Lelki tüzek őrizője

Régi adósságot törlesztett ezzel a tárlattal, vallotta be Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a Sepsiszentgyörgyön működő Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) vezetője a tragikus körülmények között és fájdalmasan fiatal korában elhunyt Sükösd Ferenc (1937–1972) festőművész kiállításának megnyitóján. Az eseményre, melynek bensőséges hangulatát Kolcsár József színművész szavalatai is emelték, a művész özvegye Sükösd Éva, lánya Sükösd Emese, fia Sükösd Levente, valamint unokái, Júlia és Gergely jelenlétében került sor.

Talán igazságtalan volt a sors Sükösd Ferenccel szemben, hiszen alig 35 éves korában távozott az élők sorából, és így lehet, hogy küldetését nem tudta teljes egészében teljesíteni. A nemzedékéhez és baráti köréhez tartozó Balázs Imrének (1931–2012), Jakobovits Miklósnak (1936–2012), illetve még mindig alkotó Péterfy Lászlónak (1936) ugyanis az övénél sokkal több idő jutott. De vajon a megélt évek számával mérünk-e egy életművet? – a korán sem költői kérdés a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, Szücs György művészettörténész szájából hangzott el a megnyitón, az alkotót és festményeit méltató beszédében.

„Vannak néhányan, akiknek lelkében hatalmas tűz ég, és soha nem jön senki, hogy megmelegedjék annál… Őrizzük ezt a tüzet, magunkban, hordozzuk a föld sóját, és türelemmel – de mégis mily türelmetlenül várjuk az órát, míg jön valaki, aki meg akar telepedni ennél a tűznél, aki maradni fog” – vallotta Sükösd magáról és sorstársairól.

A január 5-ig látogatható kiállítás megtekintése után remélhetőleg sokan fognak majd letelepedni a Sükösd Ferenc festményeiből sugárzó szellemi tűznél, ezzel mint­egy választ adván a megnyitón elhangzott kérdésre is.