Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hatszáz gyermek ebédjéért és oktatásáért vállal felelősséget a Diakónia

Hatszáz gyermek ebédjéért és oktatásáért vállal felelősséget a Diakónia Kovászna megye

Kisnyugdíjasok, minimálbérért dolgozók kisebb adományaiból, nagy cégek több tízezres felajánlásaiból sikerült 600 háromszéki gyermek délutáni étkeztetését biztosítani a Diakónia Alapítványnak – de továbbra is szükség van minden lejre.

Hirdetés
Hirdetés

Örömmel adta hírül a hét elején Torma Vera, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány családsegítő ágazatának igazgatója, hogy idén is sikerült elindítaniuk a KinderEd programot. Ez két éve ígérkezik különösen nagy kihívásnak a délutáni oktatási program történetében: akkor szüntette be a támogatást a Svájci Evangélikus Egyházak Szervezete (HEKS), amely negyedrészben, 500 ezer lejjel hárult hozzá a költségekhez, mindamellett, hogy a megyei tanács, az érintett helyi önkormányzatok és a szülők is adták a maguk negyedrészét.

A Diakóniának tehát egész éves erőfeszítése arra irányult, hogy adományokat gyűjtsön erre a célra, és megkereste régi támogatóját, a Rotary Klubot is, amellyel 2011-ben elindította a programot, igaz, akkor még csak egyetlen csoportnyi gyermeknek.

A Rotary Klub készséggel társult a kezdeményezéshez, már két ízben az éves Rotary-bálokon erre a célra is gyűjtött támogatást. Az adományok összege mindig meghaladta a 100 ezer lejt – idén 160 ezer lej volt. Mindemellett hatásosnak bizonyult a klasszikus és a közösségi médiában való folyamatos jelenlét, az állandó buzdítás is arra, hogy „Fogd meg te is egy kisgyermek kezét!” – vagyis aki csak teheti, havonta járuljon hozzá 100 lejjel egy gyermek étkeztetésének és oktatásának költségeihez.

Szerény jövedelmű magánszemélyek is meghallották a felhívást, ugyanakkor idén is volt cég, amely titokban (és egymaga) 46 ezer lejt adományozott. Az adók 3,5 százalékának felajánlásából érkezett összeg is sokat számított.

Sokan segítenek kis összeggel, nagy lélekkel

A begyűlt összeg előreláthatóan nem lesz elég arra, hogy a tanév végéig működtetni tudják a KinderEd programot – mondta Torma Vera –, de remélik, hogy mindig lesznek, akik „kis összeggel, de nagy lélekkel” támogatnak, miközben a nagy összegű támogatásokra is szükségünk van ahhoz, hogy a stabilitásunkat megőrizzék, hiszen nekik előre kell kifizetniük a szolgáltatókat, és csak azután igényelhetik az összeget a megyei, helyi önkormányzatoktól.

Már több éve tartják az 550-es létszámot, azaz ennyi gyerekről gondoskodnak Kovászna megyében, de idén még sikerült ötven mélyszegénységben élő kisborosnyóit is bekapcsolniuk a programba. „Ott elsősorban táplálékra van szükség, és arra, hogy a figyelemzavaros gyermekeket kicsit taníthatóvá fejlesszük” – mondta az igazgatónő. Egyébként az is nagy kihívás a szervezőknek, hogy az oktatáshoz tanítókat találjanak.

Kisnyugdíjasok, minimálbérért dolgozók kisebb adományaiból, nagy cégek több tízezres felajánlásaiból sikerült 600 háromszéki gyermek délutáni étkeztetését biztosítani a Diakónia Alapítványnak – de továbbra is szükség van minden lejre.

Fotó: Diakónia Keresztyén Alapítvány

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás