A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A pandémia okozta tavalyi kicsúszás után a kortárs művészeti fesztivált idén sikerült visszaütemezni a világjárvány előtt megszokott koraőszi időpontra, ami azért fontos a szervezőknek, mert a pulzArt számos produkciójának hálás közönséget, olykor katalizátort jelentenek az egyetemisták, akik októbertől már hiányoznak a város összképéből. A célközönség kora viszont igencsak tág határok között mozog, mint ahogy a műfajok is, amelyek nemcsak különböznek, de igencsak képlékenyek, alakulnak, sokszor improvizatív jelleggel.
A csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvénysorozat központi témája a „mikro”, az egyén, az ő belső világa, illetve ahogy ez megmutatkozik a nagyobb perspektívában, ahogy a közösség reflektál a személyesre. „Az emberi buborékok határát keressük, feszegetjük” – mondta Knopp Ildikó programkoordinátor, aki a négy fesztiválnap zenei felhozatalát ismertette.
A csütörtök esti szabadtéri tűzshow után Solymosi Vilmos és a DJ Bootsie Quartet előadásában egy rendhagyó tánczenei koncertre kerül sor a Szimplában, majd egy „több duplacsavart” is magábafoglaló koncerttel, igazi zenei csemegével várja hallgatóságát a Szent Efrém Férfikar a Tamási Áron Színházban, amely a bizánci szakrális dalokat elektronikus zenével spékeli meg, de más műfajokat is felölel. Szombaton este 8-tól a központi parkban egy ingyenes szabadtéri koncertre várják az érdeklődöket, amely egy „zenei mandalában” harmonizálja a természet hangjait és az ott látható installációkat, Spiralitás live act címmel Fekete Zsolt, Emcsi és Voiwode közös előadásában.
Az elmúlt években megszokott esti elektronikus zenei bulikra, pulzPartykra hazai és magyarországi DJ-k részvételével idén is a Szimplában a kerül sor. Vasárnap, a fesztivál zárónapján dub-ban gyökerező, improvizációkkal tűzdelt, meditatív zenei világ tárul fel SunMa együttes koncertjén.
A koncertekre jegyek online is beszerezhetők a www.eventim.ro oldalon, személyesen pedig a Városi Kulturális Irodában.
Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója társzervezőként igazi ínyencségnek számító irodalmi programokra hívta fel a figyelmet, amelyek véleménye szerint nagyon jól kapcsolódnak a pulzArt idei témájához, hiszen a szépirodalom mindig a mikróból indul ki: „akár verset, akár prózát ír az ember, mindig saját magából indul el, ahonnan aztán vagy elrugaszkodik, vagy marad a személyes mikrokozmoszban.” – magyarázta.
A pulzArtra mindig jellemző volt az interaktívitás: a passzivitást el lehet felejteni a kreatív írás műhelymunkán, amelyet Horváth Benji író, költő tart. Sok műfajt megismert, kipróbált, műfordítóként is ismert, „így akik nemcsak a fióknak szeretnének írni”, azok sok trükköt megtanulhatnak tőle, ajánlotta Szonda Szabolcs. (Ennek a programnak van egy szerény részvételi díja).
15-én pénteken délután a rendkívül népszerű és olvasott román íróval, Mihai Raduval beszélget magyar fordítója, Szőcs Imre. „Könyveiben egy kisközösség világába beúszik a közelmúlt történelme, amivel valamit kell kezdeni egyéni és közösségi szinten”- vezette fel a könyvtárigazgató.. Szombaton a magyar kortárs próza egyik legmarkánsabb hangjának tulajdonosa, Vida Gábor érkezik Szentgyörgyre, akinek „kimondva vagy kimondatlanul van egy nagy erdélyi története”, ennek egy epizódja a Senkiháza. Erdélyi lektűr című regény, mely máris utánnyomásra szorul, mert elkapkodták. A szerzővel Miklóssi Szabó István író beszélget szeptember 16-án, szombaton 18:00 órától a Tamási Áron Színház előcsarnokában
Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj című könyvéből készült Oproiu Nicolette 45 perces egyéni előadása a tudat mögötti dolgokba váj egy baleset kapcsán, vasárnap este az előadás után a művésznővel és a szerzővel beszélget György Evelin a darabról és a könyvről.
Idén mindenki kortárs művész lehet, bekapcsolódhat az installációk létrehozatalába és szabad utat engedhet kreativitásának, szűrtűk le a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér alapítója, Kispál Ágnes Evelin által bemutatott művészeti projektek ismertetése után. Aki installáció-tervét beküldte a pulzArt mikro – egyszemélyes világok címmel meghirdetett pályázatra, annak biztosan nagyobbak az esélyei arra, hogy az Erzsébet parkba látogatók az ő megvalósult művét láthassák, de a végső szót a szakmai zsűri mondja ki, három ilyen alkotás fog elkészülni. Többek között három kreatív műhelyben is meg lehet majd nyilvánulni, egyikben hímezni is lehet majd (ehhez segítséget is kapnak a kevésbé hozzáértők), denem virágokat: a 90-es évek emblematikus képeit lehet majd a hímzővásznon megalkotni. Már 10 éves kortól ajánlott program. Még kisebbek is résztvehetnek a Fecsegő ecsetek nevű kreatív művészetterápiás műhelyben. A Földszint alkotócsoport Hangműhelyébe is be lehet térni, de minden részletet nem árulhatunk el, az olvasó felfedező kedvét nem szeretnénk megnyirbálni. Sokan megtalálhatják magukat a szentgyörgyiek történeteiből összeállított kötetben, az Időjárőrt is bemutatják: Sugár János tavaly a város különböző pontjain lakókocsiban gyűjtötte össze a mesélni vágyók történeteit.
A Magma Kortárs Kiállítótérben hazai és Magyarországra kitelepedett hét alkotó Pop-up tankolás című csoportos kiállítása is látogatható majd, amelynek fő témája a háború: a kollektív emlékezetben megragadt képeket, videókat és két nagyobb méretű, monumentális alkotást is felvonultat (többek között egy felfújható és leereszkedő mobiltankot, illetve karácsonyfatörzsből faragott kardgyűjteményt). Ennek megnyitója pénteken délután 5-kor lesz.
Helyi kortárs képzőművészek alkotásait vásárolhatják meg a Baz/Art nevű, kísérleti jelleggel első ízben megrendezett vásáron. „Nemcsak a helyi termelőkre, hanem a helyi alkotókra is figyeljünk” mondta Kispál Ágnes.
Végül, mert Knop Ildikó szerint „a PulzArt mindig igyekszik a város szövetében kisebb-nagyobb nyomot hagyni”, a vasútállomás aluljárójában a sepsiszentgyörgyi mikrovilágokat bemutató óriási pannókat helyez ki a város, amely remélhetően hosszú időre emberibb arcot ad a kietlen környezetnek.
A fesztivált a Prosperon Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a Tamási Áron Színház partnerségével, valamint a MOL Europa Alapítvány támogatásával.
A fesztivál részletes programja megtalálható a www.pulzart.ro weboldalon.