Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata
Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét c...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Nedves, hideg időben, fagyott pályán esett egymásnak a két csapat, ám a vendégek hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést. A 2. percben szabadrúgáshoz is jutottak, a beadást Butuza rosszul öklözte ki, ám végül szögletre pattant a labda. A 10. percben újabb vendég-szabadrúgást jegyezhettünk, ezúttal a beadás Murgoci-t találta meg, ám az Unirea játékosa a labda mellé rúgott. Négy perccel később újfent gólhelyzetbe kerültek a vendégek, ekkor Cireș lövése szállt a kézdiek kapuja fölé.
Ennek ellenére a18. percben a KSE állt nagyon közel a góllövéshez, amikor a labda a Fábián lövéséhez rosszul nyúló kapus lába között a háló irányába pattant, ám a hálóőr végül mégis mentett.
A 21. percben egy lesgyanús helyzet végén Bordun lövése a kapufán csattant, erre Drugă 25 méterről eleresztett szabadrúgásával válaszoltak a kézdiek, ám a lövés a sorfalról kipattant.
Az addig bizonytalankodó Butuza a 37. percben lemosta minden bűnét, amikor egy közeli lövést ütött kapu fölé.
A folytatásban kiegyensúlyozott játékot láthatott a mintegy negyven néző, ám igazi gólhelyzethez egyik csapat sem jutott szünetig.
A második játékrész első forró helyzete a vendégek kapuja előtt történt, ekkor egy beadást követően a labda a Braniștea-i védő kezén pattant, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt. A 62. percben Gajdó beadását Cranțea rúgta rá, ám Ursu hárított. A hazaiak Barta (63. perc) és Dobos (70.) révén még étszer veszélyeztették a vendégek kapuját, ám onnantól ismét a galaciak futballoztak többet.
Az elkerülhetetlen a83. percben következett be, amikor egy jobboldali beadást Hilohi a hálóba fejelt.
A KSE kétségbeesett támadásokkal próbálkozott, ám sikertelenül és a mérkőzés hosszabbításában ismét a vendégek szereztek gólt: ekkor egy KSE támadást követően a bíró faultot ítélt a vendég kapus javára (bár a hazaiak 11-est kértek), a gyors támadás végén pedig Coman megszerezte a második gólt: 0–2.
A KSE a 4. helyen telel, az alapszakasz utolsó három fordulóját jövő év márciusában játsszák.
Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, alapszakasz, 15. forduló
Kézdivásárhelyi SE – ACS Unirea Braniștea 0 01502 (0–0)
KSE: Butuza – Albu, Druga, Gergely, Neamțu, Gajdó, Rusu, Nechita, Barta, Cranțea, Fábián. Cserék: Csiki, Clinciu, Bandi, Veres, Cîrstian, Fülöp, Dobos, Zöld, Bunduc. Edző: Negoiță Liviu.
ACS Unirea: Ursu – Mihai, Popa, Murgoci, Enache, Hilohi, Cireș, Bordun, Frunză, Răducan, Grădinaru. Cserék: Toader, Cireș, Coman, Lefter, Vasile, Munteanu, Neagu, Olteanu, Moroianu. Edző: Gheorghiță Ion.
Hogyan sikerult lefagyasztani a palyat +10 fokban?