Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fekete Vince Szélhárfája

Fekete Vince Szélhárfája Kultúra

Nem egyszerű feladat két homlokegyenest ellentétes műfajú – haikukötet és verses meseregény – könyvet egyazon rendezvényen ismertetni a közönséggel, ám Fekete Vince jól vette az akadályt hétfőn este a kézdivásárhelyi Vigadóban. Az anekdotákkal, irodalmi eszmefuttatásokkal tarkított könyvbemutató számos derűs percet is szerzett a hallgatóságnak, és nem csupán az utóbbi kiadvány kapcsán.

 A Vigadó Akadémia sorozat 12. rendezvényén a szerző Szélhárfa és Ahonnan a nagy-nagy kékség című könyveiről beszélgetett Dimény H. Árpád költővel, lapunk munkatársával és Szonda Szabolccsal, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával. Amint Dimény H. Árpád a felvezetőben fogalmazott: ünnep volt a találkozás, hiszen mindenik az, amikor irodalmat művelő, ahhoz értő, iránta érdeklődő emberek megosztják egymással gondolataikat.
A Szélhárfa című kötet kapcsán megtudhattuk: Fekete Vincét vonzotta ez a tömör, kötött kifejezési forma, kihívást is jelentett, hogy megpróbálja „megszelídíteni” a haiku műfaját. Mivel teljes mértékben azonosulni a japán lelkülettel lehetetlen, ezeket „székely haikukként” is olvashatjuk, mondta. Maga a műfaj mintegy száz éve ismert magyar nyelvterületen, Kosztolányi honosította meg, de számos fordítója volt, míg Fodor Ákos az egyik legnagyobb mestere.
A klasszikus haikuval szemben számtalan megkötés, formai elvárás van: megszabott számú sor- és szótagszám, a cím hiánya, adott szimbólumkészlet (a felszálló kócsag a szerelmi bánatot, a hullám, a harmat az elmúlást jelképezi stb.). Ő maga például címekkel látta el sorait, amelyekkel nem megmagyaráz, épp ellenkezőleg: hozzáad valamit az értelmezésre váró „rejtélyhez”. A megadott szótagszámban a szerző egy teljes világot épít fel, ezért többször is el kell olvasnunk: először megértenünk, aztán éreznünk, hangzott el. A kötetcím kiválasztása kapcsán megosztotta a közönséggel: a szélhárfa húrjait tetszés szerint, váltakozva szólaltatja meg a szél, állandóság és változás, mozdulatlanság és mozgás egyaránt benne van, akárcsak a haiku sorainak rezzenésében.
Láng Orsolya minimalista rajzai, a versek grafikai továbbgondolásai gazdagítják a kötetet.
Az Ahonnan a nagy-nagy kékség című verses meseregény hosszú utat járt be, „tizenvalahány” év alatt írta meg Fekete Vince, hiszen saját gyerekeinek kezdte mesélni a történetet, akik időközben felcseperedtek. A mai nemzedéket, a számítógépes generációt azzal próbálja megcélozni Cincogósi Elemér története, hogy a „pelegér” (pele/egér) kalandjai pörgősek, eseménydúsak. A mai gyerekeket nem lehet unalmas, hosszú, terjengős, filozófálós írásokkal lekötni, hiszen azonnal elvesztik az érdeklődést, vallja – nyilván tapasztalatból – a szerző. A talpraesett, agyafúrt, „autonóm” székely egérről szóló könyvben azonban nem csupán a kicsik lelhetik örömüket, hiszen az több rétegű, akár a hagyma. A nyelvi humor mellett (hogy példaként csak Cingapúr szigetét említsük), keresgélhetjük benne az irodalmi utalásokat, beépített „toposzokat, kódokat” Dantétól Kányádiig, ez pedig a felnőtteknek is szórakoztató kihívás a 14 cin (egérről lévén szó, nem cím) olvasása során

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás