A vállalatok minden problémájára a kisujjukban van a megoldás

Múlt héten első lett a vermonti nemzetközi esettanulmány-versenyen a kolozsvári Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Egyetem magyar egyetemistákból álló csapata. A sepsiszentgyörgyi csapattaggal, Bokor-Tóth Krisztinával beszélgettünk. 

– Hogyan kerültetek ki a január 6-13 között lezajlott vermonti versenyre, az Egyesült Államokba?

– Az esettanulmány-versenyek arról szólnak, hogy diákok egy valós vállalati problémára kell megoldásokat kidolgozzanak, majd egy prezentációban bemutatniuk egy vállalati szakemberekből és akadémikusokból álló zsűrinek. Ezúttal kimondottan családi vállalkozások problémáira kerestük a választ az University of Vermont által szervezett nagypresztízsű, világkupának nevezhető megmérettetésen, ami a legrégebbi a hasonló esettanulmány-versenyek közül.

– Min kellett átdolgoznotok magatokat a döntőbe jutásig?

– A verseny négy fordulós volt, mindegyikben készen kaptunk egy-egy problémahelyzetet a szervezőktől: egy 10-18 oldalas dokumentumban leírták a tudnivalókat az iparágról, a cég hátteréről, meg a megválaszolandó kérdéseket, majd négyünknek egy szobába bezárkózva, internetes vagy másfajta segítség nélkül, két laptopon négy óra alatt kellett kidolgoznunk a cselekvési tervet és rögtön azután angolul prezentálnunk.

– Beszélnél kicsit részletesebben is arról, a családi vállalkozások milyen természetű nehézségeit kellett megoldanotok?

– Több forduló volt, az előválogatókat is beleértve négy, három esetben pedig hasonló helyzettel álltunk szemben: először egy maláj építkezési vállalatnak, aztán egy mexikói kézműves fagylaltgyártónak, majd egy német nyomdának kellett javaslatokat tennünk arra vonatkozóan, hogy hogyan örökítsék át a céget a következő generációnak úgy, hogy megmaradjanak annak értékei. Még pontosabban egyik vállalkozásnál az örökös nem kívánt részt venni a cég további vezetésében, tehát meg kellett keresnünk a megfelelő befektetési csoportot, amely megvásárolhatja a vállalkozást, de meg is őrzi azt, egy másik esetben a több örökös (testvér) közül ki kellett választanunk a legalkalmasabbat és a többiek szerepét meghatározni, a maláj építkezési cég esetében pedig a generációk közötti kommunikációs problémákra kellett áthidaló megoldást találnunk.

– Három esetet említettél, a negyedik – és utolsó – bizonyára a legkomplexebb volt. Jól sejtem?

– A negyedik esetben, a döntőben egy svájci nemzetközi vállalat volt terítéken: ez különböző ízesítőket és kozmetikai termékeket gyártott nagyon innovatív és fenntartható módon, nagy cégek voltak a partnerei (Nestlé, L’Oreal). Ebben az esetben kicsi időutazást kellett tennünk visszafelé, mert úgymond 2021-ben, a koronavírus-járvány közepette kellett eldönteni, hogy az említett cég megvásároljon-e egy francia partnercéget, amely tökéletesen illett a fejlesztési tervekbe vagy sem? A gazdasági környezet ugye akkor elég sok kockázatot rejthetett, nekünk pedig meg kellett találnunk a család, a vezetők és befektetők számára a legkielégítőbb megoldást.

– Milyen közegben versenyeztetek, kik és honnan voltak a versenytársak?

– 24 csapat feszült egymásnak, volt köztük amerikai, kanadai, thaiföldi, Európából rajtunk kívül Németország képviseltette még magát.

– Mi volt a nehézség számotokra, illetve volt-e valamilyen előnyötök a többiekhez képest?

– A nehézség az volt, hogy nem az angol az anyanyelvünk és a prezentáció előtt nem tudtuk leírni a szövegünket. Előnynek tekintem, hogy kimondottan jól felkészült csapatunk volt és hogy mi csapattagok jól ismertük egymást, összhang volt köztünk, végül hogy mind dolgozunk már az egyetem egy-egy partnerválallatánál, így gyakorlati tudásunk is volt, amit fel tudtunk használni.

– Hogyan zajlott a felkészülés?

– Az egyetemen mi tagjai vagyunk a Gazdasági Tanácsadói Klubnak, amely tulajdonképpen egy vezetőképző és ahol a hasonló nemzetközi versenyekre is felkészítenek bennünket. Minket dr. Szász Levente, dr. György Lehel, dr. Rácz Béla Gergely és Kelemen Kincső doktorandusz készítettek fel, utóbbi el is kísért minket a versenyre.

– Kérlek mutasd be akkor a csapatot is!

– Három csapattársam, Bugár Anna, Bánffy Zsófia, Kovács Kata kolozsvári egyetemista, most elsőéves mesterképzősök adatvezérelt menedzsment szakon, én pedig másodéves mesteris vagyok vállalkozásmenedzsmenten.

– Amerikában volt idő lazulásra, városnézésre is?

– Egy szabad délutánunk volt, de a vendéglátó egyetem is szervezett nekünk programokat, például több közös vacsorát, ahol ismerkedhettünk a többiekkel. Elvittek a természettudományi múzeumba is, ahol a helyi kultúra érdekességeivel is megismerkedhettünk.

– Mi volt a legnagyobb élmény ezen az egyhetes kiszálláson?

– Egyértelműen az, hogy összemérhettük a tudásunkat a világ más részeiről, egyetemeiről érkezett hallgatókkal, és annak ellenére, hogy nekünk nem az angol az anyanyelvünk, sikert értünk el. Illetve egyik este mindenki beszélhetett a saját egyeteméről, és mi büszkén konstatáltuk, hogy az egyetemisták által képviselt intézmények közül a mienk, a Babes-Bolyai Tudományegyetem volt a legrégebben alapított felsőoktatási intézmény. Ez meg is lepte a többieket.

– Pár napja érkeztetek vissza az Egyesült Államokból, minden visszazökkent a régi kerékvágásba?

– Így van. Mind bejárunk dolgozni, illetve próbálunk felkészülni a január 20-án kezdődő vizsgaszesszióra.

– Mi tervezel az egyetem elvégzése után?

– Egyelőre úgy gondolom, hogy maradok a jelenlegi munkahelyemen, vagyis egy csirkehús-termékeket előállító vállalatnál, ahol marketing-specialista vagyok.

Fotó: Bokor Tóth Krisztina személyes archívuma