Mesterségek, amiket elsodort az idő – könyvbe, filmbe foglalva élnek túl

Tudja ma még valaki az éticsigából, fenyőszurokból főzött háziszappan receptjét? Dagad-e sok háromszéki melle a büszkeségtől, hogy a zalánpataki üvegcsűrben évi 3,5 millió üvegtárgy készült? Gondolná-e valaki, hogy hegedűvonónak csak a ménló farokszőre jó? Többek között ehhez hasonló kuriózumokat is megtudhat az olvasó, de a tudós sem marad „éhen”, ha kézbeveszi Kinda István néprajzkutató Hagyományos mesterségek Háromszéken és Erdővidéken című könyvének második kötetét, melyet szerda este mutattak be a Székely Nemzeti Múzeumban. 

Három éves gyűjtés és egy éves írás-szerkesztés után, az első kötet megjelenése után hét évvel az érdeklődő olvasó kézbe veheti a Hagyományos mesterségek Háromszéken és Erdővidéken című könyv második kötetét is. A Háromszék Vármegye Kiadó kiadásában megjelenő kötet több mint 600 fotóval illusztrál olyan mesterségeket, mint az erdőlés, favágás, fafeldolgozás, vadászat, halászat, kútásás, kéményseprés, bádogosság vagy a szappankészítés, forgácskalap-készítés, gyertyaöntés, üveggyártás és mások.

A kötet pesszimista olvasatban akár már sírköve is lehetne sok mesterségnek, melyet az ipari fejlődés gyorsuló ütemben sodort el. Más oldalról nézve a kötet olyan alapossággal dokumentálja a kihalófélben levő foglalkozásokat, hogy abból vissza is lehet tanulni őket.

A könyvbemutatón megtudhattuk például, hogy a mészégetés visszatanulására igénye van a templomokat felújító mestereknek, mert minőségi mész szükséges a munkájukhoz. Hellyel-közzel egyes mesterségek reneszánszának is tanúi lehetünk, a csempekályha-készítést Kézdivásárhelyen művelik még, ugyanakkor a mézeskalácsosok is mindig jelen vannak a vásárokban.

Vargha Mihály házigazda minőségében elmondott felvezetőjében a kötet sok erényét méltatta, kiemelve olvasmányosságát: a dokumentumértékű írások mellé befértek a múzeum archívumából, emlékírók köteteiből előásott utalások, leírások, így tehát a tudományok kedvelőinek és a laikusoknak egyaránt kedvére való lehet a könyv.

Háromszéki unikum a sokféle még élő népi mesterség 

Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke az egész Kárpát-medencében hiteles szakemberként, néprajztudósként jegyzett Kinda István munkájáról szólva elmondta, hogy a jövőben még nagyobb teret szentelnének neki.

A könyv megjelenésének előzményeiről Imreh István, a pályázó Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója beszélt. A Norvég Alapnál még 2014-ben elnyert 80 000 euróból és a megyei tanács további támogatásából azt a célt követték, hogy az archaikus tudást, eljárásokat és műhelyeket dokumentálják.

A két, népi mesterségeket bemutató kötet mellé egy háromnyelvű (magyar, román, angol) honlap is készült, és több kisfilm, valamint több egyórás dokumentumfilm is (pl. Meszesek, Tehenesek címmel), mellyel készítőjük, Vargyasi Levente neves fesztiválokon nyert díjat. A Youtube-on elérhető filmeknek eddig összesen több mint 5 millió megtekintésük volt – jegyezték meg elégtétellel a kötet születésénél bábáskodók szereplői. Elhangzott, hogy az ország más vidékeivel ellentétben Háromszéken annyi hagyományos mesterség él még, hogy azt csak csodálják a román vidékek és az egész ország művelődési életének szereplői.

„Van egy álmom” – mondta Imreh István. Elképzelése szerint minden faluban lennie kellene legalább egy olyan hagyományos népi mesterségeket bemutató műhelynek – és mellette egy kis múzeumi szobának a mesterség eszközeivel – amelyben fiatalok mutatnák be a turistáknak a falut jellemző foglalkozást, aktívan művelve azt. Ehhez az önkormányzatoknak vagy az egyházaknak kellene biztosítani a helyiséget, a civil szervezeteknek a munkaerőt. Ezen műhelyek hálózatba szervezve már bírnának annyi vonzerővel, hogy többnapos itt-tartózkodásra bírnák a turistákat – fejtegette a művelődési központ igazgatója.

Végül a szóban forgó kötet szerzője, Kinda István beszélt munkájáról. A 30 népi mesterséget bemutató könyv első kötete sajnos már nem kapható, a másodikban – mely teljesen önálló műként is megállja a helyét – 20 foglalkozást foglalt bele.

Nem lehet ellenállni a fejlődésnek, a hagyományos mesterségek megjelenése és eltűnése ezért egy természetes folyamat – konstatálta Kinda István. A felhasznált források szerint 120 éve Háromszéken még 150-féle foglalkozást űztek, de a jobb szerszámok, új nyersanyagok és technológiák megjelenése okozta a megfogyatkozásukat, elhalásukat. 1880-ban még volt a vidéken 50 téglavető kemence, ma már csak 2-3 létezik, 2008 óta a 12 mészégető katlanból a szeme láttára tűnt el 11 – mondta Kinda.

A szerző megosztotta azt is, hogy milyen dilemmákkal küzdött meg a gyűjtés, írás folyamán. Mennyi idő múlva nevezhető egy mesterség hagyományosnak? Ki tartozik a nép körébe? Illetve hagyományos-e a székelybicska, ha pengéjét lézervágón metszik ki, a kürtős, ha villanymotor forgatja a dorongot? – adott választ ezekre a felmerülő kérdésekre.

De ezek a kétségek eltörpülnek amellett a nagy teljesítmény mellett, hogy a hagyományos mesterségek művelői – még a Bear Grylls-énél is erősebb túlélési ösztönnel és találékonysággal, házi készítésű szerszámokkal a vad Kárpát-kanyarból otthon teremtettek, családokat, közösségeket éltettek évszázadokon keresztül – fogalmazott a néprajztudós.

Fotó: Vargyasi Levente