Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Életkorra való tekintet nélkül pusztít a rák

Életkorra való tekintet nélkül pusztít a rák Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház onkológiai osztályán tavaly kezelt betegek közül a legfiatalabb 18 éves volt.

A figyelemfelkeltés és az emberek tájékoztatása, továbbá a korai diagnózis és a megfelelő kezelés révén a megelőzhető halálesetek számának csökkentését célzó rák- (február 4.) és a gyermekrák elleni küzdelem (február15.) világnapja alkalmából tette közzé tavalyi statisztikai adatait a megyeszékhelyi egészségügyi intézet onkológiai osztálya.

Eszerint 2022-ben 607 alkalommal kezeltek 179 bennfekvő beteget, míg nappali betegként 271 páciensnek nyújtottak 1633 kezelést. „Kórházunk ambulancia osztályán 1285 onkológiai beteg jelentkezett, és összesen 4250 konzultációra került sor” – jegyzik meg az illetékesek. Hozzáteszik, a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedések a rosszindulatú emlő-, vastagbél-, prosztata-, vese-, gyomor-, hörgő-, illetve tüdőrák, a legfiatalabb beteg pedig mindössze 18 éves volt.

„A rákos megbetegedések egyharmada megelőzhető, egy másik harmada pedig gyógyítható, ha a betegséget korán felismerik és megfelelő módon kezelik!” – hangsúlyozzák a szakemberek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. február 9., 14:21
    ÉRTÉKELÉS: 23

    A kovidra hamar került,, ellenszer „, egymást verték le. A rákot valamiért nem akarják gyógyítani… Mert a,, kezelés” nagyobb hasznot hoz! A sok mérgező anyagokat tartalmazó élelmiszer ellen kellene olyan szigorral fellépni, mint tették azt,, a szörnyű világjárvány” idején. Mert hanem az ember még el kezdi feltételezni, hogy szándékosan mérgeznek, majd,, gyógyítanak”!

    • User
      Dátum: 2023. február 9., 17:16
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Mert így is van szándékosan tesznek mindent
      A covidra hamar találtak ellen szert ami sajnos nem is az mert sorra mennek el
      A rákot nem gyógyítják mert minek pedig lehetne csak így jövedelmezőbb
      Aki ezt kitalalta és jóváhagyta az kéne megszenvedjen vele hogy tudja meg mit jelent egy ilyen betegnek lenni,minden nap attól rettegni hogy mikor újul ki
      Remélem a jó Isten megveri ezeket úgy ahogy megerdemlik

      • User
        Dátum: 2023. február 9., 21:24
        ÉRTÉKELÉS: 7

        Lehet szapulni az orvosokat meg a covid-ot is, de sajnos sok beteg sem akkor megy orvoshoz amikor észleli a problémát, hanem akkor amikor már nem tudnak segíteni rajtuk. Persze vannak kivételek is. Én 23 éves voltam és rákos beteg. Most 37 vagyok és egészséges.

    • User
      Dátum: 2023. február 10., 9:50
      ÉRTÉKELÉS: 7

      A vírus mindenkire egyformán hat, ezért lehet rá vakcinát készíteni. A rák minden emberben másképpen fejlődik, ezért nincs egy univerzális kezelés, gyógyszer, vakcina rá, bár dolgoznak a kutatók ezen is. Jelenleg csak egyénre szabott terápiák segíthetnek ideig-óráig, va betegség stádiumának függvényében, vagy ha a rákot sikerült idejében nyakon csípni és gyorsan megszabadulni tőle. Az ideig-óráig lehet 1 év, 2-5 év, akar 10 is, azt csak a beteg és a hozzátartozói tudják, hogy mit jelent, ha még egy évet élhet valaki, aki kezelés nélkül pár hónapon belül már meghalt volna.

  • User
    Dátum: 2023. február 9., 16:38
    ÉRTÉKELÉS: 13

    A sok mínuszolónak:itt nem a helyi orvosokra gondolok, hanem az egészségügyi világpolitikára, amely a pénz körül forog és nem a beteg gyógyítása a fő cél, hanem a profit!

    • User
      Dátum: 2023. február 9., 18:29
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Fogalma sincs mennyi pénzt és energiát költenek rákkutatásra és gyógymódok kifejlesztésére. Pont egy ezzel foglalkozó cégnél vagyok látogatóban….

      • User
        Dátum: 2023. február 9., 23:49
        ÉRTÉKELÉS: 4

        Előszőr is részvétem. Mit tapasztalt? Honnan tudja, hogy meg lehetett volna menteni? El kell fogadni, bármennyire fájdalmas, hogy van olyan betegség ami nem gyógyítható. Van olyan is, hogy itthon nem gyógyítható az orvostól független okoktól. És van olyan eset, hogy az orvos hibázik, de ez más tészta és nem áltlánosítható. Ettől még az van, hogy tényleg rengeteg orvos, kutató, állami és magántőke folyik afelé, hogy az emberek jobban éljenek és a mostani gyógyíthatatlan betegségek gyógyíthatóvá váljanak.
        Ideírom azt is: szüleim rákosak. Mindketten. Mindkettőt eddig megfelelően ellátták és a modern kezelések jó részét az állam fizeti. Nem tudom mennyi ideig élnek még, tudjuk, hogy bár megkapják amit lehet, garancia nincs, hogy 2-4-5-10 év múlva nem újul ki. Azt is tudom, hogy a mostani kutatások eredménye késő lesz számukra. Ezt el kell fogadni, de nem azt jelenti, hogy ezzel nem foglalkozik az „egésszégügyi világpolitika”.

  • User
    Dátum: 2023. február 9., 20:16
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Sok mocskot megetetnek!
    A másik ok a folyamatos stressz, a bölcsőtől a koporsóig!😢
    Az orvostudomány fejlett, de hol?! Itt Pl Sztgy n mit tudnak kezdeni? Aki kételkedik az érdeklődjön! Tudom, hogy néz ki belülről az „Árvafiu intézet”!😢😭
    Megnyugtatnak, h amióta ebbe a csodás EU ban vagyunk, a román is azt a kezelést kapja, mint az osztrák vagy német páciens!😁🤣 Fáradsz, rosszul vagy, családorvos, szakorvos, majd ping-pong 2 hónap, utána a szörnyű hìr…..RÁKOS, deee Ct 1-2 hó programálás, szakorvos, kezelés, jó tanács, kemó, sugár, kovi d teszt minden beutaláskor, amit csak a Sztgyi kórház alu konténerében vesznek le, aminek a lépcsőzete, küszöbje igazi kihívás a rákosnak, főképp ha a parkolótól -20, 30 kilóval ” lefutta” a távot, gyógyszerek???van/ nincs…stb,stb! Jó esetben pár év, de van akit 6 hónap alatt kinyírnak!!!!
    Valamit kihagytam?! Az 1 ik doktornő maga a pokol….aszonnyák! Van aki + 1 hónapot vár a másik 2re, hogy „emberibb” elbánásban részesítsék! Ha valamit kihagytam, vagy gurítottam, Isten látja!!!

    • User
      Dátum: 2023. február 9., 23:06
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Rákos beteg mehet Brassóba is kezelésre. A Medeuropában (ez a legmodernebb sugárkezelő központ a környéken) ingyen van a sugárkezelés és a konzultáció. Újabban Szentgyörgyről ingyen oda is viszik a betegeket. Az ingyenes CT-RMN-scintigráfiára ott is kell várni néhány hetet, vagy igen, fizetni kell. A Sf. Constantin vagy Oncocard kórházban a vizsgálatokat fizeti az állam, a műtétnek egy részét (így is sokba kerül, de hát néha kell költeni ezekre), a gyógyszerek ártámogatottak. A vérvizsgálatok egy része fizetős. Lehet még van amit kell fizetni, mindenről nem tudok, lehet amit kell fizetni egyeseknek sok, de nekem nem tűnt megfizethetetlennek az se. Tény, hogy el kell oda utazni.

  • User
    Dátum: 2023. február 9., 21:25
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Jól fogalmaztál Barni! A legfiatalabb beteg 18 éves VOLT! Ott a kezelés = eutanázia, csak sajnos későre hat! A halálért sokat kell szenvedni!!!

    • User
      Dátum: 2023. február 9., 23:10
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Hát na, menjen kuruzslóhoz, homeopatához, dr. Lenkeihez. Beteg embernek sok mindent el lehet jó pénzért adni, főleg reményt.

  • User
    Dátum: 2023. február 10., 9:20
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Igen, erdekes ember ez a Lenkei, papol a gyogyszerek ellen mindenhol, aztan kiepiti a sajat halozatat, azok persze mind jok, amit o arul. Vitamin…Money is money.

  • User
    Dátum: 2023. február 10., 11:40
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Elszakadtunk Istentől és a természettől! Ahelyett betonból és műanyagból csináltunk mű-világot magunknak. Termopán ablakainkkal, szúnyoghálóinkkal, ilyen-olyan szigeteléseinkkel még a levegőt is kizártuk az életterünkből. Igazából nincs is életterünk. Csak lakásaink vannak: önmagunkat zártuk beton-börtönükbe. Műanyag szemét vesz körül, elborít, megfojt! Irtózunk mindentől, ami él, legyen az növény vagy baktérium, egy pók vagy bogár, béka vagy bármilyen állat. Kiirtunk minden növényt a környezetünkből, hogy több hely legyen a betonnak. Nem csapja az arcunkba a havat a szél. Nem látjuk a felkelő napot, nem akarjuk látni a csillagokat a fejünk felett. Ha két csepp eső esik, pánikszerűen kapkodunk az esőernyő után. Mű-ételeket eszünk, mű-löttyöket iszunk. Vizünk agyonkezelt, szennyezett. Mezőgazdaságunk élelmiszer-alapanyagok helyett ipari nyersanyagot termel. Egy rakás mérgező vegyszer nélkül – úgy gondoljuk – nem tudunk élni.
    A legtöbb ember munkája fárasztó, egyhangú, stresszes.
    Az iskolákban használhatatlan tudást sulykolnak gyermekeinkbe.
    Emberi, baráti, rokoni kapcsolataink széttöredeztek.
    Van, amin nem tudunk változtatni, de ami rajtunk múlik, azt se tesszük meg.
    Nincs mit csodálkozzunk. A világunk is beteg.

  • User
    Dátum: 2023. február 10., 12:41
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Kitűnő meglátás, pont így van minden. A sajtó és tv birtoklók elérték a céljukat :kitenyésztették a,, fogyasztó embert „! Az érzéketlen, értéketlen értéktelen bunkót!

  • User
    Dátum: 2023. február 10., 13:52
    ÉRTÉKELÉS: 2

    ,, A vírus mindenkire egyformán hat! „… Ez igen!Hát akkor ugye,, mindmeghaltunk!” Már csak azt tudom remélni, hogy nem vagy orvos!

  • User
    Dátum: 2023. február 14., 12:23
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A rakos megbetegedesek nagy resze a felgyorsult vilag szulemenye , a sok vegyi anyag amit hasznalnak az agrariumban, a stresszes elet es az ezernyi vegyszerezett elelmiszer amit senki nem ellenoriz !!!