Igen ×-lett , kiállítással egybekötve . Nem az első ! Röviden ennyi .
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A ranglistán hatodik helyet elfoglaló sepsiszentgyörgyi együttes előnye négy pontra nőtt a mögötte álló, ebben a fordulóban vesztes Petrolullal szemben, köszönhetően annak, hogy múlt héten zöld asztalnál 3–0-ra megnyerte az FCU Craiova 1948 elleni, magyarellenesség miatt félbeszakadt találkozót.
A Sepsi OSK aktuális ellenfele, a 10. helyen álló FC Botoșani sem mondott még le a felsőházi rájátszásról, amely villámrajtot vett az év elején, az első három meccsén behúzta a győzelmet az Universitatea Craiova, az FC Argeș és a Petrolul ellen, legutóbb viszont 3–1-re kikapott az Aradi UTA otthonában, így jelenleg hét pontos a hátránya a székelyföldi gárda mögött.
Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője ezt emelte ki a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, mint mondta, olyan ellenféllel találkoznak, amely jó eredményeket ért el az utóbbi időben, Flavius Stoican csapatai rendszerint dinamikusan és agresszívan játszanak, valamint technikus és gyors játékosaik vannak.
A háromszékieknél továbbra is keretproblémák vannak, többen sérüléssel küszködnek, de az olasz szakvezető szerint ez nem lehet kifogás, hiszen versenyképes csapatuk van, és akik pályára lépnek, tenniük kell a dolgukat. „Azért megyünk, hogy mind a három pontot megszerezzük, mert az alapszakasz végéig kevés mérkőzés van hátra és szükségünk van a győzelemre az utolsó felsőházi rájátszást érő hely megtartásáért” – jegyezte meg Cristiano Bergodi.
A Sepsi OSK trénere rámutatott, valószínű, hogy az utolsó meccsig szoros lesz a küzdelem a felsőházi rájátszásba jutásért, több csapat is még pályázik a hatodik helyre, nekik pedig igencsak nehéz feladatuk lesz, hiszen az utolsó három mérkőzésükön a bajnoki címért küzdő csapatokkal játszanak. „Sajnos elveszítettünk négy pontot a Mioveni és a Chindia ellen, ezzel nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Eljött a megfelelő pillanat, amikor rendeznünk kell a sorainkat, és visszatalálni az előző év végi formánkhoz, amikor a csapat jól játszott, és nem véletlenül jutott a hatodik helyre” – summázta Cristiano Bergodi.
Az FC Botoșani–Sepsi OSK mérkőzés hétfőn 17 órakor kezdődik, a játékvezető Cătălin Popa lesz, akinek a munkáját Mircea Grigoriu és Marius Marchidanu partjelzők segítik, míg a VAR-szobában Horia Mladinovici és Ionel Dumitru tevékenykednek. A találkozót a Digi Sport 1, az Orange Sport 1 és a Prima Sport 1 csatornákon lehet élőben követni.
Horváth-Bálint Ottó
Fotó: Pinti Attila
Igen ×-lett , kiállítással egybekötve . Nem az első ! Röviden ennyi .
Jol megerositette…
Siralom nezni ezt a jatekot, egy pontos passz nincs, vergodnek, mint a fejvesztett tyuk, esesek, fekvesek, gurulasok, idohuzas, minden van, csak futball nincs.
Halovany oszi rozsak voltak !!!
Paun hova készül ?
Ne legyen igazam de nem innék mérget a győzelemre 🤔 1-x-2 tippem !!!