Ők is diákok! És végzősök!

Elég furcsának tűnhet így ez a cím, de arról van szó, hogy sokan hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a szakmunkásképző osztályok tanulói is éppen olyan diákok, mint az „okosabbaknak” tartott elméleti és szaklíceumi társaik. Igaz, nekik még az sem adatik meg, hogy akkor menjenek vakációra, mint a többiek, olyan „tele” nyaruk legyen, mint amazoknak. Persze, azzal hiba nincs, hogy időnként zengzetes szavakkal ecseteljék hivatalos helyeken hivatalos személyek, milyen fontos helyet is szánnak a szakoktatásnak, de mindig éppen akkor feledkeznek meg ezekről a kinyilatkoztatásokról, amikor ezt a megbecsülést közvetlenül meg is lehetne mutatni. Például tanévnyitáskor, tanévzáráskor, kicsengetéskor…

Huszonöt éve is lehet, hogy a frissen létrehozott Perspektíva Szakiskolában kicsengetést tartottunk a szakiskolásoknak. Csak ilyen osztályok voltak. Ám végzős diák legalább kétszáz – szakmunkásképzősök, inasosztályok végzettjei. És nagy volt a meglepetés, amikor pár perccel az ünnepség megkezdése előtt megjelent az akkori kormánymegbízott (prefektus), s vele jött az akkori polgármester. Megjelenésük kedves és kellemes mozzanata volt az eseménynek. Az aránylag kicsi udvart – a Mikó és Mikes I–IV. osztályainak mostani udvara – színültig megtöltötték a szülők, rokonok, ismerősök, de a prefektus és a polgármester átverekedte magát a tömegen. Felszólalásában ki is jelentette, hogy aznap, más kicsengetési ünnepek mellett, ez a legfontosabb, nem csupán azért, mert legtöbben itt fejezik be a középiskolát, hanem azért is, mert így tudja leginkább kifejezni megbecsülését a kétkezi munkára készülők iránt. A következő tanév végén, ugyancsak meghívás nélkül, megint eljött, s hol a csak csepergő, hol a zuhogó esőben állta végig az ünnepséget, ernyőt nem engedett feje fölé tartani, mert mint mondta, a szülők nagy része szintén fedetlen fővel ünnepel.

Talán ez is oka annak, hogy minden esztendőben türelmetlenül várom a ballagási ünnepségekről írt beszámolókat, riportokat, s mivel negyedszázadánál is több, hogy elköteleztem magam a szakiskolások oktatásának, nevelésének, mindannyiszor keserű szájízzel veszem tudomásul, hogy ez külön kategóriának számít, csak akkor használható velük szemben is az azonos mérce, ha történetesen el kell marasztalni a gyenge vizsgaeredményekért, a hiányzásokért. Most éppen azért ültem le hírt adni a Puskás Tivadar Szakközépiskola harmadéves szakiskolásainak ballagási ünnepségéről, mert nekünk, pedagógusoknak, az iskola alkalmazottjainak számára különleges lehetőséget kínál arra, hogy együtt lássuk a szülőket, kezet szorítsunk velük, s alkalmat teremt arra is, hogy éppen megjelenésükkel fejezzék ki az iskola iránti tiszteletüket, köszönetüket.

Az eső sem tudta megakadályozni, hogy több százan eljöjjenek, együtt örvendezzenek gyerekeikkel, akiknek azért még van dolguk az iskolában, ezután kell szakvizsgázniuk, megvédeniük vizsgadolgozatukat, vizsgatárgyaikat. Az ünnepséget levezénylő József Jácinta meleg szavakkal köszöntötte a végzősöket, a megjelent vendégeket, ezt követően Demeter Dávid mérnök, az iskola igazgatója felvázolta azokat az elvárásokat, amelyeket a tanintézet támaszt tanulóval szemben, s amelyeknek nagymértékben az idei tanévben végzetteknek is sikerült megfelelniük. Köszöntőszavak hangzottak el a polgármesteri hivatal, a megyei tanfelügyelőség küldötteinek részéről. Díjazták az öt végzős osztály legjobb tanulóit (első tanulók: Olosz Szabolcs, Fejes Róbert, Szabadi Krisztián, Nagy Róbert, Csere Bernadett), alapítványi pénzjutalmat vehetett át Fejes Róbert, Szabadi Krisztián, Szakács Anita, Nagy Róbert, Csere Bernadett. A magyar nyelv és irodalom iránti érdeklődéséért Molnár Anette vehette át az RMPSZ könyvjutalmát.

Az eső miatt a tornaterembe szorult ünneplők jó hangulatát fokozta a kálnoki fúvószenekar, amelynek tagjai között az iskola jelenlegi és valamikori diákjait is felfedezhettük.