Marilyn Monroe székely felfedezőjére emlékeznek
A ki tudja hány férfi fantáziáját megmozgató Marilyn Monroe-ról bizonyára sokan hall...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Görgei Artúr tábornok, a honvédsereg főparancsnoka 1849. augusztus 11-én kapta meg Kossuthtól a teljhatalmat, és azon nyomban követeket küldött Rüdiger cári lovassági tábornokhoz, békelehetőségek felől tapogatózandó. Mivel az oroszok, hatalmas erőfölényük tudatában hallani sem akartak semmiféle tárgyalásról, Görgei, miután tiszttársaival egyeztetett, a feltétel nélküli megadás mellett döntött, bízva Miklós cár lovagiasságában, hogy nem adja őket az osztrákok kezére. Mint tudjuk, ez hiú ábrándnak bizonyult.
Leírni is borzasztó: Görgei lerakja a fegyvert, anélkül, hogy csak egyetlen sornyi megegyezést íratott vagy adatott volna magának az oroszok részéről. Elborult a hazafias érzés, sírtak a honvédek, sokan széttörték kardjaikat, a másik csoportban többen golyót röpítenek agyukba. Inkább elpusztítják magukat, mintsem, hogy hódoljanak. Letette a fegyvert összesen 30 889 honvéd. Továbbá 1426 törzs- és főtiszt, 12 tábornok (Aulich, Görgei, Kiss Ernő, Knézics, Lahner, Leiningen, Lenkei, Nagy–Sándor, Pöltenberg, Schweidel, Török). Elvettek 144 ágyút, 7967 lovat, 60 zászlót, 28 063 ágyútöltényt, 34 500 puskatöltényt, 42 700 pisztolytöltényt, 20 395 puskát, 3235 pisztolyt, 6783 szablyát és 13 848 tölténytáskát. Ezen felül külön volt még tartaléksereg 6000 emberrel és 3 ágyúval. Délután 4 órától késő estig tartott a fegyverek lerakása. Ekkor Rüdiger megjelent orosz tisztjeivel, s szemlét tartott a fegyvereitől megfosztott honvédség felett. Paskievits fővezér pedig így jelentette urának, a minden oroszok cárjának a rendkívüli tényt: „Magyarország felséged lábai előtt fekszik.” Az állampénztár, melyet Kossuth Lugoson nem vett át, szintén Haynau kezébe került. Deuschek pénzügyminiszter átadta az arany- és ezüstkészletet, ennek fejében aztán szabadságlevelet kapott, sőt később nyugdíjat is. Görgeit is hagyták menni, tábornok társait azonban kivégezték. Dolinay Gyula (szerk.): Petőfi és a szabadságharc (Budapest, 1901) |
Görgei parancsa úgy szólt, hogy 1849. augusztus 13-án Antos János egységei tegyék le elsőként a fegyvert. A székely alezredes rövid életpályáját azonban nemcsak ezért elevenítjük fel dióhéjban, hanem annak megragadó volta miatt is: ha amerikainak születik, eddig már biztosan film révén is fel tudnánk idézni kalandjait.
Antos János 1819. július 25-én született a háromszéki (ma Kovászna megye) Rétyen régi köznemesi – nyolcgyermekes! – család sarjaként. A középiskolát, jogi tanulmányait Nagyenyeden végezte, majd innen a bécsújhelyi katonaiskolába ment, 1838-ban pedig a 2. székely gyalogezred soraiban találjuk hadapródként három évvel fiatalabb öccsével, Ferenccel együtt. Négy évvel később hadnaggyá léptették elő, 1843 és 1845 között Kézdiszentlélek volt az állomáshelye. 1848-ban előbb a magyar kormány ellen lázongó mócokat igyekezett kordában tartani, majd Batthyány Lajos miniszterelnök a székely hadosztállyal egyetemben Délvidékre vezényelte.
Itt 15/1. határőrezred kötelékében vett részt az szenttamási ütközetben, majd Pákozdnál harcolt, immáron főhadnagyi rangban. Zászlóaljával októberben csatlakozott a magyar honvédséghez. A schwechati csatában Guyon tábornok az ő bátorságának köszönhetően menekült meg, ki is tüntették; a szikszói, kassai, bodrogkeresztúri, verpeléti, kápolnai, kövesdi, tápióbicskei, isaszegi és váci ütközetekben már századosként harcolt.
A fáma szerint 1848 karácsonyakor az ölében menekítette ki magyarbényei báró Radák Istvánné gróf Rhédey Klára leányát, Katalint lángoló hajlékukból, megmentve az életét és egyben a vagyonukat, de valószínűbb, hogy mindez a romantikus képzelőerő szüleménye, és a dicső tettet tulajdonképpen az angyalosi bajtárs, Forró Elek hajtotta végre. Mindenesetre Antos az, aki végül elnyeri a lány szerelmét, illetve számos csatában védelmezi a gróf Rhédey Klára által hímzett honvédzászlót, mint a 11. zászlóalj lobogóját – legalábbis a kortársai így tudták, bár annál a zászlóaljnál a testvére, Ferenc szolgált őrnagyként.
Akkoriban azt is suttogták, a zászlót egy csatában „derekára csavarva mentette volna meg, s elhozta volna a csata után, s e hőstettért a báróné rögtön a leánya kezével ígérte volna megjutalmazni”, ám ez annyira mesében illő, hogy talán az is.
Az erdélyi hadseregben egyik legvitézebb zászlóalj volt a 11-ik, mely a legintelligensebb elemekből alakult, s amely minden csatában halált megvető bátorsággal döntő befolyást gyakorolt a győzelemre, s azért Bem a vörös sapka viselésével tüntette ki. Ez a zászlóalj jobbára kolozsvári fiúkból alakult. A zászlóaljnak Radák Istvánné bárónő készített igen szép és értékes zászlót. Ezt a zászlót Rétyi Antos János, Szigethy Miklós, Inczédy Sámuel őrnagyok vezetése alatt a zászlóalj az erdélyi csatákban dicsőségesen lobogtatta, megvédelmezte, diadalról diadalra juttatta, Zsibón R. Antos Ferenc a fegyverletételkor megmentette, és az 50-es években Radák Istvánné báróné zászlóanyának kezéhez juttatta, ki is azt mindig magával hordozta, és azt a végakaratát nyilvánította volt, hogy vele temessék el a zászlót. Később, a jobb idők beálltával, midőn az első 1848–49-es országos honvédgyűlés Klapka György elnöklete alatt tartatott, a néhai bárónő Antos János és Bernát Albert vejei által a honvéd gyűlésnek átadatta, mely ezt a nemzeti múzeumnak küldte megőrzés végett. Itt van most az erdélyi vörössapkások lobogója. Történelmi Lapok (1894) |
Antos 1849 januárjától a felső-tiszai hadtest karsegéde volt, „az isaszegi véres csatában egy üteg ágyút foglalt el az ellenségtől”, ezért április 18-án 3. Osztályú Érdemjellel tüntették ki. Másnap Nagysallónál ügyes hadicsellel tartotta fel a fölénybe lévő ellenséget. Május 30-án őrnaggyá léptették elő, ott volt Komárom és Buda felszabadításánál; utóbbinál tanúsított vitézségét alezredesi ranggal honorálták felettesei. 1849. augusztus 2-án Debrecennél harcolt, tizenegy nappal később a sors neki szánta osztályrészül a legkellemetlenebb feladatot: „Aug. 13-án én adtam át az első hadtestet a muszkáknak. Szomorú kötelesség volt ez!” – írta „hátrahagyott emlékjegyzeteiben”.
Aradon hat év várfogságra ítélték, de 1851. február 28-án – a kolozsvári epizódnál már említett, a románok elől időközben Erdélyből elmenekült gróf Rhédey Klára közbenjárására – kegyelmet kapott. Egyes források szerint csak ekkor találkozott először megmentője lányával, Katalinnal, és annyira megragadták egymás figyelmét, hogy még abban az évben nőül vette. Bár a társadalmi ranglétra nem éppen azonos fokán álltak, a leendő após nem merte ellenezni a házasságot, miután Polyxéna nevű húga 1803-ban szerelmi öngyilkos lett egy rangon alulinak ítélt és ezért tiltott nász okán.
„Anyósommal, két leányával, Máriával és Annával, s szeretett szelíd angyali feleségemmel 1851. novemberben mentünk (Bécsbe), hogy a város nevezetességeit megtekintsük, de főképen azért, hogy több elítélt 1848/49-iki honvéd foglyok kiszabadítása érdekében lépéseket tehessünk… Idvezült anyósom, ki nekem a szó teljes értelmében édes anyám vala… a bezárt honvédekre egy nap több ezer pfrt kiadást tett, s midőn ő Budapesten szakadozott, rongyos czipőben járt, a jótékonyságot gyakorolta olyan időben, midőn az tiltva volt s fejével játszott” – emlékezett vissza erre az időszakra élete utolsó éveiben.
Szabadulása után felesége abonyi (Pest megye) birtokán telepedtek le, ott gazdálkodott. Az olmützi fogságából ugyancsak 1851-ben kiszabadított bajtársát, angyalosi Forró Elek ezredest „magához vette, s annak úri ellátásáról egész 1893-ban történt haláláig gondoskodott.” Katalin 1897-ben hunyt el, negyvenhat évig tartó házasságuk alatt négy lány- és hat fiúgyereknek született.
A fiúk közül hárman már szüleik éltében elhunytak; Áron 1889-ben Bombayben kapott végzetes fertőzést diplomáciai szolgálat közben. István és János már csak lányokat nemzettek, így az Antos-ágat nem volt, aki tovább vigye. Anna lányuk szentmiklósi és óvári gróf Pongrác Aladárhoz ment feleségül, mely család Mikszáth Kálmánt is inspirálta a Különös házasság című regénye főszereplőjének megmintázásakor.
A rétyi alezredesnek ma jószerivel egyetlen egyenesági leszármazottja sem él a Kárpát-medencében, a nagyvilágban szétszóródott sarjai közül a legifjabbak már nem beszélik a magyar nyelvet. Rétyen sem találni ma Antos nevűt, esetleg a hatolykai Pócsa családba bekerült Anna nevű testvérének élhetnek még utódai.
Antos János élete civil szakaszában is „mind a polgári, mind az egyházi téren kitűnő szolgálataival s áldozataival emelt magának emléket”, a kecskeméti református egyházmegye főgondnokává is megválasztották. „Negyvenéves gondnoksága alatt a nagy kiterjedésű, de csak néhány kisebb és néhány igen népes gyülekezetből álló kecskeméti ref. egyházmegye gyülekezeteinek száma csaknem megkétszereződött” – áll méltatásában.
Anyósa 1868-ban bekövetkezett haláláig sokat tartózkodtak Kolozsváron, ahonnan időnként Háromszékre is hazalátogattak. Földijeivel szoros kapcsolatot ápolt, többek között a Székely Nemzeti Múzeumot megalapító Csereyné Zathureczky Emília’48-as hősökkel büszkélkedő családjával. A fiatal gyűjtemény számára értékes adományokat tett, például bronzkori tárgyakat vagy a saját szőlőjéből előkerült avar kori sírleleteket. A rétyi református egyházközségnek földeket adományozott, a ma nevét viselő iskola növendékei számára ösztöndíjalapot hozott létre.
1906. november 20-án hunyt el Abonyban. „Volt benne valami, ami talán-talán kiveszőfélben van: az igazi kegyes patriarkhális főúri viselkedés… Megbecsülte a lelkipásztort, mint Isten szolgáját; pártfogolta, kegyelte a tanítókat” – olvashatjuk nekrológjában. Temetésén a rétyi református lelkész, Czeglédi János is lerótta a kegyelet adóját, és ezt a gyászoló gyülekezet előtt meg is indokolta: „mert Antos János jó tevő keze elért egész a Háromszéki-havasok aljára…”
Rétyen ma iskola viseli a nevét, míg báró Radák Kata a helybéli óvodának adott nevet. A faluban két Antos-kúria is fennmaradt, közülük a nagyobb a régebbi és a látványosabb. Többször átépítették az idők során, a portikusz azonban megmaradt eredeti formájában, mai alakját valószínűleg 1828-ban nyerte el. A 2000-es évek elején köztulajdonba került, 2012-ben az önkormányzat uniós forrásokból felújíttatta, jelenleg az iskolás gyerekeknek tartanak délutáni foglalkozásokat benne. A kisebbik Antos-kúriát 2010–11-ben restaurálták, miután a község megvásárolta, jelenleg orvosi rendelőnek és gyógyszertárnak ad helyet. |
Címlapfotó: Ismeretlen festő (19. század második fele)