Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szembement a rendőrséggel, lakossági fórumon tálalt ki a történtekről

Szembement a rendőrséggel, lakossági fórumon tálalt ki a történtekről Kovászna megye

Ittas kollégájuk vétségét igyekezett eltussolni a rendőrség, az egyszerű állampolgárra viszont kisebb vétségekért is aránytalanul nagy büntetést rónak ki – vélekedik Simon Attila. A háromszéki vállalkozó szombaton a sepsiszentgyörgyi főtéren két koncert között számolt be esetéről a sepsiszentgyörgyi rendőrséggel és a helyi igazságszolgáltatással.

Hirdetés
Hirdetés

Sokakat vonzott szombaton délután Sepsiszentgyörgy főterére a jó idő, valamint a DJ Project zenei társulat és Jolly zenész fellépése, ugyanakkor a jelenlévők érdeklődéssel hallgatták Simon Attila (Muci) történetét is. A vállalkozó ugyanis az általa szervezett két koncert szünetében nyilvánosan tálalt ki arról – nevesítve a szereplőket, néha maró gúnnyal –, hogyan próbálta meg a városi rendőrség és a bíróság eltusolni az egyik rendőri alkalmazott vétségét, aki ittasan ült a kormány mögé.

Két évvel ezelőtt történt

A most már Magyarországon élő vállalkozó elmondása alapján az eset két évvel ezelőtt történt: Simon Attilának akkor egy rendőr bevonta a jogosítványát, mert Sepsiszentgyörgy központjában előzés közben motorkerékpárjával ráhajtott a folytonos vonalra. Simon elmondása szerint az illető sepsiszentgyörgyi rendőrnek, V. L.-nek korábban volt egy konfliktusa vele, vélhetően ezért pécézte ki magának a forgalomban, és fiatal kollégáját utasította, állítsa meg, kizárólag őt, noha mások is előztek a folytonos vonal átlépésével. Ez látható is az egyik közeli jelzőlámpára felszerelt kamera által rögzített videofelvételen, amit Simon – a mondandóját bizonyító többi felvétellel együtt – be is játszott a színpadi kivetítőn.

Fotó: Bodor Tünde

A vállalkozó nem érezte jogosnak, hogy olyan rendőr bünteti meg őt, akiről szerinte „köztudott, hogy maga is sűrűn vét a szabályok ellen”, noha ezúttal a törvény betűje szerint járt el. Az eset után egyszer Simont is riasztották ismerősei, hogy most ő maga is meggyőződhet arról, V. L. egy bárban iszik (ez nem munkaidőben történt, a bár kamerája rögzítette a történteket), utána várhatóan autóba ül, így tetten érheti. Így is történt.

A helyszínre siető Simon autójával szembement az illetővel az utcán, a bár közelében , és megállásra késztette úgy, hogy éppen csak összekoccantak – ez késő este történt – majd a sürgősségi segélyhívószámon jelentette, hogy „részeg rendőrrel balesetezett”.

A vonatkozó jogszabályok értelmében ha „balesetet” jelentenek, akkor azon személyi sérüléssel járó eseményt ért a rendőrség, jelen esetben viszont csak éppen összekoccant a két autó lökhárítója, és annak sem volt maradandó nyoma – magyarázta a színpadon. Azt még rögzitette az autójának a kamerája, hogy amikor a megállított rendőr látta és hallotta, hogy Simon a 112-t hívta, hátramenetbe kapcsolt és elhagyta a helyszínt. Közben majdnem elgázolta a vállalkozó barátját, aki tanúja volt az esetnek, mert kissé hátrább állt az utcában.

Fotó: Bodor Tünde

A helyszínelő rendőrök  meggyőzték V. L.-t, jöjjön vissza az esethez, mert másképp a baleset helyszínének elhagyásáért bűnvádi eljárást kell indítani ellene. A telefonbeszélgetés idejére az illető rendőr kikapcsolta a testkamerát, holott az törvénytelen – állította szombaton Simon. V. L. visszajött, a kollégái megszondáztatták és leheletében 0,05 mg/l légalkoholszintet mutatott a műszer. Drogtesztet nem végeztek rajta, Simon külön kérésére sem.

Az érintett rendőr jogosítványát egy napra sem vették el, és a mai napig ugyanabban a munkakörben dolgozik – állította Simon Attila, akit barátjával együtt később azzal gyanúsították, hogy barátjával együtt ökölcsapásokkal és rúgásokkal próbálták a rendőr autóját megállítani, és a vállalkozót az eset után 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték hatóság elleni erőszak miatt. Simon barátját, aki valóban rácsapott az autóra (ami nem szolgálati jármű volt), egy korábbi esetével összefüggésben újra elítélték, és az összevont 2 év és 6 hónapos börtönbüntetésből 6 hónapot letöltött.

A több sepsiszentgyörgyi céggel rendelkező vállalkozó viszont addig pereskedett igazáért, míg az elmúlt napokban a Legfelső Bíróság minden büntetés alól felmentette. Úgy vélekedett, kevesen tudták volna végigvinni ezt a küzdelmet, mert rengeteg pénzbe és energiába került.

Fotó: Bodor Tünde

Simon Attila végezetül igen kemény szavakkal emlegette fel azt a bírósági ítéletet is, amely szerint egy három évvel korábbi, részegen (vérében 1,89 ezrelékes légalkoholszinttel) halálos balesetet okozó rendőrt először felfüggesztett, majd – vélhetően a lakossági petíció hatására – letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.

Nem csak a maga nevében emelt szót

A vállalkozó beszédét megtapsolták, a színpadról lejövő vállalkozónak többen kézfogások közepette gratuláltak azért, mert a nyilvánosság elé merte tárni az esetet. Ő viszont a maga során elégtétellel nyugtázta, hogy az általa kiosztott közel kétezer Anonymus-álarcot nem hordta a tömeg, az emberek vállalták az arcukat.

Az üzenet, amelyet elméletileg a sok névtelennek el kellett juttatnia a hatóságokhoz, az, hogy a sokaságnak, az emberek összefogásának eredményeként nem sumákolhatnak többet a hatóságok – húzta alá, aki végezetül bejelentette, egy internetes oldalon lehetőséget ad majd az állampolgároknak, hogy közzétegyék a hasonló tapasztalataikat, sőt személyesen is kész segíteni a hatósági visszaélésekkel szemben. A kétnyelvű oldal neve Avertizorul de integritate Covasna/Kovászna megyei integritásjelző lesz.

Fotó: Tuchiluș Alex

Reagáltattuk a rendőrséget is

A sepsiszentgyörgyi főtéren zajlott eseményekkel kapcsolatban megszólaltattuk Dinu Gabrielát, a Kovászna megyei rendőrség szóvivőjét, aki a következőket közölte a Székelyhonnal.

„A szombat délután bemutatott, 2022-ben történt események egy olyan bűnvádi eljárás tárgyát képezték, amelyben a bíróság már végleges döntést hozott. Intézményünknek nem tartozik a hatáskörébe ezekről véleményt formálni. Megemlítjük, hogy a hatóság elleni erőszak bűncselekménye tárgyában a megyei bíróság ügyészi hivatalának egyik ügyésze járt el, oly módon, ahogy azt a Büntetőtörvénykönyv megszabja.

Azzal kapcsolatban, hogy a sepsiszentgyörgyi rendőrség egyik alkalmazottja »részegen vezetett«, közöljük, hogy az eset bekövetkeztekor megállapítottak alapján az illető a 2002/195-ös sürgősségi kormányrendelet szellemében szabálysértési bírságot kapott, és fegyelmi eljárást is indítottak ellene.

Ezen az úton is nyomatékosítjuk, hogy a Kovászna megyei rendőrség alkalmazottai kötelezettségeiknek eleget tesznek, és arra törekednek, hogy minden törvénysértő egyén megkapja a méltó büntetését.”

Címalapfotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. szeptember 30., 11:15
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Amikor az intézmények kellemetlen helyzetekkel szembesülnek , hirtelen a ” a nem tartozik intézményünk hatáskörébe ” mondattal zárják közlendőjüket , majd irányítanak olyanokhoz , melyeknek valóban nem terjed ki a hatásköre az adott problémára. Sok türelem , kitartás, utánajárás szükségeltetik míg orvosolni sikerül az adott helyzetet. De megéri !

  • User
    Dátum: 2024. október 2., 17:10
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Sajnos én is így jártam. Július utolsó napján tettem le egy panaszt a rendőrségre és ügyészségre, azóta sehol semmi. Kértem emailben választ, letettem ismét írásban. Sehol semmi. Azaz van , a keserű szájíz, hogy hiába kerestem az igazságot. Igaza volt annak aki más megoldást javasolt és amit erzetesen visszautasítottam mert szembement az elveimmel. Lehet nem volt olyan nagy úgy de azért jól esett volna ha legalább válaszra méltatnak mert akkor éreztem volna én is számítok mint állampolgár. Hát tévedtem.