Hirmondo

Ébresztgetik Ignácz Rózsa emlékét

Ébresztgetik Ignácz Rózsa emlékét

Az ősz utolsó hónapjának utolsó hetében az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében két teltházas irodalmi rendezvényre került sor.

November 21-én nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be az Ignácz Rózsa ébresztése című könyvet. A Gödriné Molnár Márta nyugalmazott magyartanár szerkesztésében megjelent antológiát, amely több mint ötven író, költő, újságíró, diák és tanár különböző újságokban megjelent vagy különféle eseményeken elhangzott írásait tartalmazza, Reinhart Erzsébet, a Bukaresti Egyetem Hungarológia Tanszékének egykori tanára méltatta. Mint fogalmazott, a Kovásznán született és szülővárosához haláláig hűségesen ragaszkodó író, műfordító, színésznő helye a legnagyobbak között van még akkor is, ha a kommunista rendszer ideje alatt megpróbálták elhallgattatni, ebből kifolyólag művei sem jelenhetek meg.

Pár nappal később, november 25-én Bella István díjjal kitüntetett kortárs költőnővel találkozhattak az olvasók. A nyíregyházai születésű, jelenleg Budapesten élő Nagy Zsuka a többségében kamaszokból álló közönségnek nyíltan beszélt önmagáról és költészetéről, valamint a Küllők, sávok, Pigment és a Delej című köteteiről is. Az író-olvasó találkozó rendhagyó módon ért véget, a szerző saját verseiből olvasott fel.

(Fotó: Tasnádi Levente)

Hozzászólások