Ma szinte kötelező jóllakni

Ma húshagyókedd van, tehát éjfélig még elkelhetnek az eladósorba került lányok, különben egy évig várniuk kell a vőlegényre. Legalábbis a hagyomány szerint, amely olyan gazdag tárházat képez, hogy csak szemlézni tudunk belőle. Maga az elnevezés a latin „carnem levare” (húst elhagyni) kifejezésből ered, mert elvileg ma utoljára szabad(na) húst enni a negyvennapos böjt előtt. Az eszem-iszom mellé régen szinte mindenhol mulatságok, színdarabos bálok és egyéb vidám összejövetelek társultak. No meg nagyon sok, mára jórészt feledésbe merült szokás.

Egyes helyeken, mint például a Sóvidéken, Vadasdon, a Nyárád mentén púpos napjának is nevezték, mert minden tálat, tányért illett halmozva – púposan – megrakni ételféleséggel, főleg pánkóval, „kőtespalacsintával”, kürtőskaláccsal, csörögével, mert azt szinte mindenhol sütöttek. De emellett tyúkot vágtak (a csángómagyaroknál kelt tésztából sült, kockára aprított, zsiradékban megpirított palacsintával töltötték), húsleves főztek, kolbászt, oldalast sütöttek, káposztát töltöttek, merthogy ildomos (volt) jól lakni a negyvennapos böjt előtt. A kevés majorsággal rendelkező szegények inkább kölcsönkértek, ígérve, hogy nyáron ledolgozzák az árát, de ők sem szívesen maradtak ki az eszem-iszomból.

Az udvarhelyszéki Siklódon délután maszkurák hívták kosaras bálba a falu népét, az egyiket, aki sovány gebére ült és fehér lepedőt terített magára, Bambucnak nevezték. Éjfélkor mindenféle táncnak, mulatságnak véget kellett vetni („jött a megyebíró, és elvette a nyírettyűjét a muzsikásnak”), ám egyes helyeken a fiatalok zárt ajtók reggelig vigadtak. Sőt, miután másnap reggel a pap a templomban hamvat szórt a fejükre, még visszamentek a kultúrházba, „és egyetlen nótával eltáncolták a farsangot” – írja Barabás László.

A magyarfalui (Moldva), 1928-ban született Bondea Aurica a következőket mesélte Iancu Laurának: „Húshagyatkor vágtak egy tyúkot, ahol volt leány a háznál, ott kettőt, ahol volt két leány, hármat, hogy egy maradjon otthon az öregnek, s egy-egyet vittek a leányok a táncba. Sütöttek pánkót es. Aztán jött el a legény este az apához, anyához, s kérte el a leányt a táncba. A legény vitt egy korsó bort, s a leány vitte a pánkót s a tyúkot. Hogy legyék jó étele, szeresse a legény. Mentek a táncba.” Aztán éjfél előtt egy negyedórával hamarabb kondították meg a harangot, hogy legyen idejük befejezni a mulatságot!

Gyűjtögetés az esti bálhoz

Említettük, hogy számos helyen erre napra időzítették az esti bált megelőző, annak megágyazó farsangi ceremóniákat. A második világháborúig a kézdiszéki Csernátonban is húshagyókedden vonultak fel a farsangolók lakodalmas menetet utánozva, de ott csak férfiak részvételével, meghatározott sorrendben: elöl a békérező, utána szószóló, az új pár, a koszorús „leányok”, cigányok, orvos, kürtös és zenészek. Ahová beengedték, az udvaron félkörben állva mondták el jókívánságaikat:

Kévánok most minden jót,

Drága jó bort, olcsó sót,

Jó kenyeret, szalonnát,

Melléje meg pogácsát.

A Murokországhoz tartozó Lukafalván, Illencfalván a portákat járva szatyorba gyűjtötték az esti bálhoz szükséges kellékeket, közben tollal vagy hamuval hintették be a ház földjét. Vacsora után a házastársak is elmentek a fiatalság rendezte táncos mulatságba, vagy jó ismerősöknél, rokonoknál verődtek össze, és mulatoznak késő éjjelig.

Bözödújfaluban húshagyókeddre virradólag szalmával kitömött, bő nadrágba öltözött legények, úgynevezett duszások járták a falut, kezükben botra kötött, hamuval töltött zacskóval, amit az őket felismerni akarók fenyítésére használtak. Az egyik lyukas, fekete lepedővel leterített fatekenőt vonszolt maga után, a másik egy ide-oda dűlő kereket vontatott húzóhámmal felszerelt lovon ülve, a kerékre összeölelkezett legény- és lányalak rákötözve. A kísérő tömeg minduntalan foglyot akart ejteni a duszások közül; ha sikerült, egy veder bor járt érte.

Kászonújfaluban húshagyókedden muzsikaszó mellett járták végig a falut. Kézdivásárhelyen a katolikus nőegylet jelmezes kalikó-bált szervezett a Vigadóban, bevételét a leányiskola fenntartására fordították.

Konc király, Cibere és Sódor

Kézdiszentléleken is ezen napon tartották a farsangi időszak utolsó táncos mulatágát. Reggel a felnőttek arra biztatták a gyerekeket, másszanak ki a Perkőre, ahol Konc király és Cibere Domokos párviadalának lehetnek szemtanúi.

A marosszéki Kibéden húshagyókeddre virradva a szülő, rendszerint az apa így kiáltott be a házba: „Cibre vajda Sódor vajdával a hajnalba összeverekedett, a karjáról a sok aranyperec, a markából a csonka kardja kiesett. Keljetek fel, gyermekek, szedjük össze!” Mire a gyerekek kimentek, az udvaron két fából faragott, felöltöztetett „ember” fogadta őket: a karjuk helyén oldalas lógott, a ruhájuk gombjait pánkók, az aranypereceket kürtőskalács képezte.

A két vajda egyébként Vadasdon is „összeverekedett” egy csonka karddal, miközben pánkót, csörögét vagy kürtőskalácsot hullattak el. Ezekből a ház asszonya a szomszéd gyerekeknek szokott vinni egy tányérnyit kínálmáció gyanánt. Most Cibre vajda győz, nagypénteken pedig Sódor…

Az alsósófalvi asszonyok az Ijésnek nevezett szalmabábut temették el ezen a napon. A Homoród menti Szentpéteren az asszonyok a falu utcáit járva „poroltál ki” a legények és a házas férfiak nadrágját, majd este egymás között, zárt körben tréfás aranylakodalmat csaptak.

Egyes marosszéki falvakban a tréfásabb kedvű idős emberek még ma is behívják magukhoz a szomszédjukban lakó vénlegényt, s addig cipeltetnek vele egy nagy csutakot az udvar egyik végéből a másikba, amíg az illető rá nem jön, hogy itt bizony csúfondárosság esete forog fenn.

Hamuval a bolha ellen

Mezőpaniton húshagyókedden korán reggel a házat, azaz az első szobát kiseperték, azaz a küszöbtől a szemetet befelé seperve a lapátra tették, és lopva elvitték a harmadik szomszédba, azt remélvén, hogy így a bolhák elhagyják a házat, és a szomszédságban maradnak. Egy másik változat szerint – hogy biztosra menjenek – a szeméttel együtt három, papírba csomagolt bolhát is kellett vinni, s azt ráolvasással a szomszédnál hagyni. Feltehetőleg a Székely–Mezőségen a 17. századtól kezdve fokozatosan teret hódító románoktól lesték el ezt a babonát, mert Nagy Olga román varázsigét jegyzett le melléje közel száz évvel ezelőtt: „Marți în casă, purice afară” (kedd a házban, bolhák kifelé).

És ha már hamu és bolha, Ákosfalváról is van egy följegyzésünk ugyanabból az időből: „Húsajókedden a hamut, kivált a kürtöskalács hamuját, mind el kell tenni, s tavasszal, mikor a káposztamagat elvetik, réja kell szitálni, hogy a bolha ne egye meg a káposztát. Húsajókedd estéjin a vacsarából, mindenféléből egy kicsit (kürtőskalács, hús, pánkó, bor, leves, szóc stb.) egy korondi fazékba kell tenni. A fazekat a kakasüllőre kell kötni, s mikor eljő a vetés ideje, a búza közi kell keverni, hogy a madarak ne egyék a búzát.”

Székelyvarságon, ahol az egyház szentségimádás-tartásokkal igyekezett elejét venni a húshagyókeddi nagy vigasságoknak, a harangozó-sekrestyés ma leszedi a templomban a piros díszű oltárterítőket, helyükbe lila textíliákat rak a nagyböjt időszakára. Nos, nem maradt más hátra, mint kivárni, míg újra piros kerül a helyükbe.

Címlapfotó: Futásfalvi farsangolók 2019-ben