Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Súlyos vízhiány Zágonban

Súlyos vízhiány Zágonban Kovászna megye

Zágon Polgármesteri Hivatala arra kényszerült, hogy elköszönjön a korábbi vízszolgáltatótól, amely álláspontjuk szerint megszegte a szerződést, miáltal nagy gondokat okozott a község lakosságának. Több száz háztartás csak korlátozottan jut most vezetékes ivóvízhez.

Zágon községközpontban és Papolc faluban június 27-től, Szent László napjától kezdve csaknem 750 család, illetve háztartás adagolva, naponta alig néhány órás időszakokban (7-10 és 19-22 óra között) jut hozzá a vezetékes ivóvízhez. „Sok a gond. A nem megfelelő karbantartás miatt a kutak hozama csökkent, majdnem teljesen kiapadtak. Sepsiszentgyörgyi szakemberekhez fordultunk, ők kitakarították az iszapot a kutakból, a lerakodást, de a vízhozamot már nem tudták növelni. A Luxart Kft.-vel 2013 óta volt szerződésünk, most az önkormányzat átvette a vízszolgáltatás és csatornázás ügykezelését” – nyilatkozta Kiss Augustin polgármester.

Kiss Augustin polgármester

Mint elmagyarázta, a község vízellátásának tervezete a 2006–2007-es időszakból való, és műszakilag utcai vízpumpák, vízcsapok működtetésére „szabták”, nem az egyéni fogyasztóknak, nem a háztartások vízellátására. „Jelenleg vannak olyan lakások, ahol egyáltalán nincs vezetékes ivóvíz”, számolt be a drámai helyzetről, egyben felróva a (volt) szolgáltatónak, hogy a helyzet súlyosbodása ellenére sem tudott észszerű, a létszükségletnek megfelelő vízellátási órarendet állítani.

Hirdetés
Hirdetés

A megoldást új kutak jelenthetnék, amire készül is egy tervezet, de sok a bürokratikus akadály. Székelyudvarhelyi céggel vették fel a kapcsolatot, a helyszínelés és több kísérleti fúrás után annak szakemberei azt mondták, a talajrétegek szerkezete akadályt jelent, közben a fúróberendezésük is meghibásodott. A község területén öt közellátási vízkút van, és az elöljáró szerint egyik közelében a talaj alkalmas új fúrásokra, „így hát a remény még él”. Emellett van elképzelésük arra is, hogy a közeli erdők bőségesebb forrásvizeit vezessék le, ám az ilyen műveleteknek is sok a hivatali akadálya.

Ha a vízszolgáltatás rendben is lenne, vagy majd rendbe jön, van egy másik nagy gond: a szennyvíz. Az ülepítő, víztisztító telep fél éve nem működik, így a vezetékes szennyvíz a Zágon- és Papolc-patakokba ömlik. A polgármesteri hivatal egy évtizeden át fizette az ülepítő áramfogyasztását, a telepet működtető cég volt ennek a jogtalan haszonélvezője. Miután Kiss Augustin elrendelte, hogy az önkormányzat ne fizesse tovább az ülepítő áramfogyasztási költségeit, az érintett cég képtelen volt törleszteni a számlákat, emiatt a villanyáram-szolgáltatás tavaly decemberben megszűnt. Ez a fordulat nyilván feszültségeket kelt a községben, és akadnak, akik az elöljárót okolják a kialakult helyzetért.

Bírósági per is van folyamatban a zágoni önkormányzat és a volt vízszolgáltató cég között. Utóbbi szerint a szerződésbontás azért következett be, mert a helyi tanács nem fogadta el a „díjszabási stratégia dokumentációját”. A polgármesteri hivatal viszont azzal védekezik, hogy a vízszolgáltató nem nyújtotta be hiánytalanul a szükséges aktatömböt, amelynek hiányában a helyi tanács nem is szavazhatott a tarifákról.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. július 3., 13:03
    ÉRTÉKELÉS: 7

    „…a 2006–2007-es időszakból való, és műszakilag utcai vízpumpák, vízcsapok működtetésére „szabták”, nem az egyéni fogyasztóknak”, tehat a rendszert nem az egyeni fogyasztok szuksegleteik kielegitesere volt tervezve es azert nem is mukodik a rendszer. Ez olyan, hogy van nekem egy 2 szobas lakasom, de 100 embert szeretnek elszallasolni benne. A kutaknak van egy bizonyos hozamuk, ha van szurorendszer annak is vannak hatarai, a vezetekeken lehet szallitani egy bizonyos mennyisegu vizet, ha bovitik a rendszert azaz ujabb felhasznalokat csatlakoztatnak akkor meg jobban oszlik a vizhozam es a nyomas. Ha meg allatok itatasara es a termofoldek locsolasara is hasznaljak akkor meg jobban megosztodik a hozam es a nyomas. Meg kell szamolni, hany haztartas van es milyen vastagok a leagazasok es ki kell szamolni , hogy csucs fogyasztas alatt kb. 2-3 bar nyomasnal a helyiseg legmagasabb pontjan mennyi vizre van szukseg kb. 2-3 ora folyamatos terheleskor es ezt a mennyiseget megszorozni 1.5-2 vel, hogy legyen terjeszkedesi res . Es egy akkora tartalyt kell epiteni ami kb. 24 oras fogyasztast nyaron is kiszolgal aramszunet eseten. Es persze kell egy jo terv, kivitelezes es akkor a karbantartas majd olcso lessz.

      • User
        Dátum: 2023. július 6., 3:08
        ÉRTÉKELÉS: 5

        Ha az embernek faj a foga, akkor fogorvoshoz fordul es ha vizhalozatott akar epitetni akkor mernokhoz fordul, mert a politikus nem biztos, hogy ert a duman kivul mashoz is.