T. Szűcs Ilona és Tóth László retrospektív tárlat az Erdélyi Művészeti Központban

Április 19-én, pénteken 18 órától az Erdélyi Művészeti Központ földszinti és harmadik emeleti kiállítótereit egyaránt megnyitja közönségének Tóth Szűcs Ilona (1930–1990) és Tóth László (1933–2009) festőművészek életművének emléket állítva. A kiállítást Banner Zoltán művészettörténész és Bordás Beáta PhD., az Erdélyi Művészeti Központ vezetője nyitják meg.

Az Erdélyi Művészeti Központ jelen kiállítása az első olyan kiállítás, amely egyszerre tárja az erdélyi közönség elé e két kiemelkedő, lezárt életművet, az 1960-as–1970-es évekbeli kolozsvári művészeti élet ikonikus művészpárjának összesen több, mint száz műalkotását.

A szatmárnémeti születésű Tóth László és a medgyesi Szűcs Ilona sorsa a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán fonódott össze, a festészeti tagozaton tanuló évfolyamtársak 1955-ben kötöttek házasságot. 1957-ben szereztek oklevelet Miklóssy Gábor tanítványaiként, és két év múlva már a kolozsvári tartományi tárlaton hívták fel magukra a műértők figyelmét, majd a továbbiakban rendszeresen szerepeltek az évente megrendezett tartományi és megyei tárlatokon. Tehetségük és munkásságuk a hatvanas–hetvenes évekbeli Kolozsvár élvonalbeli képzőművészei közé emelte őket. Akadtak ugyan közös témáik, de látás- és festésmódjuk merőben különböző volt. Egyéni, egymástól jól megkülönböztethető stílusú festővé – a férj esetében grafikussá és díszlettervezővé is – való érésük egy olyan időszakban történt, amikor a szocialista realizmus követelményeit már hivatalosan elavultnak nyilvánították, majd egy rövid ideig tartó kulturális felszabadulás vette kezdetét. Ebben a hatvanas évek közepétől 1974-ig, a kommunista diktatúra megerősödéséig, tehető időszakban a kolozsvári képzőművészeti életben számos újító folyamat indult be. A mérsékelt modernizáció képviselői, így T. Szűcs Ilona és Tóth László is, a 20. század eleji izmusok (az expresszionizmus, szürrealizmus és kubizmus) eredményeit feldolgozva frissítették fel a figuratív, realista művészetet.

T. Szűcs Ilona életművét túlnyomórészt a műtermében és környezetében található furcsa, össze nem illő tárgyakból álló csendéletek alkotják. A bensőséges, metaforikus csendéletek a szürrealizmus, valamint a metafizikus festészet eszköztárából merítenek. Bár személyét vidámság és játékosság lengte körül, festészetére a visszafogottság, dísztelenség, formai szűkszavúság és a színek visszafogott skálája jellemző. Csendéleteinek ismétlődő növényei a kaktusz, filodendron és a fikusz. Asztalait nyugtalanság és veszélyérzet uralja, tárgyain tapintható a törékenység. T. Szűcs Ilona csendéletein a véletlen világszervező ereje épp úgy tetten érhető, mint az entrópia, azaz a rendezetlenség állapotába való haladás.

(közlemény)