„Könnyeznek, sírva sírnak veszedelmén a magyar nemzetnek”

Ünnepélyes külsőségek közepette avatták fel Kézdivásárhelyen Vetró Andrásnak a kantai Nagy Mózes Főgimnázium külső falain elhelyezett domborműveit október 6-án, vasárnap délután, az aradi vértanúk emléknapján. A ’70-es éveit taposó jeles szobrászművész az Aradon 175 évvel ezelőtt kivégzett tizenhárom honvédtiszt, valamint egyik, kézdivásárhelyi kötődésű gyóntatópapjuk arcmását öntette bronzba.

Tulajdonképpen egyfajta újraavatásról beszélhetünk, hiszen a szobrászművész már évekkel ezelőtt elkészítette az alkotásokat gipszből, ám azok nem bírnak dacolni az idő vasfogával. Az aradi kivégzések 175. évfordulójára, többek között a Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően is sikerült bronzba öntetni Székelyudvarhelyen. A vasárnapi ünnepségen a magyar kormányt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára képviselte.

A ceremóniát konferáló Nagy Judit aligazgató rajta kívül Tamás Sándor megyetanácselnököt, Fejér László Ödön szenátort, Veszprém Vármegye Önkormányzatának küldöttségét, a helyi önkormányzat képviselőit, a kézdivásárhelyi tanintézmények vezetőit és diákjait, Varga Béla főesperest és természetesen Vetró Andrást is köszöntötte a honvédhagyomány-őrzők díszsorfala előtt. Majd egy Gyulai Pál-idézettel („Könnyeznek, sírva sírnak veszedelmén a magyar nemzetnek”) indítva vázolta fel az 1849. október 6-i nap tragikus történéseit, amikor is „Arad a magyar szabadságharc bukása után kegyetlen megtorlás helyszínévé vált, 13 honvédtiszt áldozta életét nemzetünk szabadságáért és függetlenségéért.”

Áldozatuk örök emlékeztető

Bejan András, a főgimnázium igazgatója beszédében felidézte, „2012-ben emléket állítottunk Sujánszky Euszták pap-tanárnak, iskolánk egykori nevelőjének, aki utolsó pillanatban lelki békét, Isten békéjét, a megnyugvást nyújtotta a hősöknek. Ma, 2024. október 6-án örök emléket állítunk a vértanúknak azzal, hogy arcképüket bronzba öntve elhelyezzük iskolánk falára. Valljuk: a múltat tisztelni, annak emléket állítani kötelesség.”

Ugyanakkor arra figyelmeztetett, az aradi hősök nemcsak a múlt képviselői, hanem jövő útmutatói is. „Áldozatuk örök emlékeztető, hogy a szabadságért folytatott küzdelem sosem lehet hiábavaló, és nekünk, a jelen generációjának kötelességünk az emlékük őrzése és továbbadása. Ma nemcsak tisztelgünk előttük, hanem ígérjük, hogy a szabadság eszméjét, amelyért életüket adták, tovább éltetjük. Ahogyan ők kiálltak a hazáért, úgy nekünk is feladatunk megőrizni és továbbadni mindazt, amiért küzdöttek” – fogalmazott az igazgató.

A szabadság nem magától értetődő

Ugyanezt hangsúlyozta Potápi Árpád János is, mondván, nemzetünk nagyjairól megemlékezni nekünk, magyaroknak a világ minden pontján erkölcsi kötelességünk, és nemcsak azért, mert nagy tetteket hajtottak végre, hanem mert bátorságukkal és elveikhez való makacs ragaszkodásukkal ma is példaként állnak előttünk. Beszédében ugyanakkor kitért arra is, hogy az aradi vértanúk nem voltak mindannyian magyar származásúak, mégis a magyar nemzet legkiválóbb alakjaiként, nemzeti hőseinkként emlékezünk rájuk.

„Ez is bizonyítja, hogy a magyarság vállalása nem pusztán származás kérdése. A szellemi örökség, amelyet ők maguk után hagytak, nemzedékeket tanított bátorságra, és nevelt hazaszeretetre. Mi, magyarok viharos történelmünk során megtanultuk, hogy a szabadság nem magától értetődő, a veszteség pedig nem örök. Bár a szabadságért folytatott harcunkat két nagyhatalom összefogásával leverték, a magyar szabadságvágyat sosem sikerült letörni. A függetlenség eszméje tovább élt és erősödött nemzetünkben” – fogalmazott az államtitkár.

Az 1848-as tizenkét pontból az Erdéllyel való uniót követelőt idézte, amellyel akkor a nemzet egyesítését tűzték ki célul, és megnyugvással állapította meg, hogy mostanra „a bennünket elválasztó országhatárok ellenére közjogi és szellemi értelemben sikerült egyesítenünk a nemzetet”, és „ma már büszkén jelenthetjük ki, hogy a magyarság soha nem volt ilyen erős és összetartó, mint most. Mindez pedig annak köszönhető, annak is köszönhető, hogy miképp a szabadságharc idején is, mindenki megteszi azt, amit megkövetel tőle a haza.”

Meglátása szerint az erdélyi magyarság esetében ez most nem más, mint az összefogás, amelynek erejét ismét meg kell mutatni. „Ahhoz, hogy az eddigi munka folytatódjon, a jövőben is erős magyar érdekképviseletre van szükség, mert a magyarok ügyét csak a magyarok tudják képviselni. Most ismét önök előtt áll a feladat, hogy megerősítsék az összetartozásukat, és a jövőben is biztosítsák az erős magyar érdekképviseletet Romániában” – utalt a közelgő parlamenti választásokra.

Nem áldozhatjuk fel a jövőnket!

Fejér László Ödön ünnepi beszédében feltette a kérdést: mit tehetünk ma annak érdekében, hogy a történelmi hőseink által ránk hagyott szabadságot, méltóságot, nemzeti büszkeséget megőrizzük, életben tartsuk.

„Amikor eljön a számadás pillanata, felemelt fővel nézhetünk bele életünk görbe tükrébe? Megengedjük azt, hogy politikai érdek, pénz, hatalom elszakítson minket családjainktól, barátainktól, nemzettársainktól azért, hogy hamis ideológiáknak, liberális eszméknek, globalizációs törekvéseknek helyt adjunk? Azt gondolom, ezzel szentségtelenítenénk meg mindazt, amiért a vértanúk az életüket adták. Ezt sem velük szemben, sem unokáinkkal szemben nem engedhetjük meg magunknak. Nem tiporhatjuk el történelmünket, és nem áldozhatjuk fel jövőnket” – fogalmazott az RMDSZ Kovászna megyei szenátora.

„Magyar kisebbségként nekünk mindig bebizonyítani kellett és kell, a mai napig mindenért a dupláját kell fizetnünk, de az évek folyamán bebizonyítottuk, a helyhatóság vagy a parlamenti választásokon is akár, hogy a székelység mindig össze tud fogni. Sokszor úgy tűnik, nehezen fordul a szekér kerete, de haladni tudunk előre a megmaradás rögös útjain” – tette hozzá.

Végül Vetró András mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak munkái „nemes anyagba” való öntéséhez. „Mert így dacol majd az idő vasfogával, túlélvén jócskán a művészt is, és alkalmat ad az eljövendő generációknak, hogy fejet hajtsanak mártírjaink előtt” – így a szobrászművész, kifejezvén reményét, hogy jelen munkái a következő évfordulóra Kézdivásárhely testvérvárosában, Mezőkövesden is otthonra találnak.

A plakettek felavatását, illetve a koszorúzást megelőzően az iskola tanulói Erős a hitem, nem tépik árnyak című műsorukkal állítottak méltó emléket az aradi tizenháromnak. Verssel, tánccal idézték fel a korabeli eseményeket, elhangzottak a vértanúk utolsó mondatai, énekbe sűrítették tragikus sorsukat.

Az ünnepséget követően Vetró András szobrászművész lapunknak elmondta, évekkel ezelőtt kapott felkérést a plakettek megalkotására, de akkor csak gipszből állt módjában elkészíteni azokat, ami 5–6 évente szükségessé tette az eső vájta lyukat kipótlását. Incze Lászlótól, a ma nevét viselő céhtörténeti múzeum egykori igazgatójától kapta meg az aradi tizenhármat ábrázoló rézkarcokat, egy korabeli művész munkáit, azok alapján látott munkához, de az aradi Szabadság-szobor domborművei is inspirálták. Sujászky Eusztákot azért „csatolta” hozzájuk, mert egyrészt egy ideig a kézdivásárhelyi minorita rendházban szolgált, másrészt meg ő volt Damjanich tábornok egyik gyóntatópapja. Talán ezért is a szerb származású tábornok áll hozzá a legközelebb, meg is fordult abban az aradi házban, ahová kivégzése után a holttestét kivitette az özvegye. Akkoriban felmerült, hogy azon ház falán is el kellene helyezni a róla mintázott plakettet; végül oda nem került, de a szolnoki múzeumba igen.

Fotó: Tuchiluș Alex