A valódi Háromszéket mutatja be a turistáknak, de képzeletében egy mesés birodalom él

Tapasztalatából kifolyólag ezer jobbító javaslata van a turisztikai szebb jövő megteremtéséhez, de értékeli az eddigi pozitív változásokat is Kiss András István, aki engedélyezett idegenvezetőként kalauzolja Háromszéken a legkülönbözőbb jellegű csoportokat.

– Mióta és mikor űzi ezt a foglalkozást, mennyi energiabefektetést kíván meg?

– Tíz éve lettem magánválllakozó e téren. Jelenleg főállásban a Babeş-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi gondnoka vagyok és társult oktatóként is dolgozom, a Kereskedelem-, Turizmus és Szolgáltatások Gazdaságtana szakon, így nem vállalok túl sok csoportot. Ha vissza kellene utasítanom valakit, az negatív reklámként működne számomra és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület Irodájára nézve is, amelynek időnként bedolgozom.

– Honnan érkeznek azok a vendégek, akik idegenvezetést kérnek és mire kíváncsiak?

– Legtöbben céges társaságok, fővárosiak, de magyar utazási irodák által küldött csoportok, az Erasmus-program keretében iskolai cserelátogatásokra érkezett diákcsoportokat vezető tanárok, illetve a Határtalanul program keretében érkezett anyaországi osztályok is felveszik velem a kapcsolatot.

A román csoportok többsége a kovásznai szállodákkal kiépített jó kapcsolataim folytán találnak rám, ugyanis hét évig ott tanítottam. Őket el szoktam vinni a Tündérvölgybe, a Tündér Ilona várhoz. Meg szoktuk látogatni a vajnafalvi (ez Kovászna város többségi román lakosságú része) dák fegyvereket népszerűsítő embereket, kézműves sajtokat készítő, pásztorkodással foglalkozó családokat. A magyar csoportok – persze másnak is megmutatom, ha kéri – előszeretettel látogatják a sepsibükszádi medvelest, a dálnoki búvártavat, a zabolai Mikes-birtokot. Az Apor-lányok feredője, a Mohos-láp, Perkő, a frissen felújított Szent Mihály templom szintén népszerű.

Sajnos kiesnek olyan programok, amelyeket a jogi vállalkozási formával nem rendelkezők biztosíthatnának, így akadályba ütközik a szekeres túrák szervezése vagy méhészetek meglátogatása, mézkóstolás. Kedveltek a hagyományos mesterségeket bemutató műhelyek, helyi kisvállalkozások. Sajnos, ezeknek az embereknek, a kézműveseknek, éppúgy, mint nekem, nagyon sok kellemetlenséget okoz a e-számlázós rendszer és végső soron a profitot csökkenti.

Diákcsoportoknak a közeli Sugásfürdő jelent jó célpontot, már az odafele vezető kisvonatos utazás is élmény, no meg a kalandpark, a mászófal, az ásványvizek kóstolgatása is az. A Vadon Egyesülettel az együttműkődés nagyon jó, a vadászmúzeumot is sokszor beiktatom a programba. Szoktam kerékpáros túrákat is szervezni, de ez nehezített pálya, mert nálunk még viszonylag kevés a közutakon a biciklisáv és a közlekedési kultúra is kívánnivalót hagy maga után. Ezekhez a túrákhoz nagyon sok előzetes kutatás kell, azaz magam is felfedező utakra megyek.

Mostanában főleg Szászföld falvait járom a székely ösvények mentén. Egykori magyar településeken kutatom az ősök nyomát, de azok jobbára elvesztek a századok alatt az őket kiszorító szászok, majd románok többségbe kerülése miatt. Sokat beszélgetek az emberekkel, nagyon fontos a kapcsolatok kiépítése a helybeliekkel.

– Több tíz éves tapasztalattal és jó helyismerettel rendelkezik mint az Erdélyi Kárpát Egyesület túravezetője is, nyilván ennek a tudásnak is hasznát veszi. És ha igen, a medve kiszámíthatatlan jelenléte nem okoz nehézségeket, nem jelent korlátot?

– Előszeretettel viszem a turistákat a középkori várakhoz, várromokhoz, és nagyon sajnálom, hogy nem hasznosítják az ezekben rejlő potenciált, mint külföldön. Fájlalom, hogy nincs pénz az épített örökségünk felújítására. Például újra lehetne építeni Herecz várát Málnás fölött, amelynek masszív várfal- maradványai mai napig láthatók. Akár diákokat is lehetne táboroztatni ott (mint pl. az illyefalvi erődtemplom bástyáiban), középkori díszletek között különböző korabeli történetekbe belevonni őket.

Hasonlóképpen a bálványosi várat is újjá lehetne építeni – sokszor csalódásukat fejezik ki azok, akik felmásznak odáig. A másik, Tusnádfürdő fölé magasodó bálványosi várban is meg lehetne teremteni a turisztikai vonzerőt. Ez romjaiban is sokkal nagyobb, mint a bálványosfürdői, és nagyon nehezen megközelíthető, a medvék otthonában van, de a medvespray mindig nálam van és rendkívül óvatos vagyok.

Sokszor lejárom előre az útvonalat, mindig megkötött kutyával – mert ha elengedném, hozzám vezetné a vadat, ugyanis visszaszaladna a gazdához az üldöző elől. Volt rá eset, eddig az egyetlen, hogy nem tudtam a turistacsoportot felvinni a torjai büdösbarlanghoz, mert kétbocsos anyamedve állta utunkat. Nem estem pánikba, lassan, nyugodtan beszélve hátráltam, de a medvespray egyharmadát is elhasználtam, így végül elvonult az állat.

A medve azonban látnivalóként igencsak vonzza a turistákat és például medvenász látványában is részük volt a biztonságos bükszádi medvemozi épületéből: egy 280 kilós nőstény és egy 320 kilós hím párosodási kisérletének voltak szemtanúi a résztvevők. Ezt onnan tudjuk ilyen pontosan, hogy ott az etetőnél még a diktátor idejéből származó mérleg van a földbeásva, mert a számára kijelölt trófeát is mérlegelték.

– Hogyan látja, milyen téren fejlődhetne még a megyében a turizmus?

– Jó lenne, ha ki lennének építve a bicikliutak a környéken, de el kell ismerjem, hogy legalábbis Sepsiszentgyörgyön jó irányú változások tapasztalhatók, a frissen felújított Csíki utcai és Gyár utcai biciklisávok pedig azért különösen jók, mert műanyag akadályokkal is el vannak választva az autósok sávjától, így sokkal biztonságosabbak.

Várom, hogy működésbe helyezzék a Sepsibike biciklikölcsönző rendszert – hasonlót rollerekkel is el tudnék képzelni – mert nekem nagyon megkönnyítheti a dolgom, amikor egy csoport számára hirtelen 5-10 kerékpárra van szükségem. Ahhoz azonban, hogy a környezetbarát kerékpáros közlekedés népszerűbb legyen, még megfelelő számú és minőségű biciklitartóra is szükség van. Egyre többeknek van tárcsás biciklije, azok elhelyezésére pedig sok jelenlegi tartó nem alkalmas.

A nemrég átadott, az Olt gátján futó Szentgyörgytől Kilyénig kiépített bicikliúton is nagyon sokszor végigbiciklizek. Igen, ahogy a sajtóban is írták, volt, hogy meggyűlt a bajom a közelben legeltető pásztor kutyáival (és nemcsak nekem): míg ő bambán bámul, az ember előtt lepereg az élete filmje. No de ezen az úton már abból is volt konfliktus, hogy valaki kutyát sétáltatott itt és a biciklis lefújta az ebet, mert az megijesztette. Ha nem is leszek népszerű ezzel a kijelentéssel, de jó tudatosítani, hogy az az út a kerékpárosoknak van kiépítve. Kutyát máshol is lehet sétáltatni, nem aszfaltozott kerékpárúton.

Nagy gondot jelent ugyanakkor a turistabuszok parkoltatása a megyeszékhelyen. Ez Szentgyörgy belvárosában nagyon nehéz, szükség volna egy, a számukra kiépített parkolóra, mert a turisták nem hajlandók túl sokat gyalogolni városon belül. Végül pedig nem ártana helyenként korlátozni az autós forgalmat, úgy mint Szászfehéregyházán (Viscriben), ahol az autentikus falusi hangulatot nem ronthatják az autósok.

– Mi az öröme, elégtétele az idegenvezetői foglalkozásban?

– Az, hogy kapocsember lehetek az idelátogató turisták, az idegenforgalom és a helyi közösség között. Személyes tapasztalataimból tudom, milyen keveset tudnak régiónk valódi múltjáról és kultúrájáról, ezt felmutatni számomra belső parancs.

Fotó: Kiss András István személyes archívuma