Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Katonanótától lesz hangos a csernátoni múzeumkert

Katonanótától lesz hangos a csernátoni múzeumkert Kovászna megye

Vasárnap tartják a kézdiszéki Csernátonban a IX. Székelyföldi Huszár- és Katonadal-találkozót, amely egyben a székelyföldi kórusok seregszemléjeként is szolgál. Tavaly mintegy négyszázan vettek részt az eseményen, a szervezők idén is legalább ennyi fellépőre számítanak.

Hirdetés
Hirdetés

Jó nyolc év telt el az első katonanóta-találkozó óta, amely Ágoston József csernátoni kultúrmindenes, valamint a szentivánlaborfalvi Kelemen Alpár kezdeményezésből született meg. Az még az Ika-vár alatti réten zajlott 14 csoport részvételével, azóta – immár pár éve – a rendezvény a Haszmann Pál Múzeum udvarára költözött. Ez a helyszín a célzott közönség, vagyis az idősebbek számára könnyebben megközelíthető, és rossz idő esetére is kínál alternatívát, hiszen a református vártemplom, ahová az eső elől behúzódhatnak, a közelben található – magyarázza a helyszínváltoztatás okát Ágoston József.

Ugyancsak tőle tudjuk, hogy a vasárnap 11.45-kor kezdődő eseményre eddig Barótról, Bibarcfalváról, Brassóból, Csernátonból, Csíkborzsováról, Csíkrákosról, Gelencéről, Gyergyószentmiklósról, Keresztvárról, Kézdiszentkeresztről, Gyergyóditróról, a Gyimesekből, Siklódról, Marosszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Szászcsávásról, Sepsiszentgyörgyről, Szentivánlaborfalváról, Székelytamásfalváról és Székelyudvarhelyről jelezték részvételüket férfikórusok, amelyek természetesen huszár- és katonanótákat adnak elő. Ott lesz a kézdiszentkereszti Tisztás Néptáncegyüttes és a helybéli Szakajtó Néptánccsoport, mint ahogy az uzoni Atlantisz fúvószenekar sem hiányozhat. Továbbá szólisták – Regián Melinda, Jánó Kinga, Barabás Lajos-Zsolt, Antal Tibor és Sipos Sándor – is fellépnek Veres Hunor és zenekara kíséretében.

A községközpontban, a háborús hősök emlékművénél megejtendő ünnepélyes megnyitót követően a résztvevők és a közönség együtt vonulnak fel a múzeumkertbe, ahol 14 és 21 óra között egymás után szerepelnek a csoportok. Közben meg lehet tekinteni a helyi alkotó nők kiállítását, a lemhényi Bene Zoltán és Bíró Attila világháborús gyűjteményét, valamint Réti Zoltán faragómester Golgota című tárlatát, az unatkozó gyerekeket pedig bútorfestésre tanítják a múzeum munkatársai.

Az első katonanóta-találkozó helyszínéül még az Ika-vár alatti rét szolgált

Fotó: Kocsis Károly

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás