Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Adóemelésről döntöttek a sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselők

Adóemelésről döntöttek a sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselők Kovászna megye

Többek között adóemelésről döntöttek az év utolsó rendes tanácsülésén a sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselők, továbbá ünnepélyes keretek között adták át a kiváló tanulmányi eredményeket felmutató végzős diákoknak a Szent György-ösztöndíjat.

Hirdetés
Hirdetés

A helyi tanácsnak minden évben dönteni kell az egy évre érvényes adók összegéről: a most elfogadott határozat szerint a múlt évre lejelentett 10,4 százalékos infláció arányában nőnek az adók a magánszemélyek részére, a jogi személyeknek maradnak a 2024-ben érvényes értékek.

Az illetékek szintjét Tóth-Birtan Csaba alpolgármester a következő példával szemléltette: ha egy 1400 köbcentis autó és egy 70 négyzetméteres lakás törvény által megengedett legkisebb adója 359,25 lej, a maximális 1169 lej. Ebben az intervallumban Szentgyörgyön az adók a minimumhoz vannak nagyon közel: e két vagyontárgyért 399 lejt fizetnek.

Ha valaki március végéig befizeti a kötelező éves adóját, 9 százalékos kedvezményben részesül, illetve aki az év során legalább három alkalommal vért adott, csak az adó 50 százalékát kell befizetnie.

Csak az ingatlanadó felét kell kifizetniük azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek nyugdíjuk kevesebb, mint az országos minimálbér, és nincs a tulajdonukban más telek vagy ház azonkívül, amelyben laknak. Ugyanakkor az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosai akár 500 százalékos többletadóval terhelhetők, ezen az ülésen is több épületre róttak ki három-négyszeres adót, köztük – már sokadjára – a Román Posta tulajdonában levő központi műemlék épületre, valamint az Electrica tulajdonában levő Nicolae Bălcescu utcai romosodó épületre.

2025-ben 10 százalékkal nőnek a szemételhordási díjak, magán- és jogi személyek számára is, így városon egy személy után 23 lejt kell majd fizetni, falun pedig 14 lejt.

Elhangzott az is, hogy 500 000 lejes költségvetéssel ismét működni fog a helyi roncsautóprogram.

Öt diák kapott ösztöndíjat

Hagyományosan az év utolsó tanácsülésén adják át az erőfeszítést és kitartást honoráló, 5000 lejes pénzjutalommal járó kiválósági ösztöndíjakat a helyben tanuló tizenkettedikes diákoknak. Idén 15-en pályázták meg az ösztöndíjat, a különböző versenyeken és más tevékenységekben elért eredmények alapján a legtöbb pontot a Székely Mikó Kollégium öt diákja szerezte meg.

Fotó: Tuchiluș Alex

A tanácsülésen részt vevő szüleik előtt elhangzott az is, hogy ki mivel érdemelte ki a jutalmat:

  • a listát 146,7 ponttal vezető Dezső Szilárd a középiskolai évek alatt több országos vagy nemzetközi fizika-, illetve matematikaversenyen bizonyított, díjakat, dicséretet hozott haza, de megvan a német nyelvvizsgája is
  • Pildner Ádám (131,47 pont) fizika tantárgyolimpián jeleskedett, a Kenguru és a Can Sat verseny díjazottja, angolból és németből nyelvvizsgázott, túrázik, fotózik, önkénteskedik. Tanulmányait a kolozsvári műszaki egyetemen szeretné folytatni.
  • Kovács Koppány (102,85 pont) országos matekversenyek díjazottja, a Kavalkád iskolaújság korrektora, táncol a baróti Szinkron tánccsoportban és énekel a Székely Mikó Kollégium kórusában Török Annának
  • (87,31 pont) német és angol nyelvvizsgája van, a Tamási Áron Színház önkéntese, ő angol nyelvi versenyeken ért el szép eredményeket
  • Bereczki Balázs 78,42 matematika és sport területén jeleskedik, a Turul Iroda önkéntese.

Minden diák a XII.A osztályból került ki, amelynek matematika szakos osztályfőnöke, Deák Éva szintén elismerésben részesült.

Fotó: Tuchiluș Alex

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük