Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Teljesíti, amire rendeltetett

Teljesíti, amire rendeltetett Kovászna megye

Száz százalékosan megfelel rendeltetésének és az elképzeléseknek a sugásfürdői Rókavár erdei iskola, melyet a Vadon Egyesület működtet. A táborokban, a tematikus napokon és más rendezvényeken a márciusi megnyitó óta több mint ötszáz gyermek járt a Rókavárban, ismerkedett a természettel, az állatokkal. Csibi-Duka Istvánt, a létesítmény adminisztrátorát faggattuk.

Hirdetés
Hirdetés

Annak ellenére, hogy a Rókavár erdei iskola nagyon kis létszámú állandó személyzettel dolgozik – csak az épület funkcionalitásáért felelős személyek vannak alkalmazásban, valamint Csibi-Duka István programszervező –, nagyon sokféle tevékenység szerepel a lehetőségek között. Ezek kivitelezéséért több személlyel is együttműködik az egyesület, így pedagógusokkal, túravezetőkkel, biológusokkal stb. Áprilisban a Föld napjához kapcsolódva szerveztek tematikus foglalkozásokat, amikor is Barabás Tollvaj Katalin, Ferencz Réka Ágnes és Ferencz Mária Gyöngyvér tartott kézműves foglalkozásokat.

Nagy sikerrel szervezték meg a Rókavárban Az erdő lakói téma köré épülő táborokat, azaz az ottalvással szervezett két és fél napos kiszállásokat, amelyek programjában szintén szerepeltek a kinti és benti foglalkozások, volt túra, de a többnyire elemista gyermekeknek a sugásfürdői szabadidőközpontban is volt alkalmuk kipróbálni magukat a mászófalon, csobbanni a wellness-központban. Májustól júniusig kilenc ilyen tábornak volt otthona a Rókavár, közel kétszáz gyermeket látott vendégül, és a működtetők számára nagyon örvendetes, hogy az erdei iskola híre szájról szájra terjed, egyre tágabb körből érkeznek pedagógusok az osztályaikkal: Szentgyörgy, Kézdivásárhely, Réty után a közelmúltban Csernáton, Málnás, Málnásfürdő, Egerpatak, a brassói Négyfalu iskolásai is bejelentkeztek a foglalkozásokra. Jelenleg 26 szálláshellyel rendelkezik a központ. Minden pedagógus nagyon örül annak, hogy ilyen közel a városhoz lehet táborozni, a hétköznapi rutinból kiszakadni a gyermekekkel – mondta lapunknak a programszervező.

Mindamellett, hogy a gyerekek rajzanak a Rókavárba, a felnőttek elől sem zárkóznak el, ez évben kétszer is vendégül látták a Diakónia Alapítvány nyugdíjasklubjainak tagjait, a pedagógusok is bejelentkeztek egy továbbképzés keretében, melynek témája az erdei iskolák szervezése és működtetése volt. Meglátogatták a Rókavárat a cukorbeteg gyermekek, és Down-kóros gyermekekről szóló konferenciát szervezett a sepsiszentgyörgyi evangélikus egyházközség.

– Nagyon népszerűek lettek tematikus foglalkozásaink, nagy hírverés nélkül is szájról szájra terjed a Rókavár híre, és már várólistánk is van – árulta el Csibi-Duka István. – Úgy tervezzük, hogy január-februárban (mert decemberben szabadságok és karbantartási munkálatok vannak beprogramozva) a medve, márciusban pedig, a Rókavár megnyitásának évfordulója kapcsán, a róka lesz a tevékenységeink középpontjában. Áprilisban ismét a Föld napjához kapcsolódunk, májusban a madarak és fák napjához.
Idén gyarapodott az erdei iskola felszereltsége is, a Bethlen Gábor Alapítványtól tavaly év végén elnyert 900 ezer forintból didaktikai fejlesztőjátékokkal lehetett bővíteni a kínálatot, még hátravan egy okostábla beszerzése, szintén ennek a nyertes pályázatnak köszönhetően.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás