Jogosulatlanul, azaz a Romániai Könyvszakértők és Mérlegképes Könyvelők Testületének (CECCAR) felhatalmazása nélkül adta le egy Hargita megyei könyvelőcég az egyik vállalkozás adóbevallásait és éves zárómérlegét – ezzel tulajdonképpen a szürke zónába tévedve. Kié a felelősség ebben az esetben, számon kérhető-e utólag a cég, érvényes-e a zárómérleg, mik lehetnek a következmények?
A Kovászna és Hargita megyében több vállalkozással is bíró olvasónk jelezte: cégei könyvvitelét egy székelyudvarhelyi cégre bízta, ám utóbb megtudta, hogy az úgy nyújtotta be az adóhivatalhoz az adóbevallásokat és az éves zárómérleget, hogy arra nem volt jogosult. Ugyanis ehhez rendelkeznie kellene a CECCAR által kibocsátott kóddal, amelyet csak tagként szerezhet meg.
Nagy tapasztalattal rendelkező szakértőt kérdeztünk arról, hogyan működik az adóbevallások letevése, azaz kinek kellene ellenőriznie, hogy az a könyvelő, aki leteszi ezeket a fontos dokumentumokat, valóban jogosult-e ezt megtenni.
Akár egy fiktív számot is elfogad a rendszer
Debreczeni János, a CECCAR Kovászna megyei szervezetének korábbi elnöke ezzel kapcsolatban elmagyarázta, azon az online felületen, ahová fel kell tölteni az éves mérleget, ugyan kérik a feltöltő személy vagy cég adatait és CECCAR-tagsága kódját, de akár egy fiktív számot is elfogad a rendszer, mert a közpénzügyi igazgatóságnak, azaz az ANAF-nak nincs adatbázisa és olyan informatikai programja, amely alapján kiszűrhetné a jogosulatlan személyeket, illetve hamis kódokat.
Az általunk vizsgált esetben az is kiderült, hogy a cégbíróság által kibocsátott cégkivonat szerint a szóban forgó könyvelőcég nem is végezhet könyvelést, csak tanácsadást.„Viszont ha a megrendelő hallgat, és a könyvelő is hallgat, akkor minden megy a maga útján, és akár rendben levőnek is tekinthető, a mérleg is érvényes, elfogadott.”
A cégtulajdonos nem hallgatott
A lapunkat megkereső cégtulajdonos azonban nem hallgatott. Miután tavaly októberben, elégedetlen lévén a munkájával, jelezte a könyvelőcégnek, hogy a következő évtől mással kívánja folytatni az együttműködést, utóbbi nem volt hajlandó átadni az adatbázist, a könyvelési aktákat. És egyéb módon is megpróbált keresztbe tenni. Emiatt a vállalkozó a CECCAR-hoz fordult segítségért. Akkor derült ki, hogy a könyvvitellel megbízott könyvelő nem is tagja a testületnek, azaz nem tehette volna le az adóbevallásokat és az éves zárómérleget.
A szomszéd füve sem zöldebb
Ezt követően a Hargita megyei CECCAR a maga során jelezte az esetet a bukaresti központ irányába. Ezt már Gencsi Mihálytól, a szervezet idén áprilisban leköszönt elnökétől tudjuk. Mivel akkor még ő gyakorolta a tisztséget, ismert számára a történet. Bár nem sok ilyenről tud a megyében, de azért sajnálatos módon ott is számon tartanak néhányat: legutóbb öt éve tártak fel mintegy fél tucatot az azelőtti, 3–4 éves periódust áttekintő vizsgálat során, de feltehetően most is többen járnak ebben a cipőben.
Mindeközben egy román hírportál arról közölt cikket, hogy Neamț megyében 2017 és 2023 között a gazdasági rendőrség mintegy 150 ilyen esetben indított vizsgálatot.
Gencsi Mihály elmondta, a szóban forgó könyvelőcég élén álló személy jelenleg bojtárként szerepel a Hargita megyei CECCAR-nál. Ahhoz ugyanis, hogy valaki teljes jogú tagként mérlegképes könyvelő legyen, egy felvételi után három évig bojtárként kell tevékenykednie, majd záróvizsgát tennie. Ezzel a félrelépéssel azonban vélhetően elvágta maga alatt a fát, azaz valószínűleg kizárják a testületből.
Ennél súlyosabb következményei akkor lehetnek az ügynek, ha a vállalkozó feljelentést tesz a gazdasági rendőrségen okirat-hamisítás okán. Olvasónk ezt egyelőre fontolgatja, ugyanis eddig még sem a CECCAR Hargita megyei szervezetéhez, sem a bukaresti központhoz benyújtott panaszára nem kapott hivatalos választ. Annak függvényében dönti el a következő lépést.
Amikor baj van, nehéz felelőst találni
Az érintettek – a nevezett könyvelőcég, a bukaresti, illetve megyei CECCAR-elnök – ez ügyben videokonferencián egyeztetett, és egy cselekvési tervet is kidolgoztak. Arra Gencsi Mihály nem tudott egyértelmű választ mondani, hogy egy jogosulatlan személy által letett zárómérleg egyáltalán érvényesnek tekinthető-e, noha a logika azt diktálná, hogy nem.
A könyvelők szervezetének korábbi elnöke elmondta, mindig igyekeztek rávenni a kollégákat, hogy szerezzék meg a CECCAR-tagságot, legalizálják szürke zónás tevékenységüket. Előfordul olyan is, hogy ha valakinek nincs meg a mérlegkészítéshez szükséges előírt végzettsége, esetenként olyannal társul (vagy olyannak fizet), akinek megvan az aláírási joga.
Ha egy irodán belül, gazdasági igazgató felügyelete alatt könyvel az illető, akkor érvényes a mérleg. Az aláíró, mérleget hitelesítő személy azonban ilyenkor nagy felelősséget vállal: volt már példa arra is, hogy utólag kiderült, némi adócsaláshoz is szignóját adta. Ilyenkor aztán mindenki igyekszik megfutamodni a számonkérés elől – mondta Gencsi. Fontos hangsúlyozni, hogy ha egy vállalkozás kiszervezi a könyvvitelét, tehát külső cégre, könyvelőre bízza, annak kötelező módon rendelkeznie kell CECCAR-tagsággal.
A CECCAR Hargita megyei fiókjához olvasónk által benyújtott beadvány sorsa felől érdeklődve dr. Fülöp Árpád-Zoltán jelenlegi elnök lapunkkal közölte, az országos és a helyi vezetése már többször felszólította az érintettet, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket, és lépjen a törvényes útra. „Jelenleg a központi vezetés a helyi vezetéssel egyetértve előkészítette a dossziét, és következik a törvényre adás a könyvviteli szakértői (románul expert contabil) munka engedély nélküli gyakorlásáért” – nyilatkozta.
A korábban letett zárómérleg ettől függetlenül érvényes lehet, ám felhívta a figyelmet, hogy a Romániában hatályos törvények szerint „a felelősség 100 százalékban a cégvezetőé.”
Természetesen ez ügyben megkerestük az érintett könyvelőt is, ám nem kívánt nyilatkozni. A tanulságot azonban ettől még minden vállalkozó levonhatja magának: mielőbb ellenőrizze, hogy a könyvvitelével megbízott jogi vagy természetes személy egyáltalán jogosult-e adóbevallások, zárómérleg letevésére. Ennek legegyszerűbb módja, ha a CECCAR honlapján (ceccar.ro) rákeres az illető könyvelőre.
Fotó: CECCAR
Tisztelt Szerkesztőség!
Köszönettel vettem a figyelemfelhívó cikkükben leírtakat, mely információ számomra értékes és hasznos volt.
Tekintettel és figyelemmel romániai üzleti érdekeltségeimre – a Román Könyvvizsgálói Kamara / CECCAR – nyilvános, bárki számára elérhető honlapján ellenőriztem korábbi és a jelenleg aktuális könyvelőim CECCAR tagsági jogviszonyát.
Ennek során a RO35800944 adószám alatt jegyzett, ERZSEBET KOVACS ACCOUNTING AND BUSINESS SOLUTIONS S.R.L tagságára vonatkozóan az “ideiglenes engedély” bejegyzést találtam.
Kérem szíves segítségüket, tájékoztatásukat, hogy a megjelölt bejegyzés – tartalmilag – pontosan mit jelent, valamint, hogy a továbbiakban mi lenne a teendő?