Születésének 130. évfordulóján szülőfaluja, Nagybacon kopjafát állíttatott Konsza Samu tanár, nyelvész, néprajzkutató emlékére. A kopjafaavató ünnepséget hétfőn, december 18-án délben tartották a róla elnevezett helybéli iskola bejárata mellett. Este a kultúrotthonban a nagybaconi diákok Konsza Samu gyűjteményéből összeállított műsorral is emlékeztek, mesejeleneteket, mesefeldolgozásokat, népi gyermekjátékokat, népdalokat és néptáncokat adtak elő.
Az iskolai ünnepségen a néprajzkutató életútját először Mihály Enikő VII. osztályos tanuló elevenítette fel: Konsza Samu Nagybaconban született 1887. december 15-én. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd a székelyudvarhelyi Református Kollégiumban tanult, magyar-latin szakos tanári oklevelet pedig Budapesten szerzett. 1912-ben kezdett tanítani a szászvárosi református Kun Kollégiumban, majd behívták katonának, részt vett az I. világháborúban, ahol meg is sérült.
1925-től a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanára volt 1948-as nyugdíjazásáig, ezt követően ugyanitt könyvtárosi munkát vállalt. Legjelentősebb munkái a három évtized kutatómunkáját összefoglaló Háromszéki magyar népköltészet (1957-ben jelent meg, benne több mint hatvan helységből összegyűjtött, másfélezernél is több népköltészeti alkotással), és az ennek mesefejezetéből később összeállított A szegény ember kincse című népszerű válogatása, amely 1969-ben jelent meg. Konsza Samu 1971-ben halt meg, sírja a nagybaconi temetőben található.
Baló Ervin, a Konsza Samu Általános Iskola igazgatója ünnepi beszédében mindenekelőtt taglalta az általa vezetett intézmény négy évvel ezelőtti névadó ünnepségének előzményeit. Mint mondta, mintegy tíz éve merült fel Nagybaconban, hogy miért viseli Benedek Elek nevét a helyi iskola, ha Elek apó nem itt született.
– Elkezdtünk utánanézni helyi, jelesebb személyiségeknek, de kevés kézzelfogható információt találtunk. Idősebbektől jött az ölet, hogy miért nem Konsza Samut választjuk névadónak, hiszen ő Nagybaconban született, itt is van eltemetve, és munkásságát is nyugodtan lehet a maradandó jelzővel illetni… Így viseli a nagybaconi iskola ma Konsza Samu nevét, a most avatott emlékjellel pedig régi adósságunkat törlesztjük iránta – mondta az igazgató.
Hozzáfűzte, hogy akik ismerték, azok szerint Konsza tanár úr csendes, szorgalmas, nyugodt ember volt, de életét sok nehézség kísérte. Átélt két világháborút, de a gyötrelmek közepette is mindig arra törekedett, hogy az általa tanultakkal a közösségét szolgálja. Így születtek meg a már említett jelentősebb művei.
„Szeretem a költészetet, szeretem az irodalmat, szeretem a könyvet, szeretem az embert” – idézte végül szavait Konsza Júlia magyar szakos tanárnő a Konsza Samu című ismertető füzetéből.
A Konsza Samu emlékére állított kopjafa Farkas István helyi fafaragó mester munkája, azon legalul a hazaszeretetet jelképező székely kereszt, feljebb az elismert szakembereket méltató Molnárgombja, majd a székely csillag, illetve nap található, felettük van az Élet vizének mintázata, amely a halhatatlanságot jelképezi, utalva Konsza Samu életművére, végül a kopjafát harang formájú szimbólum zárja, „vészharangként” figyelmeztetve az emlékezőket a régi dolgok, hagyatékok, népi értékek megőrzésének fontosságára.
Az igazgató szavai után Beián Boglárka előadásában Wass Albert Üzenet haza című versét hallgathatták meg a jelenlevők, végül Molnár Sándor nagybaconi református lelkipásztor áldotta meg a kopjafát.
„Lehet, hogy a mai emberek tudják, ki volt Konsza Samu, de jönnek majd újabb nemzedékek, amelyeket emlékeztetni kell majd tevékenységére, munkásságára. A kopjafák ezt a célt szolgálják: emlékeztetnek és figyelmeztetnek. Figyeljünk oda tehát jelentésükre, és becsüljük meg elődeink munkáját, mert ez mindnyájunk gazdagodására szolgál” – hangsúlyozta a tiszteletes.
Az ünnepség a Székely Himnusszal ért véget, amely a Vágási István vezette ifjú nagybaconi fúvósok zenei kíséretében csendült fel.