Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hetvenes évek, angol dokumentumfilm a román tévé egyetlen csatornáján. A bevezetőben az angol kommentár körülbelül így szól: „az Osztrák–Magyar Monarchia számos nép kultúrájának adott közös otthont.” És a román, írott fordítás? Hogy a nevezett állam kegyetlenül elnyomta a szerencsétlen népeket.
Így is lehet történelmet tanítani.
Nem vagyok nosztalgiázó, bölcs Salamon figyelmeztet, nem okos dolog egy illuzórikus régmúltat felmagasztalni. Nem is említettem volna a fenti eseményt, ha ez a félrevezető propaganda nem folytatódna most, negyven év után is. Volt a Monarchiának bűne elég, feltárták azt magyar elődeink önszántukból, bátran. Mai szemmel nézve, persze, hogy a nemzetiségek helyzete nem állt az Amnesty International elvárásainak szintjén. De vessünk egy pillantást az akkori európai állapotokra, hátha az összehasonlítás árnyaltabbá teszi az összképet.
Franciaországban a „dicsőséges” forradalom után az egyenlőség nevében egyszerűen eltörölték a nemzetiség fogalmát is. Az okcitán, a katalán, a baszk, a korzikai nyelvekből szinte semmi nem maradt. Az emberi jogok élharcosa, Nagy-Britannia, miután a skót és velszi nyelveket már régebb elintézte, sortüzekkel kezelte az írek szabadságtörekvését, nem is egyszer.
Az oroszok, akik Lengyelország egy részét elfoglalták, odáig mentek, hogy egy adott pillanatban kétségbe vonták a lengyel nemzet létezését magát: elkorcsosult oroszok vagytok, tanuljatok meg újra tisztán beszélni. Mikor történt ilyesmi a Monarchiában? És hogy ne menjünk túl messzire, az 1877-ben függetlenné vált román állam hány iskolát tartott fenn közpénzből a Dobrudzsában többségi bolgároknak, törököknek vagy az északi tartomány színukrán falvaiban élő gyerekeknek? A zsidók még állampolgárságot sem kaptak, miközben a legkisebb erdélyi falubeli román gyerek is anyanyelvén tanulhatott.
(Egy zárójel erejéig azért ugorjunk át az óceánon – sehogy sem kattan be –, a mai amerikai jogvédők ősei hány iskolában, hány állami intézményben törődtek a sziúk, az irokézek, az apacsok jólétével?)
Nem volt célom a múltat hánytorgatni, ideje lenne békében élni. Ám annak egyik feltétele: ne hazudjunk, jóemberek!
Zubreczky Antal