Polgárháború?

Külső megfigyelők állítják, már-már polgárháború méreteit ölti Európa nyugati és keleti fele közti nézetkülönbség, mely az erkölcsi közfelfogás és jelesen az ukrajnai háború következményeihez való viszonyulás dolgában fennáll. A két fél közötti eltérés anyagiak dolgában minden kétségen felüli, nem csupán az állami bevételek és kiadások, de az egyéni jövedelmek mai szintje is arra vall, hogy akár szakadékká is szélesedhetnek a különbségek.

A keleti vendégmunkások kiáramlássá valóságos áradattá duzzadt a kilencvenes évek válságos évtizedében és azt követően, s a mai napig nagyon magas szintű, egyes országok, mint például Románia aktív lakosságuk jó negyedét is elveszíthetik emiatt. És mivel főleg fiatalokról van szó, a veszteség jóvátehetetlennek is nevezhető, mert nem lesz honnan pótolni. Ha valaki azt reméli, hogy a Nyugat feltöltődése után egyesek majd visszatérnek, illetve hogy a keleti bevándorlók helyettesíthetik az elköltözötteket, azok alighanem a sovány vigasz pártján állnak. De ez is azonban csak masszív befektetések árán lenne elérhető, s ettől még messze állunk.

Eme érvágáson túl azonban a Kelet magára találásának első jelei az erkölcsök terén mintha jelentkeznének már. Paradox módon éppen a hagyományos világnézetek feléledésének talaján. A Nyugat új ideológiai irányzatai és hulladékai, a hitetlenség, a nemzeti összetartás szétzilálása, a biológiai és társadalmi nemi szerepek szembeállítása és egyéb észbontó „újítások” olyan impulzust adtak a tradicionális életszemléletnek, mely új életre galvanizálhatja azt. Nem fog a Kelet visszatérni a középkori hitvilághoz, de mivel egy egészséges erkölcsösségről alkotott fogalmaival az újvallásosság, az itteni világiasabb felfogások is  egyre inkább összeegyeztethetők,  tanácsos megújult egyházaink és közösségi szervezeteink, köztük a kisebbségiek kinyújtott kezét elfogadnunk.