Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zágonban nagyon értékelik a vizet – amikor van

Zágonban nagyon értékelik a vizet – amikor van Kovászna megye

A háromszéki nagyközségben évek óta nem zökkenőmentes a vízszolgáltatás, ezért – amint már megírtuk – nemrég szerződést bontottak az eddig azt biztosító céggel. Nem látván más megoldást a gondok orvoslására, a zágoni önkormányzat kénytelen új kutakat fúratni.

Az eddigi szolgáltatóval, amelyet 2013-ban bízott meg ezzel az önkormányzat, júliusban bontottak szerződést, mivel a gondok csak halmozódtak az évek során. A múlt hónap elején a községháza a közösségi oldalán közölte: „Sok a gond. A nem megfelelő karbantartás miatt a kutak hozama csökkent, majdnem teljesen kiapadtak. Sepsiszentgyörgyi szakemberekhez fordultunk, ők kitakarították a lerakódást a kutakból, de a vízhozamot már nem tudták növelni.”

A szóban forgó magáncéget (Luxart Kft.) a környezetvédelmi őrség is több ízben megbírságolta, legutóbb éppen azért, mert a szennyvizet tisztítatlanul engedték a patakba. Ennek pedig az volt az oka, hogy a cég nem fizette ki a villanyszámlákat, így áram nélkül maradt. A vállalkozás jelenleg törvényszéken keresi igazát a zágoni önkormányzattal szemben.

Mivel a község vízvezetékrendszerét közel húsz évvel ezelőtt csak utcai vízellátásra, közkutakra tervezték és nem a háztartások ellátására, a jelenlegi hálózat semmiképpen sem elégítheti ki annak a mintegy 800 családnak az igényeit, amely rá van csatlakozva. Ezért, és mert a régi kutakat jórészt használhatatlanná tette a lekövesedett lerakódás, döntött a községvezetés új kutak fúratása mellett.

Jelenleg egy 50 méteres kút fúrása van folyamatban, és bár ez nem vesz fel sok időt, annál több időbe kerül beszerezni a szükséges engedélyeket. Így Kiss Augustin polgármester (képünkön) szerint nem tudni, meddig fog még fennállni a községben a jelenlegi áldatlan állapot, Zágonban ugyanis hetek óta csak naponta kétszer, egy-egy szűk idősávban folyik víz a csapokból: reggel 7 és 10 óra, illetve este 19 és 22 óra között, ennyire elég az egyetlen, még működő régi kút hozama.

Bár a jövőre nézve azt is tervezi a községvezetés, hogy befogja egy bővizű erdei forrás vizét, ehhez szintén rengeted bürokratikus lépést kell még megtenni. Szó van arról is, hogy az Aquacov Közösségi Társulás, amelynek Zágon is tagja, átveszi az önkormányzattól a szolgáltatói feladatkört, de ehhez először egy működő rendszert kell kiépíteni, taglalta a polgármester.

Hirdetés
Hirdetés

Címlapfotó: Zágon Község Önkormányzata/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. augusztus 15., 18:59
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Mindig elore kell nezni!
    Mindent bele!
    Nem most fedeztek fel a regi kinemszamitott befektetesek hatranyat.
    Elore kell menni!

  • User
    Dátum: 2023. augusztus 16., 6:20
    ÉRTÉKELÉS: 1

    de van viz az uj gazdag halastonak gateresnek juhos gazdaknak a kertontozo uri noknek sorolhatnam de nincs a nenikenek mosakodasra akinek a penzebol megepitetek a halozatokat minden flu ezt muveli……njncs miert irni…..

  • User
    Dátum: 2023. augusztus 16., 9:48
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Az a baj, hogy minden falucska epitget valamit, majd hamarosan kiderul, hogy nem megfelelo es ujabb fejlesztesre van szukseg es kozben az emberek nelkuloznek. Mar ideje lenne felmerni a valosagos szuksegletett es meg raszamolni 50-100%, hogy legyen hely a helyiseg fejlodesere es amugy is a jominosegu edesvizkeszlet lassa-lassan fogy vilagszinten.