Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Retróautós, trabantos parádé a Tündérvölgyben

Retróautós, trabantos parádé a Tündérvölgyben Kovászna megye

Augusztus 9–11. között Kovászna gyógyfürdőváros utcáin és övezetében szervezik meg a régi gépjárművek, főleg Trabantok tizenötödik nemzetközi bemutatóját, felvonulását. A köztudatban trabantos találkozó néven is él, ami nem véletlen, hiszen például a tavaly résztvevő nyolcvan járgányból negyvennyolc ezt a márkát képviselte.

Hirdetés
Hirdetés

A nosztalgiakocsik kedvelőinek központi táborhelye a város közelében fekvő Tündérvölgy, illetve annak kempingtábora lesz, ahol a résztvevők péntek este gyülekeznek. A rendezvény közzétett programjának alapján a retróautók augusztus 10-én, szombaton 10 órakor indulnak a tündérvölgyi táborhelyről, és mérsékelt sebességgel végigvonulnak Kovászna város főbb utcáin, majd leparkolnak a városközpontban, ahol bárkinek alkalma lesz alaposabban szemügyre venni a „csotrogányokat”, amelyeket életkoruk dacára vagy éppen annak okán nagy becsben tartanak a gazdáik.

A helyszínen szervezők és önkormányzati tisztségviselők köszöntik autók tulajdonosait, vezetőit, akiknek okleveleket, emléktárgyakat is átadnak. A kocsikaraván 13 óra után indul vissza a tündérvölgyi kempingtelepre, ahol hangulatos program vár a résztvevőkre (közös bográcsozás, gulyásfőzés, nyereménytombola stb.). A részvétel ingyenes, parkolási vagy sátorozási díjakat nem kérnek a házigazdák.

A retróautós, trabantos találkozó főszervezője Kovászna Polgármesteri Hivatala és a helybeli DRE Racing Team sportegyesület. A szervezők részéről Olosz Levente felidézte, a korábbi évek során a legrégebbi Trabantnak egy 1964. évi gyártású P60-as modell bizonyult, gazdája minden találkozóra eljön vele Prahova megyéből.

2022-ben, amikor a koronavírus miatt két év kihagyás után hozták össze a találkozót, mintegy kétszázan gyűltek össze a Tündérvölgyben az ország minden részéről. Tavaly közel nyolcvan régi autó érkezett, a 48 Trabant mellett néhány 1300-as és 1310-es Dacia, 120-as Škoda, de feltűnt első sorozatos Volkswagen, 100-as Audi és egyéb ritkaság is. A legviccesebb Trabantnak kijáró címet egy tűzoltó rohamkocsivá alakított autó érdemelte ki. Idén Lengyelországból is van három jelentkező.

Fotó: Székely Hírmondó-archív

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás