Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sokba kerül a havi ellátás a szeretetotthonban, mégis szükség van a szolgáltatásra

Sokba kerül a havi ellátás a szeretetotthonban, mégis szükség van a szolgáltatásra Kovászna megye

Óriási igényt elégített ki a sepsiszentgyörgyi Szilvássy Carola Szeretetotthon, amikor lehetőséget teremtett azoknak az időseknek az elhelyezésére, akiknek a felügyelete egészségi és szellemi állapotuk leromlottsága miatt már nagy gondot jelentett családjaiknak. A rendkívül modern, kényelmes idősotthonban a demenciában szenvedő ellátottak számára fenntartott részlegen minden hely betelt, de önellátó időseket még tudnak fogadni.

Hirdetés
Hirdetés

Az Erdélyi Református Egyházkerület kezdeményezésében, a magyar állam támogatásával megvalósult, tavaly májusban felavatott otthonba először a Diakónia Keresztyén Alapítvány Idősgondozó Ágazata költözött be, majd lassan helyet kapott itt az ágazat többi, támogató jellegű szolgáltatása is: a nyugdíjasklub, az Alzheimer-kávézó, illetve a gyászcsoport.

Idén júliustól megkezdődött az alkalmazottak felvétele, illetve a szolgáltatás minisztériumi akkreditációjának igénylése, ami gyorsan és akadálytalanul megtörtént: a bizottság először megadta a három hónapra érvényes ideiglenes működési engedélyt, de jóval annak lejárta előtt már a végleges engedély jóváhagyáshoz szükséges ellenőrzéseket is elvégezték. Megkapták a maximális pontszámot, a napokban meg is kell érkeznie az engedélynek – tájékoztatott Tóth Anna lelkész, az idősgondozásért felelős ágazat vezetője, a Szilvássy Carola Otthon igazgatója.

Az idősotthonban összesen 80 férőhely van: 34 a fennjáró, magukat ellátni képes idősek számára, illetve 46 személyt tudnak fogadni az ápolóotthon-részlegen. Ez egy elkülönített szárnyban található, ahol a magatehetetlen vagy demens betegeket helyezik el egyágyas szobákban. Itt minden hely betelt, tudtuk meg, sőt, már a várólistán is 14-en vannak, ami nem csoda, tekintve, hogy az állam az ilyen idősek elhelyezésére nem tud megoldást nyújtani, csak nagyon kevés magánintézmény fogadja be őket.

Itt az idős személy mindent megkap, amire testének-lelkének-szellemének szüksége van. Fotó: Szilvássy Carola Szeretetotthon

Az egyházi fenntartású intézményben a hozzátartozók joggal remélhetik, hogy szeretteiket emberhez méltó bánásmódban részesítik, azaz erőszak és megalázás nélkül gátolják meg, hogy eltávozzanak, ha éppen az jutna az idős személy eszébe, ami egy demens betegnél nem ritka eset. Az időjárás, a gyógyszerek mellékhatásai, a napszakok szintén befolyásolják az ott ápoltak hangulatát, cselekedeteit, végtelen türelemre van szükség, ahhoz, hogy leszereljék őket. Be kell szállni az ő világukba, ez a megoldás, magyarázta Tóth Anna, aki egy „csőtörésre” hazaigyekvő bácsinak magyarázta el, hogy „a szerelést a lépcsőházfelelős jövő hétre halasztotta”.

Az idősotthon összesen 47 fős személyzettel működik – ennyi föltétlenül kell is a szociális vállalkozásokat működtető törvény szerint –, így tudja biztosítani a szakszerű ellátást, étkeztetést, fodrászt, foglalkoztatást, animátorokat, fogyóanyagokat. Egyébként a vonatkozó jogszabályok szerint a befizetések 80 százalékát a személyzetre kell fordítani, a működtető a maradék 20 százalékból tarthatja fenn az épületet.

Mivel a szeretetotthonnak önfenntartónak kell lennie, a szolgáltatás árában is meglátszik a színvonal: a fennjárók esetében 4600 lejbe kerül a havi ellátás, a demens vagy magatehetetlen betegek után 6200 lejt kell befizetnie a hozzátartozóknak. A székelyföldi keresethez viszonyítva ezek rendkívül magas összegnek tűnnek, de az igazgatónő elmondta: az állam a magánintézményeket nem, de a rászorulókat támogatja és ők mindenkinek elmagyarázzák, hogyan is lehet megszerezni azokat a juttatásokat, amelyre jogosult egy-egy idős. Így ha valaki olyan állapotban van, hogy személyi gondozóra szorul, de intézményben helyezik el, akkor 2200 lej jár neki (egy nettó minimálbér), ha az első rokkantsági fokozatba sorolják be, akkor további 700 lejre jogosult, ezen felül a nyugdíját is bele lehet számítani a befizetendő összegbe és máris csak a kis különbség terheli a családot.

Jelenleg 60-an vannak az intézményben, a fennjáró időseknek fenntartott részlegen még 20 személyt tudnak fogadni. A bentlakók többsége sepsiszentgyörgyi, de Hargita, Brassó és Kolozs megyéből is vannak ellátottjaik – közölte Tóth Anna.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások