Hétpróbás mesebarangolók
Meseíró Elek apónk tiszteletére, valamint a Magyar Népmese Napjának megünneplésére a...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Még az igazi ősz napsugarait élvezhettük kint a réten, ahova hecserlit szedni mentünk, mikor kedves ismerős hang ütötte meg fülemet:„csiz-csiz”. Madarász kollégám is felfigyel a hangra, látom, abbahagyja a bogyók szedését, és a hang irányába figyel, majd rám néz, és mutat a kis madárcsapat felé, mondja: csízek. Intem, hogy én is észrevettem őket, és amíg elhaladtak, addig figyeltük a repülő csapatot, majd folytattuk a bogyók gyűjtését.
Dzsemnek, lekvárnak szedjük a hecserlit, télire. Minden ősszel az egyik kedvenc napom, amikor hecserliért megyünk a társammal. A szüretelési technikámon még lehetne fejleszteni, mert ugyan kesztyűt húzok, de így is meg-megszúr a tövis. Ráadásul szaporátlannak tűnik a munka, de a végeredménykor ez mind elfelejtődik.
Délutánra járt az idő, nyáron ilyenkor még messze az este, de most ősszel, a tél kapujában, amikor hamarabb sötétedik, igazodnunk kellett a természethez, és szedelőzködtünk, abban a reményben, hogy másnap is kisétálunk, ha nem romlik el az idő. Széncinege cserregte el magát az egyik bokorban, később egy fenyőrigó lepődött meg rajtunk, csattogva repült el.
Elindultunk hazafelé, útközben még kaptunk sárga gyűrűstinóru gombát, egy adagra valót gyűjtöttünk is. Egy tengeliccsapat szállt le közvetlen mellénk a bogáncsokra, újra megcsodáltuk tarka tollazatukat, és némán nyugtáztuk, hogy szép madarak. Nem hiába lett a 2017-es év madara.
Otthon a csipkebogyókat alaposan megmostam, végeiket levágtam, van, aki azt mondja, hogy ez teljesen fölösleges, de mivel csak egy kis adagot készíttettem, annyit, ami a családnak egész évben elég, ezért egy kicsit megpipizáltam. A megtisztított bogyókat egy fazékba tettem, felöntöttem vízzel annyira, hogy legalább kétujjnyira ellepje, majd odatettem lassú tűzőn főni. Míg főtt, addig elkészítettem a gombát. Ezután jött a macera munka, mert miután megfőtt a csipkebogyó, le kellett passzírozni. Na, ilyenkor minden évben felfogadom – de csak úgy magamban –, hogy többet nem gyűjtök, de eddig még egyszer sem tartottam be. A passzírozás után már az élvezetesebb művelet következik, ekkor mérem le, mennyi préselmény lett, ebből tudom meg, mennyi cukrot tegyek majd hozzá. A préselményt ezután odateszem főni, és mikor már pépszerű, hozzáadom a cukrot: 1 kg péphez 40 dekát. Még egy ideig főni hagyom, majd borkánokba rakom, és száraz dunsztban hagyom kihűlni.
Hamarosan itt vannak a hosszú téli esték, amikor egy csésze forró tej és lekváros kenyér mellett már egészen másként vélekedek a hecserlibogyók passzírozásáról.
Kelemen László