Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A tegnap két olyan tapasztalatom volt, amelyet nem fogok soha elfelejteni.
Reggel az autóbuszmegállóban egy fiatal lány (diák? még iskolás?) lépett mellém – ápolt arc, vörösesre festett haj, és a talán valaha megpillantott legszebb szempár: kékes-zöldes, mintha vulkánt rejtett volna a mélyben, annyira ragyogó. Buszozás közben azon elmélkedtem, ha férfiszédítő könnyű nő lesz belőle, ó, de rettenetes.
És amikor szállok le: a lány egy fémkorláthoz dőlve olvas. Olvas! Meglestem a könyv borítóját – Descartes.
Az egyetemen sem voltam képes egy oldalnál többet elfogyasztani szegény Renétől, nehézkésnek, unalmasnak találtam…
Aztán felültem a távolsági kisbuszra. Megjelenik egy réteges szoknyás asszony, feltesz egy összekötött szatyrot a sofőr mellé, vigye el. Hova, kérdi a sofőr. Szentgyörgyre (a párbeszéd románul). Szentgyörgyre hova? – A híd után. – Az egész város a híd után van, szóval hova? – A híd után, na. – De melyik megállóhoz?
És akkor jön a letaglózó válasz: – La tomberoane. Vagyis a kukáknál.
A városka fő sugárútján, a megállóban egy bárgyúan, bambán vigyorgó fiatal férfi intett a sofőrnek – a csomag!
Igen, vannak kor- és sorstársaink, akik számára a kuka az eligazodási pont. És a nyomor újra- és újratermelődik.
Egyenlőség? Viccnek is szánalmas. És annyira szomorú…
Harminckilenc éve, december közepén hunyt el Nichita Stănescu költőzseni. Legjobb barátja vitte be Bukarest legnagyobb sürgősségi kórházába. Senki nem tudta, kicsoda Nichita Stănescu.
Iskolakönyvtáros ismerősöm mondja, hat év alatt egyszer keresett valaki Jules Verne regényt. Győznek a Győzikék.
KÖLTŐSIRATÓ
Ömölnek a szavak belőle, mint vad, kerge folyam- ár / S azt képzeli, hogy valaki elolvassa. Ó, a szamár ! / Rohan egy hasonlatért, mint buta eb a husáng után; /
Ketrecbe illő tünemény-nevetséges orángután. / ‘Szen a népek asse’ tudják, hol van Lahore s Karacsi – / Ejsze tudják az ő versét. Ó, a naiv, ó, a csacsi!
Mellékdal
Éhenkórász, kit a kutya le sem vizel, meg se mar ha / Arra jár. Ó, szállj magadba! Okos legyél, ne légy boci !