Argeș – U Craiova 1–0, Kolozsvári U – FC Hermannstadt 1–0, Bukaresti Rapid – FC Botoșani 1–1, Sepsi OSK – Konstancai Farul 0–1, Petrolul Ploiești – FCSB 0–2, FC U Craiova – Chindia Târgoviște 0–1, Aradi UTA – Kolozsvári CFR 1–1.

A 13. forduló csapata: Cătălin Straton (FC Argeş) – Costinel Tofan (FC Argeş), Cosmin Achim (FC Voluntari), Joyskim Dawa (FCSB), Marius Briceag (Kolozsvári U) – Omar Govea Garcia (FC Voluntari), Nana Boateng (Kolozsvári CFR), Doru Popadiuc (Chindia) – Louis Munteanu (Farul), Vitalie Damașcan (FC Voluntari), Florinel Coman (FCSB). Edző: Gheorghe Hagi (Farul).

A 14. forduló műsora: pénteken 18.15-től FC Argeș – FC Voluntari, 21 órától FC Hermannstadt – FC Rapid; szombaton 15.30-tól FC Botoșani – FC U Craiova, 18 órától Farul – Kolozsvári U, 21 órától U Craiova – Petrolul; vasárnap 14 órától Chindia – Mioveni, 20.30-tól FCSB – Aradi UTA; hétfőn 21 órától Kolozsvári CFR – Sepsi OSK.

 

A jelenlegi rangsor:

  1. Farul 13    9      3      1      25–10      30
  2. Rapid 13    8      1      4      14–9        25
  3. CFR 11    7      1      3      18–10      22
  4. Herman. 12    6      4      2      16–10      22
  5. Sepsi OSK 13    5      4      4      20–10      19
  6. U Craiova 12    5      3      4      14–14      18
  7. Petrolul 13    5      2      6      11–15      17
  8. Voluntari 13 4      4      5      12–13      16
  9. Aradi UTA 13    4      4      5      12–16      16
  10. FC Argeș 13 5      1      7      12–18      16
  11. FCU Craiova 13    4      3      6      14–14      15
  12. FCSB 11    3      5      3      16–17      14
  13. Kolozsvári U 13    3      5      5      9–12        14
  14. Botoșani 12 3      5      4      11–18      14
  15. Chindia 12    2      3      7      13–19      9
  16. Mioveni 13    1      4      8      9–21        7
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás