Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Korrupció a vád

Korrupció a vád Románia

Halasztással kezdődött a legfelső bíróságon Liviu Dragnea második korrupciós pere kedden; a szociáldemokrata (PSD) pártvezetőt, képviselőházi elnököt azzal vádolják, hogy 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra bujtogatta munkatársait.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint az önkormányzat Dragnea utasítására fizetett bért két olyan alkalmazottnak, akik valójában a PSD megyei szervezetének dolgoztak. A vádhatóság szerint a politikus felbujtására a megyei tanácshoz tartozó gyermekvédelmi felügyelőségen – amelynek a bérlistáján a két pártalkalmazott szerepelt – munkaköri leírást, jelenléti ívet és teljesítési beszámolókat is hamisítottak a két, fiktíven alkalmazott munkatárs számára.

Dragneát tavaly jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélték választási csalás megszervezése és befolyással való üzérkedés miatt, így ha most ismét bűnösnek találják, korábbi felfüggesztett büntetését is le kell töltenie. Románia legbefolyásosabb pártpolitikusa a bíróságon várakozó újságíróknak azt mondta: semmilyen közkegyelem nem segít rajta, mert Románia a „besúgók és lehallgatások hazája”. Kifejtette: mostani ügyét is két „hazug vallomásra” alapozzák, amelyeket feltételezése szerint vádalkuval csikart ki a DNA más ügyekben megszorongatott tanúktól.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás