Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az orosz-ukrán háborúról, székely miniszterről, határőr-gyalogezredekről is szó esik

Az orosz-ukrán háborúról, székely miniszterről, határőr-gyalogezredekről is szó esik Kultúra

Hétfőn kezdődik, és vasárnap estig tart az Erdővidéki Közművelődési Napok 30. kiadása. A szervező Gaál Mózes Közművelődési Egyesület tizenkilenc településére juttat el legalább egy eseményt Alsórákostól Zalánpatakig.

Hirdetés
Hirdetés

Demeter László, a szervező Gaál Mózes Közművelődési Egyesület vezetője megfogalmazása szerint a 30. Erdővidéki Közművelődési Napok során, a hagyományokhoz hűen a helyi értékek kidomborításán lesz a hangsúly. Magyarországról többek között Kaiser Ferencet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensét, biztonságpolitikai szakértőt, Csikány Tamás tábornok, hadtörténészt, Domonkos László író, újságírót, Böszörményi Gergely lemezkiadót, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnökét, valamint Sipos Endre festő- és grafikusművész hívták meg előadást tartani, Marosvásárhelyről pedig Kádár Annamária pszichológus, tréner, egyetemi oktató érkezik.

Utóbbi hétfőn 17 órakor indítja a programsorozatot a baróti művelődési ház Bodosi Dániel-termében, ugyanott 19 órakor Hoffmann Edit ny. muzeológus könyvét mutatják be, amelyben a Baróti Városi Kórház történetéhez szolgál adalékokkal. Ezzel egy időben a nagyajtai Kriza János Kultúrotthonban a köpeci református dalárda és az erdőfülei Dobó néptánccsoport lép fel, a helyi iskolások pedig népdalcsokrot adnak elő.

Október 8-án, kedden 10 órakor Fekete Hunor népzenész, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola oktatója tart hangszerbemutatót a Bölöni Farkas Sándor Általános Iskolában, majd 18 órakor a bodosi Budai Emília Közösségi Házban immáron felnőttek számára is. Az alsórákosi református parókiában ugyanekkor kezdődik a baróti Kelekótya Együttes interaktív zenés gyermekfoglalkozása, az erdőfülei alsó iskolában a helybéli Deák András és Szőcs Szilárd Szenvedélyünk Erdővidék című filmjének, illetve könyvének bemutatója (ezt szerdán 19 órakor a köpeci régi felekezeti iskolában, csütörtökön 18 órakor a vargyasi unitárius szeretetotthonban is megismétlik), míg 19 órától Lakatos Csilla Fedezzük fel Erdővidéket című honismereti munkafüzetéről lesz szó a Demeter Zoltán vezette baróti Tortoma Önképzőkör foglalkozásán.

Október 9-én, szerdán 18 órakor a Kelekótya Együttest már az apácai Evangélikus Gyülekezeti Nagyházban találjuk, miközben a baróti művelődési házban Zakariás Erzsébet néprajzkutatónak átadják az Erdővidék Kultúrájáért Díjat. Laudációt mond Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár, közreműködnek Ségercz Feri és meghívottjai Sepsiszentgyörgyről.

Október 10-én, csütörtökön 11 órától ugyanitt az Alma együttes koncertezik (a belépő ára 15 lej), 19 órától a Magyar Örökség Díjról értekezik Böszörményi Gergely és Sipos Endre, 19.30-tól pedig Domonkos László tart előadást Nagybaczoni Nagy Vilmos, a székely miniszter címmel. A nap folyamán 17 órától a székelyszáldobosi Valál Néptánccsoport hívja közös táncházba a helyieket a zalánpataki kultúrotthonba, 19 órától Préda Barna néprajzkutató tárja a közönség elé Mesék földjén című könyvét a szárazajtai református imateremben, míg az ürmösi kultúrotthonban a nagybaconi Pásztortűz néptánccsoport és a Felsőrákosi Hagyományőrző Dalcsoport szórakoztatja a közönséget.

A felsőrákoi asszonykórus idén is szórakoztatja közönségét FOTÓ: SZÉKELY HÍRMONDÓ-ARCHÍV

A Candlelight Castle-koncertsorozat különleges eseménnyel csatlakozik a programsorozathoz. Ugyancsak csütörtökön 18 órától a miklósvári Kálnoky-kastély borospincéjében a Classical Singers énekegyüttes magyarsanzon-válogatással örvendezteti meg a nagyérdeműt. A rendezvény bárki előtt nyitott, a belépés díjtalan.

Október 11-én, pénteken 13 órától ismét a Magyar Örökség Díjról esik szó, ezúttal Baróti Szabó Dávid Iskolaközpontban, 18 órától a vargyasi Sütő István bútorfestő mesél családjáról a felsőrákosi unitárius templomban. Domokos László a fentebb említett témát a nagybaconi hallgatóság előtt is kibontja (19 órától a református imateremben), ezzel párhuzamosan Préda Barna Értékek mentén címmel tart előadást a székelyszáldobosi régi kántori lakon.

Október 12-én, szombaton előbb (17 órától) Lakatos Csilla munkafüzetét mutatják be a kisbaconi régi papi lakon, egy órával később a nagybaconi fúvószenekar lép fel az ottani kultúrotthonban. 18 órától Csikány Tamás hadtörténész A székely határőr-gyalogezredek története, 1762–1851 című kötete kerül terítékre, illetve beszélget a szerzővel Magyarosi Sándor történész az olaszteleki református közösségi házban, 19 órától Keleten a helyzet változatlan? Az orosz-ukrán háború első 36 hónapja címmel Kaiser Ferenc tart előadást a baróti művelődési ház Bodosi Dániel-termében.

Október 13-án, vasárnap 13 órától A három kismalac című bábszínházba várják – főként – a gyerekeket az olaszteleki kultúrotthonba, 18 órától a baróti Alteregó színjátszócsoport adja elő Nálunk ilyen nincs című darabját a bibarcfalvi Józsa Ferenc Kultúrotthoban. Az Erdővidéki Közművelődési Napok 30. kiadása tábortűzzel, gitáresttel, közös énekléssel zárul, ugyancsak 18 órától Erdővidék Múzeumának udvarán.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás