Csapatmunka révén lett hungarikum a székelykapu

A Hungarikum Bizottság keddi döntése értelmében hungarikummá vált a székelykapu, mint a faragóművészet és a díszítőművészet értékét őrző, hagyományos erdélyi építészeti elem, amely a székelyföldi régió házainak bejáratánál és kertek kapuinál látható. A döntés mögött négy évnyi csapatmunka áll.

A „hungarikum” a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség – határozzák meg a fogalmat a hungarikum.hu honlapon. A bizottságban, amely a felterjesztett értékekről dönt, benne vannak az Országgyűlés, a Magyar Tudományos Akadémia, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának, a Magyar Állandó Értekezlet külhoni tagszervezeteinek képviselői és különböző területeket képviselő szakemberek.

Az értékeknek is hierarchiája van

„A székely kapu nem egyetlen helység kulturális relikviája, hanem a székely közösség tudatosan kiépített és napjainkig fenntartott kisépítészeti csodája, sajátos identitásszimbóluma” – írja a felterjesztésben Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója, aki szakértőként készítette elő a Kovászna Megyei Tanácsnak alárendelt Művelődési Központ indítványát. A székelykapu ugyanis Szőcs Papp Zsuzsának köszönhetően innen indult értékjavaslatként arra az útra, amelynek végállomása a hungarikummá válás. Hegedűs Csilla, az Erdélyi Értéktár elnöke a teljes folyamatot végigkísérte, támogatta.

Szőcs Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Értéktár elnöke foglalkozott a kezdetektől a szükséges dokumentáció összeállításával, amely meglehetősen időigényes és komplex munka, derült ki. Mint a Művelődési Központ munkatársa elmondta, az értékjavaslatnak ugyanis végig kellett mennie az értékek hierarchiáján, azaz először Kovászna megye értéke lett, majd a háromszékiek a Hargita megyeiekkel társulva terjesztették elő székelyföldi értékként az Erdélyi Értéktár elé, amely a maga során a Nemzeti Értéktár Bizottság elé juttatta a javaslatot, és innen került a Hungarikum Bizottság elé. Minden alkalommal, mikor feljebb jutott a ranglétrán, a dokumentációt frissíteni kellett, az adatvédelmi nyilatkozatokat újra beszerezni azoktól, akiknek munkája részét képezte a dokumentációnak (szakértők, fotósok, filmesek).

A hungarikummá váláshoz politikai támogatás is szükséges volt, a három székely megye önkormányzatának elnökei, Tamás Sándor, Borboly Csaba és Péter Sándor tehát ilyen értelmű nyilatkozatokat tettek a székelykapu érdekében. „A felterjesztésnek olyan kultúrpolitikai vonatkozásai is vannak, hogy egy hungarikum a mindenkori kormányzatok kiemelt figyelmét élvezi, megőrzésükre, népszerűsítésükre is könnyebben lehet pályázni”, magyarázta a hírrel kapcsolatban Szőcsné Gazda Enikő.

Az ő szakmai indoklása a székelykapura vonatkozó dokumentáció fontos részét képezi, bár nem kicsinyítenénk senki munkájának jelentőségét, hiszen nagyon alapos, nagyon pontos, minőségi, hiteles, adott formai keretekhez igazodó pályázati anyagot kellett a Hungarikum Bizottság asztalára tenni. Éppen a bürokrácia képezte az egész pályázási folyamat nehézségét, állítja a néprajzkutató, akit arra kértünk, meséljen a székelykapuk diadalútjáról.

A bürokráciát legyűrni csapatmunkával lehetséges

Tőle tudtuk meg, hogy mindjárt az elején nehézséget okozott az, hogy valaki Magyarországról is kezdeményezte a székelykapuk hungarikummá nyilvánítását, ám mivel a háromszéki kezdeményezők már korábban összeállítottak egy vaskos dokumentációt ahhoz, hogy a kapuk felkerüljenek az UNESCO világörökség-listájára, lépéselőnyben voltak.

Jelentős csapatmunka, több megye több intézményének együttműködése áll a székelykapuk sikertörténete mögött, értékelt Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzos munkatársa. Formailag, tartalmilag igényesnek kellett lennie az anyagnak, a szövegekhez kitűnő minőségű fotókat kellett mellékelni.

Három megyéből volt szükség adatokra minden kapu pontos helyzetéről (bár a székelykapuk túlnyomó többsége Hargita megyében van), a telken álló kapu aktuális házszámáról, a tulajdonosok nevét is meg kellett adni, ez mind időigényes munka volt. Azonban nem kockáztathatták meg, hogy egy esetleges ellenőrzés folytán papíron vagy terepen hibát találjanak és elvessék az indítványt. Ezért volt fontos, hogy már az először, a regionális értéktárhoz kerülő anyag alapos és hiteles legyen. Ahogy egyre feljebb jutott a székelykapu az érték-hierarchiában, igényes dokumentumfilm is készült, amelyet a hungarikummá való felvételkor a bizottság már felhasználhat az értékek ismertetéséhez, népszerűsítéséhez.

A néprajzkutató elmondta, a felterjesztésbe az 1840 előtt készült kapukat foglalták bele, mert bár nagyon értékesek a százéves kapuk is, csak a legrégebbieken különíthetők el tisztán a tájegységekre jellemző motívumok, jellegzetességek. Ugyanakkor azt is bizonyítani kellett, hogy a székelykapuk készítésének élő hagyománya van, ma is vannak a hagyományt folytató népi mesterek, ma is érték a közösségben, a faluképben a székelykapu. Ez néha nem annyira egyértelmű.

Nem minden tulajdonosnak érték a régi kapu

A kivételes értéket képező régi székelykapuk közül ma már kevés áll a helyén a falvakban – mondta Szőcsné Gazda Enikő –, legtöbbjük már bekerült valamelyik múzeum gyűjteményébe. A legrégebbi háromszéki kapu a Székely Nemzeti Múzeum utcafrontján található, egy 1733-ban készült dálnoki példány, a legrégibb, még terepen, saját helyén álló kapu Csíkszentgyörgyön található. Háromszéken nagyon kevés régi nagykapu maradt meg eredeti helyén, Felsőcsernátonban van még egy gyönyörű, 1816-ban készült, rendeltetésszerűen használt kapu, Futásfalván egy másik, összesen azonban terepen nincs egy tucat nagyon régi kapu a megyében.

Arról is kérdeztük a Székely Nemzeti Múzeum munkatársát, hogy mennyire becsülik meg a kaputulajdonosok a székelykapukat.

„Van, aki nagyon tudatosan vigyáz rá, és van olyan is, akinek minden vágya, hogy lecserélje őket. Ha ilyet érzékel egy néprajzos, próbáljuk meggyőzni az illetőt, hogy egy régi székelykapu érték. Ilyenkor a tulajdonos azt mondja, hogy akkor segítsünk neki rendbehozni, de egy állami intézmény bürokratikus okok miatt egy magántulajdonban levő műtárgyra nem áldozhat pénzt, tehát nehéz helyzet áll elő. Hargita megye a régi kapuállomány felújításában hasznos gyakorlatot dolgozott ki, civil szervezetek próbálnak pályázni, a tulajdonosokkal kötött szerződések és azok megőrzésre vonatkozó vállalása alapján. Tehát mindannyiunknak azt kell tudatosítani, hogy ez egy büszkeségre okot adó tárgy, hogy közös felelősség egy ilyen kultúrkincs megőrzése, és sokkal értékesebb az eredeti helyén álló székelykapu, amelynek a hagyományos faluképben fontos szerepe van. A hungarikummá nyilvánítás pontosan egy ilyen tudatosítási akció. A székelyföldi múzeumok munkatársainak azonban nincs arra emberi kapacitása, hogy folyamatosan tartsák a kapcsolatot a kaputulajdonosokkal. A műemléklistán lévő kapuk tulajdonosaival való kapcsolattartás a műemlékvédelmi felügyelőségek tiszte. Néprajzosok, műemlékvédők, polgármesterek, falvakban lévő értelmiségiek közös feladata lenne, hogy mindannyian figyeljük, őrizzük örökségünket”, magyarázta a néprajzkutató.

Hungarikum-várományos a székely himnusz

A Kovászna Megyei Művelődési Központ időközben elindította a hungarikummá válás útján a székely himnuszt is, amely jelenleg kiemelt nemzeti érték. Felterjesztése most van folyamatban, így a székelykapuéval egyenértékű nemzeti kinccsé válhat – a székelykapu esetében másfél éve várták, hogy hungarikummá nyilvánítsák.

A Hungarikum Bizottság keddi döntésével 89-re emelkedett a Hungarikum Gyűjteményben található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig 152 kiemelkedő nemzeti értéket tartanak számon – írja Magyarország Agrárminisztériuma tegnapi közleményében.

Nyitókép: Pávai kapu (1761) a Haszmann Pál Múzeum udvarán. Fotó: Kovászna Megyei Művelődési Központ