A szenvedélybetegség nem tabu: jobb felkészülni az ünnepi időszakra
Az ünnepek felerősítik az érzelmeket: míg egyesek számára a lelki feltöltődést, megh...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
– Karácsonyhoz és húsvéthoz képest pünkösdhöz kevesebb egyházi eredetű népszokás kapcsolódik, viszont késő-tavaszi, nyár eleji ünnepként magához vonzotta a tavaszköszöntő rítusokat, szokásokat, játékokat – mondja Barabás László. – Székelyföldön elsősorban a csíksomlyói búcsújárást említhetjük, de ide sorolható a zöldágazás és a pünkösdi király- és királynéválasztás, királynézás szokásegyüttese is. A tavaszi zöldág a természet megújulásának, az élet, az egészség, a termékenység ősi, egyetemes szimbóluma. Tavaszi népszokásaink legtöbbjében (virágvasárnap, húsvétkor, május elsején, pünkösdkor, úrnapján) mindmáig élünk a kizöldült vagy örökzöld ágak és virágok többféle jelképes funkcióival. A pünkösdi zöldágazás, virágozás szokásának Székelyföldön többféle változata létezett. A múlt század közepén a Marosvásárhely közeli (székely–mezőségi) Csittszentiván és Bergenye református, illetve Szabéd unitárius templomának belső terét zöldággal díszítették. Utána változott a szokásrend, a zöldágak kikerültek a templomokból, a bejárati ajtók díszítése viszont többfelé napjainkig megmaradt. Csittszentivánon a frissen konfirmált legények feladata a templom ajtajának, portikuszának és a papilak kapujának felvirágozása. Az erdőről hozott sugár gyertyánfát boltívszerűen meghajtják, azokra kerülnek a virágok. A bolthajtás tetejére árvalányhajból szép csokrokat tesznek díszítés gyanánt. Egy-két évnyi kimaradás után az elmúlt évtizedben is minden pünkösdkor zöldágas, virágos templomkapu várta a csittszentiváni híveket.
– Csak a templomokhoz került zöldág?
– Régi keletű és Székelyföldön sokáig általános szokás lehetett, hogy a közösség jeles tagjai, de még az egyszerű családok kapujára is tettek a májusfához hasonló zöldágat. Ezzel a gesztussal egyes – főként katolikus – vidékeken május elsején, máshol – többnyire protestánsok lakta falvakban – pünkösdkor éltek.
– A pünkösdi virágozás eme jelképrendszerével, szimbolikus nyelvezetével az egész Székelyföldön találkozhatunk?
– Azt mondhatnám, hogy inkább Marosszéken a Székely–Mezőség és az Udvarhelyszékkel határos „Székely–Partium”, a Vécke-patak völgyének falvaiban, a szászok szomszédságában. Itt főleg a lány- és legényéletben nyerte el funkcióját, annak szerves tartozékaként, szerelmi ajándék gyanánt. Erre több példát lehetne felsorolni, itt a mezőpanitival hozakodom elő. A nagyobb lányok kapuját pünkösdkor a földtől a kapu tetejéig érő, rózsával dúsan megrakott zöldág-bolthajtás díszíti napjainkban is. Minden évben húsz–huszonöt hajadont ér ilyen megtiszteltetés. A serdülőlányoknak nem jár bolthajtás, de a frissen konfirmáltak már kaphatnak virágkoszorút, -koronát, -csokrot. Ezt a tornácajtó, újabban a bejárati kapu fölé teszik a legények éjszaka, néha szív alakúra formálják. Ugyanez a szokás él Mezőkölpényben, Szabédon, de az elmúlt száz évben a Székely–Mezőség legtöbb falujában, továbbá a Vécke-patak völgyében (Székelyszálláson, Magyarzsákodon, Véckén) is gyakorolták.
– Ismerünk-e olyan, pünkösdhöz köthető szokást, amely mára sehol sem maradt fenn?
– A pünkösd egyik szimbóluma a Szentlelket megjelenítő galamb, és volt olyan szokás, például Csíkdelnéről említik, hogy a pünkösdi mise alkalmával galambot engedtek el a templomban. Máshol kürtökkel, harsonákkal idézték fel azt a szélzúgást, amelynek idején a Szentlélek alászállt az apostolokra – ilyen népi kegyességi szokásokat is gyakoroltak Székelyföldön, amelyek mára megszűntek. Továbbá egy olyan titokzatos „lény” is szerepel a pünkösdi rítusénekekben, amely szintén pünkösdi szimbólumhoz, nevezetesen a piros színhez kapcsolódik:
Nem anyától lettem,
Rózsafán termettem,
Piros pünkösd napján,
Hajnalban születtem.
Ezt egyébként Háromszéken, a Sóvidéken és a magyar nyelvterület más vidékein is ismerték.
– A legismertebb pünkösdi szokáskörünk a királyozáshoz, királynézáshoz kapcsolódik. Ez hová, meddig vezethető vissza?
– Az európai népek szokásaiban a legrégibbnek és legismertebbnek valóban a pünkösdi királyság tűnik, sokfelé a középkor óta választanak pünkösdi királyt. A magyar pünkösdi királyt ügyességi játékok, főleg lóverseny, bikahajszolás során választották a legények közül. Erdélyben is sokfelé élt ez a szokás, Székelyföldön különösen a szászok szomszédságában, továbbá háromszéki, gyergyói, Maros menti példákat lehetne említeni. A 20. század elejére a királyválasztás szokása legtöbb helyen megszűnt, a pünkösdi királynéjárás szokása sokkal viszont szívósabbnak bizonyult. Első említése is a Székelységből, Csíkból származik. A pünkösdi király- és királynéjárás szokáskörének eredetére nézve sokféle magyarázat született. Az egyik a tavaszi termékenységünnepekkel hozza kapcsolatba, amelyek a kereszténység felvétele után átalakultak, keresztény tartalommal telítődtek, tehát ez a szokás is tulajdonképpen az úgynevezett pogány korban gyökerezik. Hogy már századok óta létezik, azt főként az írott formában ránk maradt tiltásokból tudjuk, hiszen az egyház nem nézte jó szemmel a gyakorlását, így például a „királynéasszony-ültetést”, mint ahogy a zöld ágaknak a templomokba való bevitelét sem. A másik magyarázat szerint már Árpád népének honfoglalása idején tartottak olyan ügyességi, „hősválasztó” legényjátékokat, amelyek a pünkösdi királyozásban éltek tovább. A Székelységben való elterjedésében nem zárhatók ki a kulturális kölcsönhatások sem az erdélyi szászok vonatkozásában. Helyileg is többféle eredetmagyarázat kapcsolódik a szokásegyütteshez, a Sóvidéken például a székely sójoghoz vagy a székely határőrség felállításához kötik.
– Hogy kerül ide a sójog?
– A sóvidékiek Mária Terézia királynőhöz fordultak az őket illető só elosztásával kapcsolatos panaszukkal. Úgy mesélték nekem az idős parajdiak és sófalviak, hogy állítólag a panasz kivizsgálására küldött kamarás fogadására szervezték meg az első királynézást. A siklódiak is azt mondják, mindenképpen valami katonadologra vezethető vissza, mert a királynékat el lehet lopni, védeni kell, ezért ahhoz az időszakhoz köthető, amikor Mária Terézia erőszakkal megszervezte a székely határőrséget. Ezek a vélekedések nyilván utólagos „eredetmondák”. Azt viszont háromszéki, csíki, gyergyói, udvarhelyszéki, marosszéki példákból tudjuk, hogy a királynézás szokása az egész Székelyföldön általános lehetett. Csíkkozmáson már 1692-ben egyházközségi határozat tiltotta „a királynéasszony-ültetés”-t.
– Ez a szokás is folyamatos alakuláson ment, megy keresztül…
– Az utóbbi fél évszázadban végzett gyűjtésekből az derül ki, hogy pünkösdi király- és királynéjárás szokása a gyerekek körében él tovább. Példának itt is a Sóvidéket tudom felhozni. Siklódon egyébként királynézásnak nevezik, Alsósófalván és Parajdon pedig hesspávázásnak. Azért hesspávázásnak, mert a menet éneke úgy kezdődik: Hess, páva, hess, páva, királyné pávája… Ilyen alkalmakkor olyan párválasztó dalokat énekelnek, amelyeket kiváló népzenészek, zenetudósok is gyűjtöttek székelyföldi falvakban, mint például Vikár Béla vagy Kodály Zoltán, illetve Kriza Jánosnak a Vadrózsák című gyűjteményében is fellelhetők. Ezek a pünkösdi hesspávázás énekfüzérévé váltak, és rávilágítanak a szokás egykori párválasztó funkciójára. Ez a típusú dramatikus szokásjáték régebbi adatok szerint Szovátán és Felsősófalván is élt, Gyergyóalfaluban, Gyergyócsomafalván és Gyergyószárhegyen pedig kicsikirálynézás vagy királynéültetés néven ismerték, vagy egyszerűen lakodalomnak titulálták.
– Tehát ez a szokás sem csak a Sóvidékre jellemző?
– Mind a királyválasztás, mind a királynézás szokása sokkal szélesebb hatókörű lehetett. Harmath Lujza 19. század végi leírásából tudjuk, hogy a Nyárád menti falvakban a gyerekek köréből választottak pünkösdi királyt, aki „tisztségét” három napig viselte. Gyergyószárhegyen az 1940-es évek végéig élt az a szokás, hogy Csíksomlyóról hazafele tartó búcsúmenet fiataljai közül választottak pünkösdi királyt és királynét, a faluban pedig a gyermekek kicsikirálynéztak. 1990 pünkösdjén a király- és királynéválasztást felelevenítették, és azóta minden évben megtartják. Gyergyóalfaluban is a kicsikirálynéznak, amint azt személyes részvétellel többször dokumentálhattam. Olyan újításról is beszámolhatok, amivel a székelyszenterzsébetiek büszkélkedhetnek: itt 2008-ban a lelkész házaspár, Kincses Kálmán és Kincses Olga újjáélesztette a királyválasztás szokását: az ügyességi próbák nyertese a pünkösdi király, aki pünkösdi királynét választhat magának. A siklódi királynézás mintájára ezt az énekes szokást is meghonosították. Hangsúlyozni szeretném, hogy több olyan pünkösdi népszokás él még ma is Székelyföldön, amelyek például az Alföldön vagy a Dunántúlon megszűntek.
– Mondhatjuk azt, hogy az utóbbi években a népszokások reneszánszát éljük Székelyföldön?
– A népszokások életében korábban is váltakoztak a bőséges időszakok és a szűk esztendők, visszaesések, például az első világháborút követően vagy a kommunizmus idején. Az ezredforduló tájékán egyrészt hagyományos népszokások elhagyása, megszűnése jellemző, másrészt a felújításuk, egyfajta reneszánszuk. Úgy érzékelem, most ismét egy feléledési szakaszban vagyunk. Örvendetesnek tartom, hogy ebben a hagyományokat megélő, ápoló népi közösségek mellett értelmiségiek, papok, tanárok, iskolák, intézmények is átadó szerepet, feladatot vállalnak, és nemcsak a pünkösdi szokások vonatkozásában. Sőt a szokáskutatásnak és ismeretterjesztésnek is lehet hasonló szerepe. Régóta figyelem magam is a szokások alakulását szűkebb és tágabb néprajzi tájainkon. Tapasztalataimat mind szakfolyóiratokban, újságokban, könyvekben, mind előadások keretében rendszeresen megosztom, mint tettem ezt legutóbb a marosvásárhelyi Folkfórum fesztiválon fotók, kisfilmek segítségével, illetve a Román Televízió marosvásárhelyi stúdiójában, a Fogadóóra című műsorban is hosszasan beszélgettünk erről; ezek a Youtubon bármikor utólag is megtekinthetők, meghallgathatók. Jó, ha a publikációk révén egyik vidék megismeri a másik szokásait, mert akkor inkább kedvet kap ahhoz, hogy a sajátját továbbvigye. Ezúton is a folytatásra szeretném biztatni a székelyföldi fiatalokat, értelmiségieket, egyházi személyeket, intézményvezetőket, mert ez a közösségeket és identitásunkat sorvasztó, globalizálódó világunkban kultúránk megmaradásának egyik biztosítéka lehet.
KÉPALÁK:
Címlapfotó: Pünkösdi király és királyné Székelyszenterzsébeten (2014)
A felvételeket Barabás László készítette gyűjtőmunkája során