Sült pityókát, káposztacikát, aszalt szilvát az asztalra!

Mával véget ér a farsang időszaka, és a katolikusok számára kezdetét veszi a nagyszombat délig tartó, negyvennapos böjt. Addig ugyan egészen pontosan 46 nap van hátra, de az egyház szerencsére nem számolja a vasárnapokat a böjtös napok közé.

A hamvazószerdával kezdődő bűnbánati időszak lehetőséget kínál arra, hogy akik ezt fontosnak tartják, méltóképpen felkészülhessenek a húsvét megünneplésre. Neve az őskeresztényekig vezethető vissza, akik közül a bűnösöket a püspök ezen a napon utasította ki a templomból, miután az előző évi virágvasárnap barkájából hamvasztott hamut szórt a fejükre. Legközelebb nagycsütörtökön léphettek be ismét a templomba, addig csak az ajtajában állhattak, és akkor nyerték el a feloldozást is. Kezdetben tehát csak nyilvános bűnbánók fejére szórtak hamut, később a hívek közül is sokan – alázatosságból – követték a példát.

A bűnbánati felkészülés a 7. századtól vált szokássá, a hamut a 10. századtól kezdték megáldani, a hamvazkodás a 12. században vált az egyházi szertartás részévé, a lila szín pedig a 13. század óta jelképezi a liturgiában a bűnbánatot. Maga a böjt szó nyelvünk szakrális pogány rétegéből maradt fenn mindmáig.

Hogy miért éppen negyven napig tart a böjt, arra többféle magyarázat is létezik. Negyven napig tartott a vízözön, a zsidók negyven évig vándoroltak a pusztában, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai-hegyen, Jónás próféta negyvennapos böjtöt hirdetett Ninivében, Jézus Krisztus negyven napot töltött a pusztában nyilvános megjelenését megelőzően – ezek érvként külön-külön és együttesen is megállják a helyüket.

Van, ahol ma temetik a telet

Székelyföld egyes vidékein nem húshagyókedden, hanem hamvazószerdán temették el a telet, illetőleg az azt jelképező bábut. Menaságban az előző esti farsangzáró mulatozásban muzsikáló zenészeket reggel feltették egy dögszekérre, felültették Konc királyt is, végighúzták a falun, majd „eltemették”, azaz posztózekében végighempergett a meggyújtott szalmakötegen. Közben két maszkura tojást, szalonnát, húst, kolbászt gyűjtött az utcákon, amiből aztán másnap, torkos csütörtökön még csaptak egy nagy murit.

Ditróban is hamvazószerdán búcsúztatták a rossz jelképét, Konc királyt. Gyergyószentmiklóson a legények zeneszó kíséretében mentek a plébániára, a lelkészt a Rákóczi-indulóval kísérték a templomba, amelynek ajtajánál elhangzott az utolsó zeneszó. „Ily böjtkezdés tudtommal sehol sem divatozik” – jegyezte meg Orbán Balázs.

Felsősófalván szalmabábut vittek végig a falun a legények és a fiatal házasemberek, miközben asszonynak öltözött legények óbégattak a vénleányok és vénlegények kapui előtt. Az Alsósófalván Illyésnek nevezett és előzetesen a fonóban elkészített bábut a falu szélén égették el. A savanyú káposztát, hagymakoszorút hordozó temetési menetből nem hiányozhattak a halottvivők, a siratok, a maszkurák, a zenészek, no meg a búcsúztató, illetőleg pap.

Kászonaltízben és Kászonfeltízben az egyik legényt öltöztették szalmatekercsekből készült bő „ruhába”, fejére bikaszarvakkal ékesítetett cserépfazekat tettek. Ő volt a bika, nyakában kolomppal, akit végigkísértek a falun, mintha vásárba vinnék. A Kászon-patak hídján aztán a fejszével fejbe ütötték, persze csak jelképesen, a szalmaruhát pedig elégették. A bikaütés szokása ma is él a Kászonokban.
Székelyvarságon ezen a napon az emberek misére mentek, ahol meghamvaztatták a fejüket. „Emlékezzél meg, ember, hogy porból lettél, és porrá leszel” – mondta a pap, miközben keresztet rajzolt a káncélus elé térdeltek homlokára.

A böjt első napja

A böjtöt régen szigorúan betartották, a 11. századig húst, tejterméket, tojást egyáltalán nem fogyasztottak, és késő délutánig legfennebb csak vizet vettek a szájukba. Mára sokat enyhült a szabályozás, a plébánosok már akkor is elégedettek, ha 18 és 60 év közötti híveik bár hamvazószerdán és nagypénteken csak háromszor étkeznek és egyszer laknak jól, illetve a 14 évesnél idősebbek ezen a két napon és a nagyböjt többi péntekén egyáltalán nem esznek húst. Leszámítva a halat, de az a székelyeknél ugyebár eleve nem számít húsnak.
Hamvazószerdán a zsíros edényeket hamuval mosták ki, vagy ilyenkor külön edényben főztek. Csíkországban reggel és este sült pityóka savanyú káposztacikával, délben pedig a már napokkal azelőtt megfőzött, jól kiázott, édes aszalt szilva puliszkával vagy mákos puliszka egymagában képezi a hagyományos menüt.

Néhol pityókasalátát tettek, tesznek az asztalra, de tojás nélkül, csak olajjal, hagymával, ecettel. „A legtöbb háromszéki faluban héjalt törökbúzát főztek, amit rendszerint aszalt szilvával és körtével fogyasztottak” – olvassuk Pozsony Ferencnél.

Székelyvarságon reggeli gyanánt aszalt szilvából főtt levest ettek, ebédre bükkmakkolajban dinsztelt káposztát, vacsorára pedig forralt tejet – mindhárom esetben puliszkával. Ezek után valamelyest érhető, hogy „húsvétig a gazda különösen sokszor odafigyelt a híjbajáró lajtorjára és a lappancsra, nehogy valamelyik vásott gyermek megszegje a böjtöt, felosonjon a híjba, és megdézsmálja a disznókőccséget. A legtöbb gazda nem is bízta a saját éberségére a dolgot, hanem rámutatván a lappancsra, kiadta a jelszót: Hamar vessünk reá lakatot!” – írja Bárth János.
Mint említettük, a böjti előírások elsősorban a katolikus vallásúakra vonatkoznak, de a protestánsok egészségének sem árthat meg, ha a farsangi tobzódás után kissé visszafogottabban táplálkoznak. Ezt hamvazószerdán már csak azért is könnyebb szívvel megtehetik, mert holnap már torkos csütörtökre virradunk, amikor – egy nap erejéig – ismét szabad a lakmározás. Még a katolikusoknak is!

Fotó: Balázs Ödön/Székely Kalendárium