Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Volt egy egyszerű, tisztességes családfia román ember. Elég régen, Ferenc Jóska előtt született. Mit tehetett az, aki szeretett volna kiemelkedni a szegénységből? Tanult, többek között teológiát. Brassóban megnősült, nyolc gyerekkel áldotta meg az Úr a nászt.
Tanított és közben írogatott. Akkoriban a román irodalom nem gyerek-, hanem csecsemőcipőben tipegett, nem csoda, hogy tolla alól elég gügye kis rímek buggyantak ki. Majd – meg kell élni valamiből, farkasétvágyúak a gyerkőcök – a k. u. k. kormányzat tisztviselője lesz, hivatalos aktákat fordít egyik nyelvről a másikra. Amikor 1851-ben Erdély kormányzója, Karl Borromaeus von Schwarzenberg (borsódzik a hátam már a nevétől is) Nagyszebenbe látogat, költőnk szárnyas szavakkal köszönti, imígyen: „Az egységes Ausztria a mi menedékünk / A kétfejű sas népet védő tájéka. / Mi, románok, tudjuk: az, ami jó nékünk / Legyen kicsi vagy nagy, a császár ajándéka.”
Három év múlva Őfelsége búcsút int legénykorának, hát hogyne használná ki poétánk az alkalmat csodálatos rímekkel üdvözölni az eseményt: „Tartsd meg, Istenünk és védd meg / Császárunkat s a hazát. / Hogy a szent törvény nevében / Hozza el a tavaszát. / Óvjuk meg az ellenségtől / A dicső, szent koronát… / Virágozzon Ausztria / S a Császár korokon át!”
Hiszen annyira tisztelte a koronás Franzit, hogy már 1852-ben megnyugtatta: „Biztosítjuk, Felség, hogy a mi nemzetünk / Szelíd pajzsa védelmében, a műveltség útján / Felkiált: Ő, Ferenc József indított el méltán!” Persze néha megszólal a lelkiismerete, mint egy levelében: „Az lett volna a hivatásom, hogy a Pegazusra ülve az Olümposz fele törjek, és ehelyett urasági papírosokat fordítok a kormányomnak.”
Ám közben, az 1848-as népek lelkesedése őt is magával ragadja, és megírja a verset, amely ma Románia himnusza. A költő neve Andrei Mureșanu. A legnagyobb román irodalomtörténész, G. Călinescu elismeri, még a himnusszá vált verse is elég gyengécske. Miként lett a költőből és a versből nemzeti hős? Eminescu egy poémában messianisztikus váteszként tárja az olvasó elé. Kellett egy hős, megalkották.
Hány ilyen példa van a nemzetek mitológiájában! Nálunk is, természetesen. A történelem nem az, ami volt, hanem az, ahogy tanítják.