Börtönnaplót írt a kommunisták lágerében

Nem minden olvasónknak adatott meg kommunista diktatúrában élni, de annak rémtetteiről nem szabad megfeledkeznünk. Az emlékezetfrissítéshez jó alkalmat kínál Puskás Lajos Szamosújvári börtönnapló (1947) című könyvének sepsiszentgyörgyi bemutatója.

Szerzője öt hónapot húzott le mindenféle ítélet nélkül a kommunisták lágerében. Puskás Lajos Szamosújvári börtönnapló (1947) című könyvét december 17-én, kedden 17 órától a fia, Puskás Attila, valamint Ferencz Csaba, a Háromszék napilap munkatársa mutatja be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A Kondorosy Szabolcs szerkesztésében megjelent kötet a Lágeristák kiskátéját, börtönverseket, a fogságban született leveleket és rajzokat is tartalmazza, de oldalain megtalálható a Szamosújváron ebben az időben fogva tartottak névsora és rövid életrajza is.

A Puskás Lajos piarista tanár által szervezett, 1940 és 1944 között a Magyar Népközösség jogutódjaként a kolozsvári magyar társadalom meghatározó részét összefogó Tízes Szervezet 1944 novemberében – a helybeli magyar és román kommunisták nyomására – feloszlatta önmagát. Vezetői nem sokkal utána, a kommunista befolyás alatt álló Népvédelmi Egyesület keretében hiába alakították meg a Kolozsvári Szomszédsági Szervezet kezdeményező-bizottságát, az elvtársak annak működését sem engedélyezték. Sőt, még a szélsőbalos Nagy István író is vezércikkben támadt rájuk a Világosság címlapján!

Ez már későbbi letartóztatások előszelét jelentette: 1947. május 4-ről 5-re virradó éjszaka mintegy hatszáz román és magyar ellenzéki személyiségre csaptak le a kommunista hatóságok. Az otthonukból elhurcoltak között volt – megannyi értelmiségi, pap, szerzetes mellett – Pásztai Géza ügyvéd, szociáldemokrata politikus, Bartha Ignác és dr. Váró György ügyvédek, korábbi országgyűlési képviselők, Oriold Béla egyetemi tanár, Elekes Viktor, a Bethlen Kollégium rektor-professzora, Juhász Antal marosvásárhelyi hittantanár, Árvay Árpád és Kakassy Endre újságírók, Szigeti József író, Kónya Ernő és Sass Kálmán református lelkészek, dr. Hadnagy János zetelaki római katolikus esperes és az akkor 46 éves Puskás Lajos tanár.

Utóbbi esetében főként a cserkészmozgalomban vállalt szerepe, a moldvai csángókkal kiépített, valamint magyarországi kapcsolatai szúrták a hatalmon lévők szemét, akik 1947-ben fél évig, bírói ítélet nélkül tartották rabként a szamosújvári lágerbörtönben. Ez idő alatt vetette – a felesége által becsempészett – papírra az általa ott átélteket. Szabadulása után falusi tanítóként dolgozhatott, állandó megfigyelés alatt, 1982-ben hunyt el Kolozsváron.

Július 14. Hétfő. Ilyenkor a legnagyobb a nyomorúság. Az otthoni étel elfogyott, a rabok jönnek koldulni. Nem tudunk adni, nekünk sincs. Szerencsétlenek éhen halnak. Naponta elpusztul egy-kettő. Mikor adni nem tudunk, a szemétből keresnek ki eldobott, romlott ételt. Úgy falják, mint a kutyák. Egy ízes papírt a szemétbe dobtam, alaposan lekaparva. Egy rab kiszedte, lenyalta. Ugyanez megtörtént WC-re vitt papírral, melynek széle ízes lévén, valaki ledobta a földre, nem használhatta. Eddig még reggelire kaptunk egy kis teát máléval, ez már a harmadik napja megszűnt.

(…)

Szeptember 18. Csütörtök. Utolsó hazai falatok. Holnap újra kezdődik az éhezés. Mások bőségesen étkeznek, én csak egy málékockát kérek attól, aki ma kapott csomagot bőségesen (Juhász). Visszautasít. Engem, egykori tanárát, aki valamikor érette és tanulótársaiért sok álmatlan éjszakát töltöttem (cserkésztáborok gondjai). Kéretlen senki sem ajánl fel semmit – egy kivétel a gyáros (Fey), aki kéretlenül is lisztet és paradicsomot adott nekünk tegnap: egyik pap, másik kapitalista! Jól írja az Írás: Nem beszéddel, hanem tetteinkkel legyünk Krisztus követői! Micsoda ellentét: a szabadulásért mindennap kilencedet tart, imával ostromolja Istent, de bőségében megtagadja a segítséget az éhezőtől –, akinek még adósa is, mint egykori diákja.

(Részletek Puskás Lajos naplójából)

Börtönnaplóját, pontosabban annak egy gépelt változatát fia, a kommunista börtönök poklát ugyancsak megjáró Puskás Attila 2008-ban adta ki magyarázó szövegek és lábjegyzetekkel ellátva, amelyek az apját figyelő ügynök-besúgókról is lerántotta a leplet. Amint azt Ferenc Csabától megtudtuk, a most bemutatandó kötet alapjául az időközben előkerült eredeti, kézzel írt változat szolgált.

1947 és 1964 között a romániai börtönrendszerhez a szekuritáté és a belügyminisztérium „vallatóhelyiségei” (pl. Malmais, Uranus stb.), az „elosztó helyiségek” (Bodzavásár, Bákó, Ghencea, Rahova, Zsiláva stb.) és a tulajdonképpeni politikai átnevelő-megsemmisítő intézetek (Botosány, Csíkszereda, Máramarossziget, Mislea, Nagyenyed, Ocnele Mari, Râmnicu Sărat, Szamosújvár stb.) tartoztak – összesen 54 börtön, 8 kiskorúak és 2 gyerekek befogadására szánt létesítmény, valamint 37 munkatábor (Duna-Fekete-tenger Csatorna, Midia, Periprava, Poarta Albă stb.) Ezekben 1989-ig mintegy 90 ezer politikai fogoly „fordult meg” a jogi eljárás nélkül fogva tartottakat, kivégzetteket nem számolva.

Szamosújváron már 1786 óta börtön működik, többek között a híres betyár, Rózsa Sándor is itt raboskodott, illetve hunyt el; 1945-ben sorolták az I. kategóriájú börtönök közé. Az igazi terror itt 1950–1952 között tombolt, miután a pitești-i börtönből ide helyzetek át néhány, kínzásra szakosodott vallatót. 1959 júliusában a cellákban hozzávetőlegesen 4500 elítéltet tartottak fogva, 1958 júliusa és 1960 júliusa között 28 politikai elítéltet végeztek ki.

Fotó: Bedő Zoltán