Székely–finn halleves (Dragomán György után, szabadon)

Mindenekelőtt leszögezném, hogy Dragomán György az a kortárs magyar író, aki nem veti meg (el) a fakanalat sem, és pihenés címszó alatt gyakran főz. Pillanatnyilag művei közül nem A fehér királyt méltatnám (azt inkább olvasom), hanem a finn hallevesét, mivel a gasztronómiához talán (csakis amatőr szinten) valamicskét konyítok.

Receptjében mindenekelőtt az ragadott meg, hogy az egyik alapanyag krumpli, ami ugye nálunkfelé nem nevezhető hiánycikknek, én meg mindig nagy élvezettel vetem bele magam egy újabb krumplis eledel leírásának rejtelmeibe, majd végezetül, ha elnyeri tetszésem, fel is jegyzem kicsiny könyvecskémbe.

Mondjuk a másik alkotóelem (ami a fő), a lazac, már nem a földön hever, miként a téma (no meg a krumpli), sőt kihalászni sem lehet a környező vizekből, csakis fagyott állapotában lelhető, hűtők polcain, horribilis árakért (gondolom, sokba kerül a repülőjegye, csakis első osztályon hajlandó utazni).

Levesünkhöz szükségeltetik még hagyma, esetleg póré is, vaj, babérlevél, szegfűbors, kapor.

A hagymát vajon megpároljuk, felöntjük vízzel és a kockára vágott krumplival (só, babérlevél, szegfűbors), majd végezetül rottyan párat a belepottyantott hal is. Túl sokáig nem érdemes főzni, mert nem a puhulás felé venné az irányt, hanem a keményedés felé. Ízesítjük apróra vágott kaporral, tejszínnel, esetleg pár csepp citromlével.

SzakÁ(rus) Cs(illa)