Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új iskola Háromszéken

Új iskola Háromszéken Kovászna megye

Hét évvel ezelőtt még csak nézegettük a Nagy Mózes iskolaalapító által létesített kantai romos épületet, mától szakképző központ működik benne – hangzott el a hétfői, kézdivásárhelyi hármas ünnepségen, amelyen a támogató magyar kormány képviseletében többek között Csák János kulturális és innovációs miniszter, valamint Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár is tiszteletét tette. A cél, hogy itt legyen a Kárpát-medence legjobb szakképző helye.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye hét évvel ezelőtt adta a Böjte Csaba szerzetes által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány ügykezelésébe az egykori minorita rendház épületét, amelyet mostanra sikerült élettel megtölteni. A kezdetekkor fogalmazódott meg, hogy Székelyföldnek jó szakemberekre van szüksége, hiszen az a fejlődés alapja, a jövő garanciája, és a céhes várost a neve erre predesztinálja. A hét éve tartó álom beteljesedését hármas ünnepséggel koronázták meg hétfőn Kézdivásárhelyen: tanévet nyitottak, emléket állítottak a háromszéki oktatás letéteményesének, és bemutatták a minorita rendház történetét taglaló kötet második kiadását.

A kezdeményezés az ügyet azóta folyamatosan életben tartó Fejér László-Ödön szenátor nevéhez fűződik, így nem véletlen hogy elsőként ő üdvözölhette az egybegyűlteket. A magyar kormányt, a helyi Rotary Klubot és a felújítást kivitelező Conico céget egyaránt érintő köszönetnyilvánítása során elmondta, az épületet ugyan – hosszas egyeztetést követően –hét évvel ezelőtt vette ügykezelésébe a Böjte Csaba nevével fémjelzett alapítvány, de a megmentését, felújítását és a közösség szolgálatába állítását célzó munkát, közös gondolkodást pontosan tíz évvel ezelőtt kezdték el Tamás Sándor megyetanácselnökkel és Bokor Tibor polgármesterrel. „A legnagyobb köszönettel viszont neked tartozom – fordult Böjte Csaba atyához az RMDSZ politikusa. – Ha te nem vagy, ha nem ismerlek meg 2013-ban azon a bizonyos lemhényi búcsún, amely ennyi év távlatából a legtermékenyebbnek bizonyult, akkor ma nem vagyunk itt, nem avatunk iskolát, nem tartunk tanévnyitót, nem mentettük volna meg az épületet és vele együtt megannyi életutat.”

Csák János miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy egy, a világ 39 legfejlettebb gazdaságával bíró országban készített felmérés a harmadik helyre rangsorolta az anyaországi szakképzési rendszert, amelyre a kézdivásárhelyi intézmény is támaszkodhat, és amelynek növendékei mostantól „világbajnokoktól tudnak tanulni”, amit érdemes megbecsülni. „A székelyek nem élnének itt ezeregyszáz vagy ki tudja, hány száz éve, ha nem lennének szorgalmasak, és nem dolgoztak volna folyamatosan. Ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani a magyar kultúrát, a családtámogatási rendszert, ahhoz robosztus, erőteljes gazdaság kell, ezért nem túlzás kijelenteni, hogy a szakképző központból kikerülők vállán is nyugszik Székelyföld jövője” – hangsúlyozta. „Húsz év múlva önök fognak itt tanítani, húsz év múlva önök fognak munkát adni másoknak. Miért adnánk lejjebb abból az elvárásból, hogy itt legyen a Kárpát-medence legjobb szakképző helye?” – tette fel a költői kérdést.

Potápi Árpád János felelevenítette, hogy a szülőföldön való boldogulás elősegítésének egyik eszköze a Kárpát-medencei magyar vállalkozók hálózatának kiépítése, azok támogatása, illetve a Magyarországon bevált duális képzési rendszermeghonosítása körükben. „Azért kell támogatni a szakképzést, mert ha az nem erős, akkor nem teremtjük meg a lehetőségét annak, hogy a gazdasági fejlődőst ki tudjuk szolgálni. És ha nem tudjuk a gazdasági fejlődést kiszolgálni, ha a magyar embereknek nem adunk munkát, akkor a magyar emberek, bármennyire is hűek a hazájukhoz, kénytelenek lesznek elhagyni szőlőföldjüket, hogy a családjaikat el tudják tartani” – figyelmeztetett az államtitkár. Felmérésük szerint a Kárpát-medencei magyar vállalkozók 92 százalékos arányban magyar embereket foglalkoztatnak, ezért amikor a magyar kormány őket támogatja, voltaképpen a helyi magyar közösségeket segíti – tette hozzá.

Tamás Sándor arra emlékeztetett, hogy még mielőtt elkezdődtek volna a munkálatok a részben „összerogyott” épületnél, ugyancsak jó ötletektől vezérelve, közös összefogás eredményeként sikerült felújítani az előtte álló barokk kaput. „A teremtést a temetéstől csak egy hajszál választja el; csak egy gondolat, csak egy jó szándék a romlás és az építés között a határvonal” – fogalmazott a megyetanácselnök, kiemelve azt is, hogy „az Orbán-kormány nemcsak a vállunkat veregeti meg, hanem tételesen mellénk áll, mindannyiszor szükségünk van rá.”

A Kanta Szakképző Központ hiánypótló szereppel bír a céhes városban, több lehetőséget biztosítván a továbbfejlődéshez fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, ami egyben az itthon-maradás melletti döntés meghozatalában is fontos tényező lehet, mondta Bokor Tibor polgármester. Nagy Mózes szobráról szólva megjegyezte, „egy olyan személyiségnek állítunk ismét emléket, aki megalapozta az oktatást Kézdivásárhelyen és Háromszéken”.

Az alkotó, a kantai gimnázium háromszázadik nemzedékének egykori diákja, Vargha Mihály szobrászművész elmesélte, mivel az annak idején, a 17. század végén tizenöt falu híveinek lelki gondozását felvállaló Nagy Mózesről egyetlen rajz, rézkarc sem maradt fenn, gondot okozott számára, milyennek ábrázolja. Hosszas kutakodás után sikerült fényképet szereznie egyik, az 1970-es években Esztelneken lelkészkedő utódjáról, bizonyos Nagy Imréről, amely végül mintául szolgált.

Az ünnepség kulturális hátterét a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ égisze alatt működő Sicton együttes és Fodor Szilvia, a Dunán innen, Tiszán túl Kárpát-medencei vetélkedő díjazottja éneklése biztosította, de meglepetésre a „véletlenül” jelen lévő Molnár Levente operaénekes is eladta a Magyar áldást. A szobor leleplezését, illetve Böjte Csaba áldását követően Fórika Balázs kántor bemutatta a Bartos Lóránt és Iochom István által szerkesztett, A kézdivásárhelyi minorita rendház című kötetet, Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár pedig a tantermekbe vezette a meghívottakat.

Hirdetés
Hirdetés

A Kanta Szakképző Központban hétfőn reggel kezdődött a tanév öt oktatóval és közel nyolcvan tanonccal. A turizmus és vendéglátás területén hasznosítható minőségiszaktudás-szerzés mellett az új intézmény a festő, mázoló, tapétázó, tetőfedő és rekonstrukciós és műemléki festő szakmákban való elmélyülést teszi lehetővé, de ugyanakkor már diplomával rendelkezők is bővíthetik itt tudásokat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. szeptember 18., 19:09
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nem ide tartozik DE:az oroszfalvi vasuti korforgalomnal mar ideje lenne kifesteni az attjarokat mert ELETVESZELYES az att keles,es az elso poznan levo ledes lampa mar ;remegve; ”vilagit”,esetleg meg garancias…..

  • User
    Dátum: 2023. szeptember 18., 20:05
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Örvendek, hogy megújúlt egy szép épület, meg telik élettel. DE minek kell egy ájabb szobor ??? , amikor azt a pénzt hasznosabban is el lehetne költeni. k-Roy

  • User
    Dátum: 2023. szeptember 18., 22:18
    ÉRTÉKELÉS: 26

    Jol nezzetek meg a fenykepeket. Megneztetek ? Kinagyitottatok? Akkor lathatjatok, hogy a vadonatujan festett falakrol hogy hamlik a festek ! Tokany munka ! No meg olcso valasztasi kampanyfogas ! Csak sajnalni tudom az oda beiratkozo diakokat. No es az RMDSZ trombitasa , Csaba testver, aki megcsak nem is pap, de maris Papanak hiszi magat, hat O aztan nem hianyozhatik az udemeraj nepbutito kampanyaibol.

  • User
    Dátum: 2023. szeptember 19., 8:55
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Kurva egy vilagot elunk :).
    Tudom en jol, hogy ha nem csinalunk „cirkuszt” akkor mindenki normalisnak veszi a nem mindennapi megvalositasokat, viszont milyen szep is lenne, ha nem lenne szuksegunk arra, hogy posztojuk a facebook-on mikor „egy idos neninek segitunk atmenni az uton” …
    Ha ugy erzem, hogy valamit meg kell tegyek, akkor igyekezzek arra, hogy megtudjam tenni, es ha valamit jo lenne elkerulni akkor igyekezzek arra, hogy ne kerljon sor ra, de ha ezzel utolag „bocskodnom” kell, akkor az egesznek elveszik az igazi erteke….
    Milyen jo lenne, ha felnonenk oda, hogy mindenki csak tenne a dolgat es „Istenre bizna a tobbit”.
    Ez jelenteni az igazi hitet, a tobbi csak reklam.
    Akkor nem lenne szukseg az ilyen atado unnepsegekre, mikor egymas vallalt veregessuk, hogy milyen ugyesek es szepek vagyunk.
    „JUST DO IT”

  • User
    Dátum: 2023. szeptember 19., 20:01
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Kezdin az uj ovoda[bolcsode?]ami a GAMOK teruleten epul :arrol volt szo hogy mar szeptembertol fogadja a lurkokat csak azt nem mondtak melyik szeptembertol,2023 vagy 2043???